Főmenü megnyitása

Vasile Ursu Nicola, ismertebb nevén Horea (Arada, 1731. – Gyulafehérvár, 1785. február 28.) az 1784-es erdélyi parasztfelkelés egyik neves alakja, aki a román jobbágyok seregének élére állt Cloșcával és Crișannal együtt.

Vasile Ursu Nicola
Vasile Ursu Nicola, ismertebb nevén Horea
Vasile Ursu Nicola, ismertebb nevén Horea

Született 1731.
Arada
Elhunyt1785. február 28.
Gyulafehérvár

Foglalkozás politikus
hadvezér
Halál oka kerékbetörés
A Wikimédia Commons tartalmaz Vasile Ursu Nicola témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Constantin C. Giurescu az Istoria românilor könyvében Horeat okos és furfangos embernek írja le, akinek hadviselési tapasztalatai is voltak, mivel katonai szolgálatát Ausztriában végezete. 1784-ben II. József császár elrendelte a határőrök számának növelését. Mivel az akkori román jobbágyság számára a katonaélet jelentette az egyetlen lehetőséget a nyomorból való kitörésre, ezért az új határőrök java része az erdélyi román jobbágyokból tevődött össze. A magyar nemesség ellenben úgy érezte, hogy a vezetés ezen rendelete megkerülte őket, és nem vette figyelembe az ők véleményüket is, ezért megpróbálták minden alkalommal akadályozni ezt a folyamatot. Ellenben a románok a nemesek ezen megnyilvánulását egy próbálkozásnak vélték, amely meg akarja akadályozni őket abban, hogy elérhessék az óhajtott jobb életet. Ebben a román pópáknak is szerepük volt, akik erőteljes gyűlöletet éreztek a magyar nemesség iránt, ezért a népet arra buzdították, váljanak minél többen katonákká. Ennek következtében hatalmas néptömeg, egész falvak lakossága indult el feliratkozni határőrnek. A magyar nemesség kétségbeesetten próbált megoldást találni a fennálló problémára, azonban sikertelenül.

1784. őszén Kuretyen és Mesztákonon fellázadnak a mócok a magyar nemesség ellen. A lázadók, a román történelmi források szerint, a jobbágyság és nemesség eltörlését, valamint közteherviselést kértek. A forrongások hamar elterjedtek Erdély-szerte, a nép élére pedig Horea, Cloșca és Crișan (magyarosabban Hóra, Kloska és Krisán) állt. A gyulafehérvári elégedetlenkedők előtt Horea magát a császár kinevezettjeként mutatta be, akit a román elégedetlenkedők vezetésére küldtek. Miután a nép élén már vezető is volt, bátran társultak a felkelőkhöz Erdély több másik részéről is a román jobbágyok, főleg azért is, mert a pópák folyamatosan a dákoromán eredetet hangsúlyozták és a népet a küzdésre biztatták.

1784. december 14-én Horea úgy döntött, hogy a harcokat ideiglenesen felfüggesztik a következő év tavaszáig, amikor azonban tovább akarták folytatni a harcokat. Ő Cloșcával együtt a Fehérvölgy környékén levő erdőkben bújt meg, azonban a császári seregek december 27-én elfogták őket. A lázadás másik vezetőjét, Crișant, egy hónappal később fogták el.

HalálaSzerkesztés

A három vezetőt Gyulafehérváron tartották fogva és megpróbálták kikérdezni őket, hogyan sikerült elérniük azt, hogy olyan rövid idő alatt Erdély-szerte elterjedjen a lázadás. Azonban az elfogottak nem vallottak be semmit, sőt, tagadták is azt, hogy közük lett volna a lázadáshoz.

Mivel azonban a hatóságok biztosak voltak abban, hogy ők a lázongás vezetői, úgy döntöttek, hogy az elsőként elfogott két vezért, Horeát és Cloșcát a fellázadó román falvakba is elviszik, ezzel elrettentő példát nyújtva a lázadó jobbágyságnak. A menet Gyulafehérvártól Déváig haladt, majd visszafelé más útvonalon jöttek, hogy minél többen láthassák a vezetők sorsát.

A kivégzésük február 28-án történt meg, azonban csak Horeát és Cloșcát végezték ki, mivel Crișan öngyilkos lett. A kivégzési módnak a kerékbetörést nevezték meg, bár a lázadás megtorlására az osztrák törvények nem ezt a durva eljárást határozták meg, azonban a nemesség ezzel is hatni akart a lázadókra, megmutatva nekik azt, hogy hasonló megtorlásra számíthat bárki, aki ellenszegül és fellázad.

ForrásSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Vasile Ursu Nicola című román Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.