Főmenü megnyitása

A dák–római folytonosság vagy dákoromán kontinuitás a románok eredetét azok erdélyi őshonosságával magyarázó, a 18. században kialakult őstörténeti elképzelés, mely Romániában állami szinten élvez támogatást.

Az elnevezés problémáiSzerkesztés

 
Dacia 106–271 között (kék színnel)
 
Traianus, aki 101-ben hadjáratot indított a dákok ellen, akiket a római haderő le is győzött

A magyar nyelvben használatos dákoromán (vagy dáko–román) kontinuitás megnevezés a román nyelvben használatos daco-romană kifejezés félrefordításából ered. A román forma (romană) helyes fordítása: római. (A dák–román daco-română lenne.) Következésképp a dák–római folytonosság elméletéről van szó, amely szerint a dák népesség a rómaiak közvetítésével él folytonosan az ókori Dacia provincia területén.[m 1]

További kérdéseket vet fel, hogy a román nép feltételezett etnogenezisében mekkora szerep jutott a római hódítást túlélő dákoknak és mennyi a Római Birodalom kiterjedt területeiről érkező telepeseknek, figyelembe véve a háborús népességveszteséget. Történeti iskolánként és politikai kurzusonként változott a dák vagy a római lakosság szerepének hangsúlyozása, ehhez társult egy rövid ideig az 1950-es években a szlávok szerepének kiemelése. Ugyanakkor a kelet-európai és balkáni országok többségében is megfigyelhetők hasonló ideológiai változások, melyekre talán a legjobb példa a bolgár őstörténetben a bolgár-törökök, a szlávok vagy éppen a thrákok előtérbe helyezése.[1]

Az elmélet keletkezése és lényegeSzerkesztés

A román nyelv és a többi újlatin kapcsolatát már régen felismerték. A humanista történetírás erre alapozva tényként emlegette, hogy a románok Traianus legionáriusainak leszármazottai; Antonio Bonfini már a 15. század végén értekezést írt erről, majd az elképzelést a kora újkori magyar humanisták is átvették. A románok latin eredete a következő három évszázadban gyökeret vert, ez egészült ki a kialakulás problémakörével, így jött létre a dák–római folytonosság elmélete. Az elképzelés azután vált a román történeti gondolkodás részévé, hogy a 18. századi Erdélyben kialakult egy görögkatolikus román klerikusi réteg, mely műveltségénél és a Rómával való kapcsolatánál fogva kiemelten kutatta Erdély császárkori, latin előzményeit. Továbbá változást okozott, hogy az addig csonka társadalomban élő – nemesség és politikai osztály nélküli – román lakosság sorai között úgy Erdélyben, mint a 19. század végén egységesülő Regát területén kialakult egy nemzeti értelmiségi réteg, mely identitását és politikai törekvéseit a középkori Magyar Királyságnál jóval régebbi múltra alapozta.

A kontinuitási elméletnek megfelelően miután 106-ban a rómaiak meghódították Daciát, megkezdődött az őslakos népek romanizálása, ami a latin nyelv és kultúra elterjedésében, valamint a Római Birodalom provinciáiból való betelepítésekben nyilvánult meg. A dákoromán vagy dák-római elképzelés szerint a dák királyság lakossága helyben maradva romanizálódott, vagy a betelepülők és a dákok összeolvadtak, és ez a népesség alkotja a románságot. Ez az elmélet már a 18. században létezett és a 19. századra – főleg a nyelvcsaládelméletek és a nyelvi történeti szemlélet terjedése révén – szinte kizárólagossá vált. Az első világháború után az addig kizárólagos történeti és nyelvészeti vizsgálódások kiegészültek azzal a szándékkal, hogy a dákoromán elméletnek régészeti bázist találjanak.

Dák írásSzerkesztés

A 19. század végi román nacionalisták felvetették a Dacia meghódítása előtt létező dák írás lehetőségét, e felvetést azonban a jelenlegi kutatás következetesen elutasítja és áltudománynak tekinti. Újabban egy román régésznő, Viorica Enăchiuc (ejtsd: [vjo'rika enə'kjuk]) a Rohonci kódex teljes általa való fordítását közzétette.[2] Állítása szerint a szöveget Dacia vulgáris latin nyelvén, azaz (véleménye szerint) a mai román nyelv egy korábbi nyelvállapotában írták, melynek tartalma a Blaki (Vlah) nép 11–12. századi magyar- és a besenyőellenes harcait írja le. Enăchiuc írását nyelvészeti és történészi kritika éri.

Ortodoxia ErdélybenSzerkesztés

A román kutatás a keleti kereszténység mégoly szórványos erdélyi emlékeit a román etnikummal azonosítja. Ezzel szemben tény, hogy a Kárpát-medence délkeleti területei a 9. század folyamán az első bolgár birodalom fennhatósága alatt állottak, majd a 10. században és az első Árpád-házi királyok alatt a magyar államterületen jelent meg az ortodoxia. A Bizánc területéről érkező hittérítők a Magyar Királyság keleti és déli részeiben térítették a keleti kereszténységre a magyarokat, melynek az egyházszakadás és a nyugati kereszténység diadala vetett véget. Hierotheosz nevéhez fűződik a magyarság körében végzett ortodox misszió kezdete. Mindenesetre az első ortodox templomot Erdélyben magyarok építették az erdélyi Gyula 953-as bizánci megkeresztelkedése után. Ez komoly érv a dákoromán kontinuitás ellen. A későbbi bizánci rítusú kolostorok a 14–15. században beköltöző román és délszláv népességhez fűződnek.[3]

