Szovjetunió

kommunista államszövetség (1922-1991)
(Szovjet-Oroszország szócikkből átirányítva)

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége,[* 1] röviden Szovjetunió vagy SZSZKSZ (oroszul: Союз Советских Социалистических Республик, magyaros átírásban: Szojuz Szovjetszkih Szocialisztyicseszkih Reszpublik, röviden Советский Союз [Szovjetszkij Szojuz] vagy CCCP ejtsd: sz-sz-sz-r), kommunista berendezkedésű állam volt Eurázsiában 1922 és 1991 között. Az emberiség történetének egyik legnagyobb területű országa volt; több mint 22 millió km² területe a Föld szárazföldjének csaknem hetedét lefedte. Nyugaton a külpolitikája miatt néha Szovjet Birodalomnak is nevezték.[1][2]

Szovjetunió
1922. december 30.1991. december 25.
A Szovjetunió címere
A Szovjetunió címere
A Szovjetunió zászlaja
A Szovjetunió zászlaja
A Szovjetunió a második világháború után
A Szovjetunió a második világháború után
Mottó: Világ proletárjai, egyesüljetek!
Nemzeti himnusz: Internacionálé (19221944),
Szovjet himnusz (19441991)
Anthem of Soviet Union Instrumental Version
Általános adatok
Fővárosa Moszkva
Terület22 402 200 km²
Népesség293 047 571 fő
Hivatalos nyelvek Orosz
Vallás szekuláris állam
Államvallás
Pénznem Szovjet rubel
Kormányzat
Államforma köztársaság
Államfő Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke (1938–1989)
Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke (1989–1990)
Szovjetunió elnöke (1990–1991)
Kormányfő Népbiztosok Tanácsának elnöke (1923–1946)
Minisztertanács elnöke (1946–1991)
Miniszterelnök (1991–1991)
A szovjet gazdaság operatív irányításával foglalkozó bizottság elnöke (1991–1991)
ElődállamUtódállam
 Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista KöztársaságOroszország 
 Kaukázusontúli Szovjet Szövetségi Szocialista KöztársaságFehéroroszország 
 Ukrán Szovjet Szocialista KöztársaságUkrajna 
 Belorusz Szovjet Szocialista KöztársaságMoldova 
 ÉsztországGrúzia 
 LettországÖrményország 
 LitvániaAzerbajdzsán 
 Buharai Népi SzovjetköztársaságKazahsztán 
 Hivai Népi SzovjetköztársaságÜzbegisztán 
 Tuvai NépköztársaságTürkmenisztán 
Kirgizisztán 
Tádzsikisztán 
Észtország 
Litvánia 
Lettország 
Dél-Oszétia 
Abházia 
Dnyeszter Menti Köztársaság 
A Wikimédia Commons tartalmaz Szovjetunió témájú médiaállományokat.

Fővárosa és gazdasági, közlekedési, oktatási valamint politikai központja Moszkva volt. Sokszor pontatlanul Oroszországnak nevezték a birodalom elsődleges politikai és gazdasági hatalmát birtokló orosz nép és legnagyobb tagállama, az Oroszországi SZSZSZK után.

A II. világháború után az USA mellett szuperhatalom lett. Társalapítója volt az ENSZ-nek, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal rendelkező, állandó tagja lett. Alapító tagja volt továbbá a Varsói Szerződésnek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (OSCE) és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST). A világ szocialista államainak elsődleges mintája volt; ahol a kormányt és a politikai szervezeteket egyetlen párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja irányította.

A felbomlása után Oroszországot de facto [3] a Szovjetunió utódállamaként ismerték el a nemzetközi jogviszonyokban,[4] és az ENSZ Biztonsági Tanácsában is betöltötte a helyét.[5]

FöldrajzSzerkesztés

Fekvése, határaiSzerkesztés

22 402 200 km²-es területével a korában a világ legnagyobb területű állama volt és ezt a pozíciót később Oroszország is megőrizte. A Föld szárazföldi területeinek hatodát lefedte és mérete nagyjából akkora volt, mint az egész észak-amerikai kontinensé.

Nyugati része, amely Európa több mint felét elfoglalta, teljes területének mintegy negyedét adta és itt összpontosult a szovjet kultúra és gazdaság jelentős hányada. Az ország keleti, nagyobbik fele földrajzilag Ázsiához tartozott és legtávolabb keleten a Csendes-óceánig, míg délen Afganisztánig tartott. Néhány közép-ázsiai térséget leszámítva az ország keleti része meglehetősen ritkán lakott volt.

Kelet-nyugati irányban, több mint 10 000 kilométeren keresztül 11 időzóna érintette, észak-déli irányban a legnagyobb kiterjedése 7200 km volt.

A Szovjetunió rendelkezett a világ leghosszabb határával, ennek nagyjából a kétharmada tengerpart. A szárazföldön 12 országgal volt határos.

A határainak több mint kétharmada tenger volt, így a partvonala akkoriban a világ országai közül a leghosszabb volt. Ugyanakkor a partvonal nagy része az Északi sarkkör felett volt, és az év nagy részében jég borította. Itt északon, a meleg Norvég-áramlat által elért Murmanszk volt a Jeges-tenger melléktengereinek egyetlen egész évben működő kikötője.

A határai 1945 után:

nyugaton:

északon:

keleten:

délen:

Természeti tájakSzerkesztés

A hatalmas szovjet terület öt természeti tájzónára volt osztható: tundra, tajga, sztyepp, száraz területek és magas hegyvidéki területek.

DomborzatSzerkesztés

Domborzatilag a területének nagy része

Legmagasabb pontja 7495 méteres magasságával a Kommunizmus-csúcs volt (napjainkban: Iszmoilí Szomoní-csúcs) ami Tádzsikisztán területén található.

VízrajzSzerkesztés

Leghosszabb folyója az Ob volt az Irtissel együtt (5410 km).

A Szovjetunió rendelkezett a világ legnagyobb méretű tavával is: Kaszpi-tenger (Iránnal megosztva). Míg a Bajkál-tó a világ legmélyebb édes vizű tavának minősül.

TörténeteSzerkesztés

Létrejötte, elismeréseSzerkesztés

A Szovjetuniót hagyományosan az Orosz Birodalom utódaként tartják számon. Az utolsó orosz cár, II. Miklós 1917 márciusáig uralkodott, majd a következő évben családjával együtt kivégezték. A Szovjetuniót 1922 decemberében alapították meg a bolsevik pártok uralma alatt levő Oroszországi SZSZSZK, Belorusz SZSZK, Ukrán SZSZK és a Kaukázusontúli SZSZSZK uniójaként.

A weimari Németország 1922. április 16-án kötötte meg az új országgal a rapallói egyezményt, ebben lemondtak a háborús jóvátételi követelésekről, továbbá megállapodtak a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról. Nagy-Britannia, Olaszország, Ausztria és Franciaország 1924-ben ismerte el az uniót. Abban az évben Magyarország is kötött megállapodásokat, ezeket azonban – feltehetően az októberi brit választásokon hatalomra került konzervatívok hatására – nem ratifikálták.[6]

Az elismerés második hulláma 1934-ben folytatódott: Magyarország (február 4.), Románia, Csehszlovákia (június) majd ezt követően Bulgária.

FelbomlásaSzerkesztés

A Szovjetuniót merev ideológiája és idővel egyre korszerűtlenebb gazdasága az idő előrehaladtával számos politikai és gazdasági nehézségnek tette ki, melyek erodáló hatására előbb bizonyos reformkísérletekbe kényszerült, majd fenntarthatatlan mivolta miatt a nyolcvanas évek végére összeroppant és szuperhatalmi státuszát feladva önálló tagköztársaságokra esett szét, melyek többnyire Kelet-Európában és Közép-Ázsiában találhatók (lásd fentebb).

PolitikaSzerkesztés

A Szovjetunióban három hatalmi hierarchia volt: [7]

  • a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa által képviselt törvényhozó testület,
  • a Minisztertanács által képviselt kormány,
  • a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP), az egyetlen legális párt és a végső politikai döntéshozó az országban.

A kormány igazgatta az ország gazdaságát és társadalmát. A fontosabb kérdésekről a vezető politikai szervezet, a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) döntött.

A Szovjetunió pártállam volt, amelyet az SZKP irányított. Az állam magát antiimperialistának és népi demokráciának vallotta, – ennek ellenére Nyugaton a hidegháborús külpolitikája miatt imperialistaként jellemezték.[8]

SzuperhatalomSzerkesztés

1945-től 1991-es felbomlásáig az Amerikai Egyesült Államokkal együtt szuperhatalom volt. A világ 2. legnagyobb gazdaságaként jelentős befolyása volt a világ számos országára.

 
A pirossal jelölt államok nyíltan együttműködtek a Szovjetunióval, míg a „szocialista fejlődési útra” lépőket narancssárgával emeltük ki.
A szövetségesei közül nem mindegyik maradt a befolyási övezetében a SZU összeomlásáig.

Négy kulcsfontosságú tényező, amely lehetővé tette, hogy a második világháború után szuperhatalommá váljon: [9]

  1. A Vörös Hadsereg a II. világháború végén számos kelet-európai országot felszabadított, de meg is szállta ezeket az országokat. 1949-re kialakult a keleti blokk, amely „szovjet befolyási övezetként” jött létre.
  2. A gazdaság: 1952-re a teljes ipari termelés duplája volt az 1940-esnek. A gazdasága háborúra készült, ami az országot erőssé is tette. Az ipari termelés meghaladta a kitűzött célokat.
  3. Az atomfegyver kifejlesztése katonailag erősítette meg. A kiterjedt kémhálózat miatt a fizikusokat az amerikai és brit atomtitkok is segítették.
  4. A politika: 1946-ra a második világháborús Nagy Szövetség felbomlott, és Kelet-Európa a szocializmus zászlaja alatt szövetkezett a Szovjetunióval.

Továbbá:

  • aktívan beavatkozott a nemzetközi konfliktusokba (kínai polgárháború, koreai háború, vietnami háború, a magyar felkelés leverése, a csapatainak bevonulása Csehszlovákiába, az afgán háború)
  • katonai és gazdasági támogatást nyújtott a szövetségeseinek szerte a világon (Vietnám, Angola, Etiópia, Egyiptom, Kuba),
  • a fegyveres erőit más országokba is telepítette (szovjet csapatok az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Mongóliában),
  • a legnagyobb nukleáris fegyverkészlettel rendelkezett,
  • az óceánok különböző részein állomásozott a flottája,
  • prioritást élvezett az űrkutatásban.

NépességSzerkesztés

 
A Szovjetunió népsűrűségi térképe 1974-ben
 
A Szovjetunió (piros vonal) és utódállamai (kék) népességének változása millió főben, 1950-től, illetve az előrejelzések 2100-ig

A Szovjetunió lakossága 1926-ban 148 millió fő volt. A népességszám folyamatosan növekedett és 1941-re elérte a 196 milliót, azonban a II. világháború embervesztesége hatalmas méreteket öltött. A katonai és civil áldozatokat is egybevéve mintegy 27 millió körül becsülik az áldozatok számát. Mindezek ellenére a győztesek oldalán fejezték be a háborút és a Balti államok, Besszarábia, az egykori Königsberg és Kárpátalja bekebelezésével pedig további nemzetiségek kerültek a Szovjetunió fennhatósága alá. Nemzetiségi, etnikai, vallási és kulturális szempontból amúgy is rendkívül heterogén országnak számított, mivel maga az állam is 15 tagköztársaságból állt. Területén legalább 120 különböző nyelvet és legalább ekkora számú népcsoportot tartottak nyilván. Minden egyes tagköztársaságban a helyi nemzetiség jelentette a népességen belüli többséget. Egyedül a nagyvárosokban fordult elő, hogy egymás mellett éltek a különböző nemzetiségek és etnikumok, míg a falvakban többnyire csak a helyi nemzetiség volt jelen. Az ország gerincét jelentő népcsoport az oroszoké volt, ők alkották a lakosságnak nagyjából a felét és az ország hivatalos nyelve is az orosz volt. A Szovjetunióban 1959-ben a népességszámot 208 millió főben határozták meg.

A Szovjetunió köztársaságainak népessége 1966-ban és 1989-ben
köztársaság neve terület ,
ezer km²
népesség ,
millió fő
( 1966-ban )
népesség ,
millió fő
( 1989-ben )
városok adm. központ
Oroszországi SZSZSZK 17,075.4 126,5 147,4 932 Moszkva
Ukrán SZSZK 603.7 45,5 51,7 370 Kijev
Fehérorosz SZSZK 207.6 8,6 10,2 74 Minszk
Üzbég SZSZK 449,6 10,6 19,9 37 Taskent
Kazah SZSZK 2715.1 12,1 16,5 62 Alma-Ata
Grúz SZSZK 69.7 4,5 5,4 45 Tbiliszi
Azerbajdzsán SZSZK 86.6 4,7 7,0 45 Baku
Litván SZSZK 65.2 3,0 3,7 91 Vilnius
Moldvai SZSZK 33.7 3,4 4,3 20 Kisinyov
Lett SZSZK 63.7 2,3 2,7 54 Riga
Kirgiz SZSZK 198,5 2,6 4,3 15 Frunze (Biskek)
Tádzsik SZSZK 143.1 2,6 5,1 17 Dusanbe
Örmény SZSZK 29.8 2,2 3,3 23 Jereván
Türkmén SZSZK 488.1 1,9 3,5 14 Ashgabat
Észt SZSZK 45.1 1,1 1,6 33 Tallinn
Szovjetunió
összesen
22 402,2 231,8 286,7 1832 Moszkva


A népessége 1989-ben már meghaladta a 286 millió főt, amivel a Kínai Népköztársaság és India után a világ harmadik legnépesebb országának számított.

EtnikumokSzerkesztés

A Szovjetunió etnikai összetétele az 1989-es népszámlálás alapján (a több mint 1 millió fős etnikumokkal):[10]

  1. oroszok - 145 millió 155 ezer 489 fő. (50,8%)
  2. ukránok - 44 millió 186 ezer 006 fő. (15,46%)
  3. üzbégek - 16 millió 697 ezer 825 fő. (5,84%)
  4. belaruszok - 10 millió 036 ezer 251 fő. (3,51%)
  5. kazahok - 8 millió 135 ezer 818 fő. (2,85%)
  6. azeriek - 6 millió 770 ezer 403 fő. (2,37%)
  7. tatárok - 6 millió 648 ezer 760 fő. (2,33%)
  8. örmények - 4 millió 623 ezer 232 fő. (1,62%)
  9. tádzsikok - 4 millió 215 ezer 372 fő. (1,48%)
  10. grúzok - 3 millió 981 ezer 045 fő. (1,39%)
  11. moldávok - 3 millió 352 ezer 352 fő. (1,17%)
  12. litvánok - 3 millió 067 ezer 390 fő. (1,07%)
  13. türkmének - 2 millió 728 ezer 965 fő. (0,96%)
  14. kirgizek - 2 millió 528 ezer 946 fő. (0,89%)
  15. németek - 2 millió 038 ezer 603 fő. (0,71%)
  16. csuvasok - 1 millió 842 ezer 347 fő. (0,64%)
  17. lettek - 1 millió 458 ezer 986 fő. (0,51%)
  18. baskírok - 1 millió 449 ezer 157 ember. (0,51%)
  19. zsidók - 1 millió 378 ezer 344 fő. (0,48%)
  20. mordvinok - 1 millió 153 ezer 987 fő. (0,4%)
  21. lengyelek - 1 millió 126 ezer 334 fő. (0,39%)
  22. észtek - 1 millió 026 ezer 649 fő. (0,36%)


1991-ben a Szovjetunió szétesett és a legnagyobb utódállamának számító Oroszországban a különböző etnikumok száma továbbra is jelentős. A Szovjetunió felbomlása egyben azt is jelentette, hogy az oroszok váltak Európa legnagyobb számú nemzetiségi kisebbségévé. Nagyjából 25 millió orosz származású került Oroszország határain kívülre.[11]

VallásSzerkesztés

 
A Megváltó Krisztus-székesegyház felrobbantása (1931)

A Szovjetunió állami doktrínája ateista volt. Az ateista nevelést a kommunista társadalom felépítésének szerves részének tekintették.[12] Lenin az ateizmus propagandáját a kapitalizmus megdöntésére és egy új, szocialista társadalom felépítésére irányuló tevékenység egyik láncszemeként vette fel.[13]

Az ateista világnézetet párt- és állami intézmények támogatták és hirdették; a marxista „tudományos ateizmust” egyetemeken oktatták. Ez a tudományos ateizmus kritikusan elemezte a vallást és materialista nézőpontból feltételezte annak filozófiai, természettudományos és történelmi kudarcát.[14]

A vallásgyakorlást átmenetileg betiltották, vagy kiterjedt állami korlátozásoknak vetették alá, pl. a vallásos énekek nyilvános éneklését tiltó törvények születtek.

A SZU első évtizedeiben sok ortodox templomot megsemmisítettek, köztük a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházat, a moszkvai Kremlben több 14. századi kolostort és több tucat templomot országszerte.

1920 körül az Orosz SZSZKSZ lakosságának körülbelül 90%-a még az orosz ortodox egyházhoz tartozott, 1940-re ez a szám 30% alá esett. Sok hívőt megtorlás ért, megfélemlítették vagy Szibériába száműzték őket. Valójában az egyházakat a régi rend képviselőinek, híveiket pedig ellenforradalmároknak tekintették. Ennek eredményeként tömegesen végezték ki az orosz ortodox egyház papjait.[15][16][17]

Ugyanakkor a vallási élet teljes felszámolása és a vallás hivatalos tilalma soha nem történt meg. 1943-ban helyreállították a patriarchátust, és ekkor Szergiusz lett a pátriárka a szovjet kormány védnöksége alatt. Ettől kezdve minden legális vallási tevékenység a kormányzati szerv közvetlen irányítása alatt állt. Később, az állam és a vallási szervezetek közötti kapcsolatok újabb jelentős lehűlése következett be és sok templomot bezárattak.

Még Gorbacsov kormányzásának első éveiben (1985-1987) is a valláshoz való hozzáállás hűvös volt. Az 1986. évi Taskentben tett látogatása során határozott harcra szólított fel a vallásosság megnyilvánulásai ellen.[18] Végül az orosz ortodox egyház rehabilitációja a peresztrojka éveiben történt meg, amikor 1988-ban állami szinten megünnepelték Oroszország megkeresztelésének milleniumát.[19]

GazdaságSzerkesztés

 
A Szovjetunió és a Föld országai az 1965-ös GDP per fő (nominális) alapján, 1971-es nyugatnémet tankönyvi ábra szerint (német márkában)
  > 5,000 DM
  2,500 – 5,000 DM
  1,000 – 2,500 DM
  500 – 1,000 DM
  250 – 500 DM
  < 250 DM

Felbomlása előtt a Szovjetunió rendelkezett a világ legnagyobb központilag irányított gazdaságával. Az 1917-es októberi forradalom után a fejletlen paraszti társadalmú ország a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává nőtte ki magát. Az 1940-es évek elejére a szovjet gazdaság viszonylag önellátóvá vált; a KGST létrejöttéig tartó időszak nagy részében viszont a hazai termékeknek csak elenyésző részét exportálták.[20] A keleti blokk létrehozása után a külkereskedelem gyorsan emelkedett.

A szovjet statisztikák szerint az 5,5% világpiaci részesedés 1913 és 1980 között 20%-ra nőtt, bár a teljes, tervgazdálkodásos keleti blokk gazdasági teljesítménye a szabadpiac teljes hiánya miatt nagy tévedési valószínűséggel becsülhető csak.

A Szovjetunió tervgazdálkodást fogadott el, amelynek során az áruk előállítását és forgalmazását a kormány központosította és irányította. 1928-tól kezdve a gazdaságának menetét ötéves tervek sorozata irányította. Az 1950-es évekre a korábbi agrártársadalomból jelentős ipari hatalommá vált. Gazdaságának egyik legnagyobb erőssége az óriási olaj- és földgázvagyon volt. 1954-ben üzembe helyezték a világ első ipari (5000 kW teljesítményű) atomerőművét is (→ Obnyinszki atomerőmű). Úttörő volt az atommeghajtású jégtörő hajók gyártásában, megalkotva a világ első atommeghajtású jégtörőjét ("Lenin", 1957)

A hidegháború éveiben a gazdasága az USA után a világon a második legnagyobb lett, egészen 1988-ig, amikor Japán nominális GDP-je lett a második legnagyobb.[21]

Az 1960-as évekre a gazdasága első lett a világon a következők tekintetében: szénbányászat, vasércbányászat, koksz- és cementgyártás, dízelmozdonyok gyártása, fűrészáru, gyapjúszövet, kristálycukor gyártása stb., és a világon a 2. helyre került az összes ipari termék gyártása, a villamos energia, kőolaj- és földgázkitermelés, acél- és vasgyártás, vegyi termékek, pamutszövetek stb. gyártásában.

A gazdasági rendszer alacsony hatékonysága, az energiaáraktól való erős függés, a fegyverkezési versenyre fordított jelentős kiadások, a hatalmas áruhiány, az etnikai konfliktusok és egyéb problémák miatt az 1980-as évek második felében a Szovjetunióban gazdasági és politikai válság alakult ki. A szovjet rendszer megreformálására tett kísérletek (demokratizálás, piacgazdaságra és többpártrendszerre való átállás) nem segítették a felgyülemlett problémák megoldását. Mindezen események következményei a Szovjetunió összeomlásához vezettek.

KultúraSzerkesztés

 
Általános iskolás gyerekek úttörővé avatása
 
Vitalij Peszkov (1944–2002): Karikatúra a szovjet „szabad” életről (1970-es évek)

A Szovjetunió kultúrája sok változáson ment keresztül az ország 70 éves fennállása alatt. Az 1917-es októberi forradalom utáni első 11 évben (19181929) relatív szabadság állt fenn, a művészek számos művészeti ággal kísérleteztek, hogy megtalálják az igazi szovjet művészeti irányzatot. Lenin azt akarta, hogy a művészet az egyszerű ember számára is elérhető legyen.

Sztálin uralma alatt a szovjet kultúrát a kormány által rákényszerített szocialista realizmus térnyerése és uralma jellemezte, minden más irányzatot súlyosan visszaszorítottak, ritka kivételekkel. Sok írót bebörtönöztek és meggyilkoltak.[22]

A Szovjetunióban minden médiumot az állam irányított, beleértve a televízió- és rádióműsorokat, az újság-, folyóirat- és könyvkiadást is. Cenzúrát alkalmaztak azokban az esetekben, amikor az anyagok nem feleltek meg a szovjet vezetés tetszésének.

Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején a hruscsovi olvadás után a cenzúra engedett a szorításán. A művészetekben kezdték megengedni a kísérletezést. Az építészetben a fő irányzat a modernizmus lett, amely felváltotta a korábbi konstruktivizmust és a monumentális sztálinista építészetet.

Az 1970-es években megengedhetővé vált a művészeti formákban való nagyobb kísérletezés, aminek következtében enyhébb kritikus alkotások is születtek. Fellazultak a szocialista realizmus korlátai; így például Jurij Trifonov szerző regényeinek számos főszereplője inkább a mindennapi élet problémáival foglalkozott, semmint a szocializmus építésével.

A zenében, bár az állam továbbra is rossz szemmel nézte az olyan nyugati jelenségeket, mint a dzsessz és a rock, elkezdte megengedni az ezekre a műfajokra specializálódott nyugati zenei együttesek korlátozott megjelenését. A késő Szovjetunióban a szovjet populáris kultúrát az amerikai populáris kultúra iránti elragadtatás jellemezte, amit a kék farmer őrület is jól szemléltet.

Az 1980-as évek második felében Gorbacsov peresztrojka és glasznoszty politikája jelentősen kiterjesztette az egész országban a véleménynyilvánítás szabadságát a médiában.[23]

A Szovjetunió tagköztársaságai és területeSzerkesztés

A Szovjetuniót 1922-ben négy szovjetköztársaság hozta létre, melyek az Orosz Birodalom területén alakultak meg annak 1917-es megszűnése után, és mindegyikük az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt vagy az ennek befolyása alatt álló helyi kommunista párt irányítása alatt állt. A négy alapító állam az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSZSZSZK), az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság és a Kaukázusontúli Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (KSZSZSZK) volt.

Az OSZSZSZK-hoz számos autonóm köztársaság, autonóm terület és nemzetiségi körzet tartozott, a KSZSZSZK pedig három köztársaságból (Azerbajdzsáni, Grúz és Örmény) állt, melyekhez több autonóm köztársaság és autonóm terület is tartozott. A négy köztársaságon kívül különleges kapcsolat fűzte a Szovjetunióhoz a Közép-Ázsiában fekvő Buharai és Hivai Népi Szovjetköztársaságot, melyek az Orosz Birodalom vazallus államaiból jöttek létre 1920-ban.

1922. november 15-én a Távol-Keleti Köztársaság csatlakozott Szovjet-Oroszországhoz.

1924-ben teljesen átszervezték a közép-ázsiai területek köztársasági felosztását. Megszüntették a két népi szovjetköztársaságot és az Oroszországhoz tartozó Turkesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot, és helyükön a nemzetiségi elvnek megfelelően létrehozták a Türkmén SZSZK-t és az Üzbég SZSZK-t, valamint a kisebb nemzetiségek számára több autonóm köztársaságot és autonóm területet szerveztek.

1926-ban csatolták a Szovjetunióhoz a Ferenc József-földet.

Az 1924-ben szervezett autonóm köztársaságok egyikének átalakulásával jött létre 1929-ben a Tádzsik SZSZK, amivel a köztársaságok száma hétre emelkedett.

A sztálini hatalomátvétel befejezéséhez kapcsolódott a Szovjetunió második alkotmányának megalkotása 1936-ban, ami egyúttal a köztársaságok számának további növekedését is hozta. Egyrészt az Oroszországhoz tartozó közép-ázsiai autonóm köztársaságok közül újabb kettőből alakult önálló köztársaság (Kazah SZSZK és Kirgiz SZSZK), másrészt megszűnt a KSZSZSZK, és az ezt alkotó három köztársaság szintén önállóvá vált és közvetlenül lett tagja a Szovjetuniónak. Ezen átszervezések következtében a Szovjetuniónak 1936-tól már 11 tagköztársasága volt.

1940-ben öt újabb köztársaság alakult, de ezek már nem – illetve nem kizárólag – a meglévő területek újrafelosztásával, hanem a második világháború kezdetén a Molotov–Ribbentrop-paktum következtében megszerzett új területeken jöttek létre. Az Észt, a Lett és a Litván SZSZK-t a megszállt balti köztársaságokból hozták létre, a Moldáv SZSZK-t a Romániától megszerzett Besszarábiával kiegészített, addig Ukrajnához tartozott Moldáv ASZSZK-ból, a Karél-Finn SZSZK-t pedig a Finnországtól megszerzett területek egy részének az addig Oroszországhoz tartozott Karél ASZSZK-val való egyesítésével. A Szovjetunió tehát 1940-től 16 köztársaságból állt.

1944-ben az Oroszországi SZSZSZK-hoz csatolták a Szovjetunió által bekebelezett Tuvát.

A második világháború végén a Szovjetunió katonai erővel visszavette Szahalin déli részét és a Kuril-szigeteket, de Japán fenntartja követelését a négy legdélebbi szigetre, Kunasirira, Itoropura, Sikotanra és a Habomai sziklákra, ezeket együttesen „északi területeknek” nevezik. Ezen területi követelések miatt nem került sor békeszerződésre a két ország között.

1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolták Kárpátalját.

Az 1947-es párizsi békeszerződés a Szovjetuniónak juttatta a Kígyó-szigetet.

1956-ban a Karél-Finn SZSZK-t ismét beolvasztották az OSZSZSZK-ba Karél ASZSZK-ként, így végül a Szovjetuniót 1956 és 1991 között 15 köztársaság alkotta.

 
A Szovjetunió közigazgatási felosztása 1989-ben. A köztársaságokat a színezés különbözteti meg.

Összefoglalva, a Szovjetunió köztársaságai 1922 és 1991 között az alábbiak voltak:

  1. Oroszországi SZSZSZK
  2. Ukrán SZSZK
  3. Belorusz SZSZK
  4. Kaukázusontúli SZSZSZK (1936-ig)
  5. Türkmén SZSZK (1924-től)
  6. Üzbég SZSZK (1924-től)
  7. Tádzsik SZSZK (1929-től)
  8. Azerbajdzsáni SZSZK (1936-tól)
  9. Grúz SZSZK (1936-tól)
  10. Örmény SZSZK (1936-tól)
  11. Kazah SZSZK (1936-tól)
  12. Kirgiz SZSZK (1936-tól)
  13. Észt SZSZK (1940-től)
  14. Lett SZSZK (1940-től)
  15. Litván SZSZK (1940-től)
  16. Moldáv SZSZK (1940-től)
  17. Karél-Finn SZSZK (1940–1956)

A Szovjetunió utódállamaiSzerkesztés

A Szovjetunió 15 köztársasága a Szovjetunió megszűnésének évében korábbi határait megtartva vált önálló állammá. Szoros értelemben Észtországot, Lettországot és Litvániát nem tekintik a Szovjetunió utódállamainak, ugyanis ezek még a Szovjetunió felbomlása előtt kiléptek az államszövetségből, illetve hivatalos álláspontjuk szerint jogszerűen soha nem is csatlakoztak ahhoz, ráadásul napjainkban (más szovjet utódállammal ellentétben) tagjai a NATO-nak és az Európai Uniónak is.

Tagköztársaság A Szovjetunió
tagja
Mai országok GUS NATO Európai Unió EURASEC GUUAM háború a biztonságért SCO
 
Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság
19361991  
Azerbajdzsán
1991 1997
 
Észt Szovjet Szocialista Köztársaság
19401991  
Észtország
2004 2004
 
Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság
19221991  
Fehéroroszország
1991 2002  
 
Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság
19361991  
Grúzia
1993 1997
 
Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság
19361991  
Kazahsztán
1991 2002   1996
 
Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság
19361991  
Kirgizisztán
1991 2002   1996
 
Lett Szovjet Szocialista Köztársaság
19401991  
Lettország
2004 2004
 
Litván Szovjet Szocialista Köztársaság
19401991  
Litvánia
2004 2004
 
Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság
19401991  
Moldova
1991 megfigyelő 1997
 
Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság
19361991  
Örményország
1991 Megfigyelő  
 
Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság
19221991  
Oroszország
1991 2002   1996
 
Tádzsik Szovjet Szocialista Köztársaság
19291991  
Tádzsikisztán
1991 2002   1996
 
Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság
19251991  
Türkmenisztán
1991 – 2005
 
Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság
19221991  
Ukrajna
1991 megfigyelő 1997
 
Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság
19251991  
Üzbegisztán
1991 1999–2005 2001

El nem ismert államok a volt Szovjetunió területénSzerkesztés

MédiaSzerkesztés

ÚjságokSzerkesztés

  • Argumenti i Fakti
  • Bakinszkij Rabocsij
  • Donyeckij Proletarij
  • Izvesztyija
  • Krasznaja Zvezda
  • Moszkovszkij Komszomolec
  • Pravda
  • Rabocsaja Gazeta
  • Rabocsij
  • Rabocsij i Szoldat
  • Trud

SportéleteSzerkesztés

A Szovjet Olimpiai Bizottságot 1951. április 21-én alapították és rögtön a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai lettek. A Helsinkiben rendezett 1952. évi nyári olimpiai játékokon szerepeltek először sportolók szovjet színekben. Az 1980. évi játékoknak Moszkva adott otthon, ami arról maradt emlékezetes, hogy több ország, élén az Amerikai Egyesült Államokkal a feszült politikai helyzet miatt nem vett részt rajta.[24] Válaszul négy évvel később a Los Angelesben rendezett 1984. évi játékokat pedig a Szovjetunió és több szocialista állam is bojkottálta.[25] A szovjet sportolók összesen 423 aranyérmet, 376 ezüstérmet és 355 bronzérmet szereztek az olimpiai játékokon. A legeredményesebb sportoló a kilencszeres olimpiai bajnok Larisza Latinyina, aki összesen 18 alkalommal állhatott a dobogóra az olimpiai játékokon.

A szovjet férfi jégkorong-válogatott 1954 és 1991 között néhány kivételtől eltekintve gyakorlatilag megnyerte az összes világbajnokságot és olimpiát és fennállása során egyetlen olyan tornáról sem tért haza érem nélkül, amit a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) szervezett. Vlagyiszlav Tretyjak háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok. A jégkorong történetének egyik legjobb kapusa. A Nemzetközi Jégkorongszövetség 100 éves évfordulóján megtartott szavazáson beválasztották a 100 év legjobb hat játékosa közé.

A szovjet férfi kosárlabda-válogatott tizennégyszer nyerte meg a nyári olimpiai játékok kosárlabda-tornáját, valamint kilencszeres világbajnok és tizennégyszeres Európa-bajnok. A szerzett érmek számát tekintve a Szovjetunió a kosárlabda történetének egyik legsikeresebb válogatottja.

A szovjet labdarúgó-válogatott világbajnokságon elért legjobb eredménye egy negyedik hely volt, amit az 1966-os világbajnokságon ért el. Az Európa-bajnokságokon sikeresebbek voltak. A legelső 1960-as tornát megnyerték, emellett három alkalommal (1964, 1972, 1988) végeztek a második helyen, egy alkalommal (1968) pedig negyedikek lettek. Az olimpiai játékokon kétszer nyertek aranyérmet (1956, 1988). Lev Jasin a labdarúgás történetének egyetlen aranylabdása, aki kapusként nyerte el a címet. Az 1975-ben aranylabdával díjazott Oleh Blohin a válogatottsági rekorder 112 mérkőzéssel és egyben a legeredményesebb játékos is 42 góllal. Rajtuk kívül még Ihor Bjelanov nyerte el a díjat 1986-ban.

ÜnnepekSzerkesztés

Dátum magyar neve orosz neve Megjegyzés
január 1. Újév Новый Год A legnagyobb ünnep az évben, az orosz hagyomány szerint
január 7. Karácsony Рождество ortodox karácsony (Julián naptár szerinti december 25.)
február 23. A Szovjet Hadsereg és a Haditengerészeti Flotta napja День Советской Армии и Военно-Морского Флота Ezen a napon alakult 1918-ban a Vörös Hadsereg, munkanap
március 8. Nemzetközi nőnap Международный Женский День -
április 12. Az űrhajózás napja День Космонавтики Ezen a napon tett Föld körüli utat 1961-ben Jurij Alexejevics Gagarin
május 1. A munkások szolidaritásának ünnepe Первое Мая - День Солидарности Трудящихся a felvonulások napja
május 9. A győzelem napja День Победы 1945-ben ezen a napon lett vége Európában a második világháborúnak (a háborúnak május nyolcadikán lett vége, de az egyik kapitulációs okmányt május kilencedikén írták alá)
október 7. A Szovjetunió Alkotmányának napja День Конституции СССР -
november 7. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom napja Седьмое Ноября A bolsevik forradalom ezen a napon volt 1917-ben.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Beissinger, Mark R.: Soviet Empire as "Family Resemblance"
  2. Crozier, Brian: The Rise and Fall of the Soviet Empire (1999)
  3. О правопреемстве, передаче полномочий или собственности между СССР, РСФСР и Российской Федерацией (архивировано 24 октября 2018 года)

    Переход в ООН места СССР к Российской Федерации не потребовал никаких официальных решений Генеральной Ассамблеи или Совета Безопасности. Генеральный секретарь ООН исходил из того, что обращение к нему Президента Российской Федерации от 24 декабря 1991 г. о продолжении Россией членства в ООН и других международных организациях системы ООН носит уведомительный характер. О согласии с этим сообщили постоянные члены Совета Безопасности и ряд других стран. Этот подход не встретил никаких препятствий в других международных организациях. — Az Orosz Föderáció Igazságügyi Minisztériuma

  4. A „Szovjetunió utódállama” kifejezést az Orosz Föderáció vonatkozásában az „Orosz Föderáció nemzetközi szerződéseiről” szóló , 1995. július 15- i 101. sz. szövetségi törvény 1. cikkének (3) bekezdése és 37. cikkének (7) bekezdése rögzítette. ( az Orosz Föderáció Állami Dumája által 1995. június 16-án elfogadott ).
  5. 1992. január 13- án az orosz külügyminisztérium feljegyzést küldött a moszkvai diplomáciai képviseletek vezetőinek, amelyben kijelentette, hogy az Orosz Föderáció továbbra is gyakorolja a Szovjetunió által megkötött valamennyi szerződés szerinti jogait és teljesíti kötelezettségeit. E feljegyzés alapján a világközösség elismerte a Szovjetunió Orosz Föderáció utódállamának státuszát. Lásd: Nemzetközi szerződések az Orosz Föderáció jogrendszerében (oroszul)
  6. Seres Attila:A magyar-szovjet diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok főbb problémái
  7. Sakwa, Richard. Soviet Politics in Perspective. 2nd ed. London – N.Y.: Routledge, 1998.
  8. Crozier, Brian: The Rise and Fall of the Soviet Empire (1999)
  9. Why did the USSR emerge as a superpower after 1945? | MyTutor. www.mytutor.co.uk. (Hozzáférés: 2022. május 27.)
  10. В. А. Болдырев. Итоги переписи населения СССР / Госкомстат. — Moszkva: Финансы и статистика, 1990.
  11. Font M., Krausz T., Niederhauser E., Szvák Gy. (2001), 605-606. old.
  12. Коллектив кафедры теории и истории атеизма МГУ под руководством И. Д. Панцхава, при участии Кравченко И. И. § 4. Теория научного атеизма // Глава VI. Развитие марксистской философии после Ленина. Вопросы истории философии, эстетики, этики, атеизма / Под ред. М. А. Дынника и др.. — М. : Изд-во Акад. наук СССР, 1965. — Т. VI, кн. 1. История философии. — С. 485—499. — 17 000 экз. (oroszul)
  13. А. Ф. Окулов. Ленинский вклад в развитие марксистского атеизма // Ленинизм и философские проблемы современности / Под общ. ред. М. Т. Иовчука (руководитель автор. коллектива) и В. В. Мшвениерадзе ; АН СССР. Ин-т философии. — М. : Мысль, 1970. — С. 502—507. — 652 с. — 20 000 экз. (oroszul)
  14. Атеизм // Философский словарь / Под ред. И. Т. Фролова. — 4-е изд. — М.: Политиздат, 1981 (oroszul)
  15. Alexander Solschenizyn, 200 Jahre zusammen, Russki Putj (Moskauer Verlag) 2002, Herbig 2003, ISBN 3-7766-2356-X.
  16. Peter Scheibert, Lenin an der Macht, Acta humaniora, Weinheim 1984, ISBN 3-527-17503-2.
  17. Alexander Jakowlew, A Century of Violence in Soviet Russia, Yale University Press, New Haven/London 2002 („Ein Jahrhundert der Gewalt in Sowjetrussland“, Berlin Verlag, 2004, ISBN 3-8270-0547-7)
  18. Месяц / История. www.sovsekretno.ru. (Hozzáférés: 2022. május 27.)
  19. Матвеев С. И.: Анализ церковного раскола в Русской Православной Церкви Заграницей. bogoslov.ru, 2015. június 19. [2021. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 2.)
  20. "Reconstruction and Cold War". rs6.loc.gov. (Hozzáférés: 2022. február 23.)
  21. https://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2014/02/weodata/weorept.aspx?pr.x=61&pr.y=11&sy=1987&ey=1989&scsm=1&ssd=1&sort=country&ds=.&br=1&c=158%2C111&s=NGDPD&grp=0&a=
  22. Rayfield, Donald (2004). Stalin and His Hangmen: An Authoritative Portrait of a Tyrant and Those Who Served Him. Viking Press. ISBN 978-0-375-75771-6.
  23. "Gorbachev, Mikhail". Encyclopædia Britannica. 2 October 2007. Retrieved 1 December 2017. Under his new policy of glasnost ("openness"), a major cultural thaw took place: freedoms of expression and of information were significantly expanded; the press and broadcasting were allowed unprecedented candor in their reportage and criticism; and the country's legacy of Stalinist totalitarian rule was eventually completely repudiated by the government."
  24. 1980 Moszkva - Csonka Olimpia I.”, origo.hu, 2008. február 29. (Hozzáférés ideje: 2021. február 7.) 
  25. 1984. május 8.”, rubicon.hu (Hozzáférés ideje: 2021. február 7.) 

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A szovjet szó jelentése tanács. Ezzel összhangban a második világháborút megelőzően az állam magyar elnevezése hivatalos használatban általában Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetsége volt, amit az is indokolt, hogy 1936-ig az orosz elnevezésben más volt a jelzők sorrendje: Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége.

További információkSzerkesztés