A román történetírásban az ortodox=román kijelentésének megjelent a régészeti forrásbázisa is, az Erdély területén előkerült bizánci vagy balkáni eredetű kereszteket többnyire ortodox vallású románok tartozékainak tekintik.[4]

Nyelvi folyamatosságSzerkesztés

A román kutatásban uralkodó nézet, hogy a román nyelv – a latin leánynyelve – Dacia provincia területén alakult ki.[m 2] Az elképzelésnek ellentmondanak a román-albán nyelvi kapcsolatok, valamint a népvándorlás kori germán, illetve török nyelvi hatás teljes hiánya. Említést érdemel, hogy a római hódítás területi kiterjedése nem fedte le a (későbbi) román nyelvterületet, másfelől Dacia a birodalom nem latin nyelvű régióihoz tartozott.[5]

A daciai epigráfiai emlékek vizsgálata és a névanyag elemzése szintén a latin nyelv hosszú távú jelenléte és a dákok romanizálódása ellen szól, hiszen főképp görög nyelvű és a keleti provinciákból származó lakosság telepedett le Daciában.[6]

A dákoromán folytonosság főbb ellenérveiSzerkesztés

A leggyakoribb, a romanizált népesség továbbélésével szemben elhangzó érv Dacia 3. század közepi pusztulásával, majd 271-ben a provincia teljes kiürítésével számolt. E vélemény szerint a gyakori népmozgások, az egymást váltó gótok, hunok, gepidák és avarok miatt nem maradhatott fenn a provinciális lakosság. Elgondolkodtató, hogy már a 3. században megszűntek azok a keretek, melyek Dacia lakosságának továbbélést lehetővé tették volna: mind a Keletrómai Birodalom esetében megfogható közigazgatás, mind a népvándorlások által sújtott Nyugat-Európában jelenlévő keresztény püspökségek hiányoznak Erdély területéről, a városi kultúra pedig egyértelműen megszakad. Másrészt a dákoromán elméletnek nem találni pozitív régészeti bizonyítékát, leszámítva a román régészet által túlértékelt néhány tárgytípust, valamint a 4. századra datálható szegényes, hamvasztásos temetőket.[7]

Az 1700-as évek elején keletkezett Letopisetul Cantacuzinesc nevű krónikában le van írva a románok északra vándorlása:

"Insă dintâi izvodindu-se de rumânii carii s-au despărţit de la romani şi au pribegit spre miiazănoapte. Deci trecând apa Dunării, au descălecat la Turnul Severinului; alţii în Ţara Ungurească, pre apa Oltului, şi pre apa Morăşului, şi pre apa Tisei ajungând şi până la Maramurăş. Iar cei ce au descălecat la Turnul Severinului s-au tins pre supt poalele muntelui până în apa Oltului; alţii s-au pogorât pre Dunăre în jos. Şi aşa umplându-se tot locul de ei, au venit până în marginea Necopoei."

"De először beszéljünk a románokról, akik elszakadtak a rómaiaktól (=bizánciaktól) és észak felé vándoroltak. Tehát a Duna vize felé költöztek, átkeltek Szörényvárnál; egyesek Magyarországra az Olt vizéhez, a Maros vizéhez, a Tisza vizéhez, elérve egészen Máramarosig is. És azok, akik átkeltek Szörényvárnál elérték a hegység lábát az Olt vizénél. Egyesek lementek a Duna mentén és így betöltötték magukkal az egész helyet és Necopoi határáig jöttek."

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Kevéssé ismert, hogy a (továbbélő) dákokat nem a románokkal azonosították először. Iordanes Getica című művében a dákok, géták és gótok azonossága és a gótok több évszázados daciai tartózkodás mellett érvelt.
  2. Egyes nézetek szerint a dákok a római hódítás előtt is latin nyelven beszéltek (az elképzelés még inkább kidomborítja az autochton civilizáció jelentőségét). Ezen teória áltudománynak minősül, hiszen a latin nyelv Latiumban alakult ki.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Nacionalizmus és régészet – Lukácsi Béla beszélgetése Bálint Csanád régésszel. Interjú. In: Magyar Tudomány 2003/6. 759–764. o. Online hozzáférés.
  2. Enăchiuc, Vioroca. Rohonczi Codex: descifrare, transcriere si traducere (Déchiffrement, transcription et traduction) (román és francia nyelven). Editura Alcor (2002). ISBN 973-8160-07-3 
  3. Pirigyi István: A görögkatolikus magyarság története. Nyíregyháza, 1982. Sz. Kürti Katalin: Hajdúdorog, Görögkatolikus Székesegyház. Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára, 329. szám. Veszprém, 1989.
  4. Gáll Ervin: Honfoglalás- és kora Árpád kori szórványleleteink elemzése az Erdélyi-medencében, a Partiumban és a Bánságban Doktori Disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2008. 44–45. o. Online hozzáférés
  5. Térkép a Római Birodalom és az újlatin nyelvek összefüggéseiről
  6. Szabó Edit: Dacia népei. In: Rubicon 2008/I. különszám. 76-81. o.
  7. Bóna István: Dáciától Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben (272-896). In: Erdély története. Első kötet. A kezdetektől 1606-ig. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986. Online hozzáférés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés