A tundra olyan terület, ahol a fák növését meggátolja az alacsony hőmérséklet és a túl rövid termékeny évszak (gyakran csak 2-3 hónap, de nem minden esetben). Két fő típusa a sarkvidéki és a hegyi (alpesi) tundra. A sarkvidéki tundra főleg a Jeges-tenger partvidékére és szigeteire jellemző, majdnem egyszintű övezet; a déli féltekén alig van jelen. A hegyi (alpesi) tundra a magashegységek felső régióiban található meg és a hóhatáron végződik, ott ahol a hó és a jég nyáron is megmarad.

A globális felmelegedés hatására a tundraövezet a sarkok felé tolódik.

Az Arktisz tundraövezete a világtérképen

Nevének eredeteSzerkesztés

A tundra szó az orosz тундра (tûndra) kifejezésből ered, amely pedig a kildin számi szóból származik: тӯндар (tūndâr), jelentése: „fátlan hegyvidék” vagy „felföld”.[1] Francia etimológiai források azt állítják, hogy a nyugati nyelvekbe átkerült orosz szó a finn-számi "tunturi" szóból ered, mely jelentése „kopár hegy” vagy „kopár hegyhát”.[2][3][4]

Határai, elterjedéseSzerkesztés

A sarki jégsapkákat nem különítik el önálló biomnak annak ellenére, hogy (főleg vizeik) nem teljesen élettelenek. Mivel azonban élőviláguk rendkívül szegényes és döntően szezonális, többnyire ez utóbbi részeként tárgyalják őket. Átmenetük a tundra felé folyamatos, ezért határvonalukat többnyire nem az élővilág valamely jellemzője alapján húzzák meg, hanem egy mesterséges, éghajlati paraméter alapján: a legmelegebb hónap átlaghőmérsékletének 0°C-os izotermáján belül van a jégsapka, azon kívül a tundra (Keveiné). Az Antarktisz és Grönland szárazföldi jégsapkáját a WWF[5] a sivatagok közé sorolja, ezek az ún. jégsivatagok.

A tundra a szárazföldi területeken a összefüggő, széles övben fogja körül az északi jégsapkát. A déli jégsapka viszont nemcsak hogy lefedi szinte a teljes Antarktiszt, de nagy területeken még túl is terjeszkedik rajta. Ezért itt tundra jellegű növényzet csak foltosan — leginkább a Graham-föld egyes részein és a környező, még az Antarktikus faunabirodalomhoz sorolt szigeteken.

A fentiekből adódóan a tundra elterjedése elvileg cirkumpoláris, azaz a sarkvidékek körüli, jellemzően azonban cirkumboreális (az északi sarkvidéket környező).

Az Antarktisz „meleg oázisait” a vulkáni utóműködés melegíti. Ezeken a helyeken gazdag a mohavegetáció. A déli tundra növénytársulásai kevéssé tanulmányozottak, ezért a továbbiakban csak az északival foglalkozunk.

Az északi tundrát dél felé az ugyancsak cirkumboreális elterjedésű tajga öv (északi erdők öve) váltja fel. A két nagy biom átmeneti zónája az erdős tundra.

TalajaiSzerkesztés

Az állandó sarki jég alatt nem alakul ki valódi talaj, csak egy fagytörmelék-zóna. A szubpoláris övre a fagymintás talajok jellemzőek. Ezekben a talajszerű alkotók különböző (gyűrűs, illetve kőzethálózatos) talajszerű formákba rendeződnek: a lejtőkön az agyagos anyag girlandos formába, köves térszínen kőzetbarázdákba.

A tundrán a szilikátos kőzeteken egyszerű, kőzethatású (litomorf) úgynevezett ranker talajok fejlődnek ki. A legmelegebb hónap 0°C-os izotermájától távolodva a szerves anyagok felhalmozódása már valódi talajok kialakulását is lehetővé teszi. Ezek fő jellemzője a glejesedés. Típusai:

Az északi tundra felosztása, növénytársulásaiSzerkesztés

A tajga övtől észak felé haladva:

  • Az erdős tundra átmeneti jellegű növénytársulás, amit alacsony, illetve törpe fák és cserjék uralnak. A hideg és a kevés csapadék miatt zárt erdővegetáció már nem tud kialakulni. Az erdőfoltok fái úgy letörpülnek, mint a magashegyekben az erdőhatáron, itt azonban az erőhatár vonala nem jelölhető ki (Keveiné), az átmeneti sávban a tajga és a tundra átmenete foltosan fokozatos. A táj képe az erdős pusztára emlékeztet, de itt száraz puszta helyett nedves, a lápokra emlékeztető talajú tundra váltakozik a ligetes erdőfoltokkal. A fák azért maradnak satnyák, mert hideg miatt (az év nagy részében fagyott talajból) nem tudnak elegendő vizet fölvenni (Mecseki).
  • A törpebokros–cserjés tundrát előbbitől a poláris fahatár választja el.
  • A tőzeghalmos tundra jellemzői a 3–4 m magas tőzeghalmok,
  • A mohos tundra ott alakul ki, ahol a lágyszárú virágos növények már nem élnek meg.
  • A zuzmós tundrán már a félcserjék és a mohák sem maradnak meg. Ez a vegetációzóna különösen fajszegény.

Intrazonálisan, domborzati hatásra alakul ki a szélsőségesen rövid vegetációs periódusú hegyi tundra — ez foltosan a tundra övön kívül, tehát extrazonális helyzetben is rendszeresen feltűnik.

Környezeti tényezők az északi tundránSzerkesztés

A levegő hőmérséklete sosem emelkedik +10 °C fölé; télen többnyire -30/-40 °C. A sarki nyár idején csak az átfagyott talaj felszíne enged fel, és állandóan jeges szél fúj.

Az örök fagyra jellemzőek a talaj felső rétegének ismételt átfagyása és felengedése, az szoliflukció okozta jelenségek (pl. sárfolyás). A különböző okokból mozgó talajon a növényzet sokkal nehezebben telepszik és marad meg.

Az északi tundra élővilágaSzerkesztés

Annak ellenére, hogy a tundra nagy területet borít, növény- és állatvilága fajszegény, a biodiverzitás csekély.

NövényzeteSzerkesztés

A tundravegetációra a zuzmók, a mohák és a félcserjék jellemzőek. A lápok közül jellemzőek a palsalápok, amelyek több méter magasra kidomborodó részének belsejében jéglencse található.

Növényzete mohákból, zuzmókból, alacsony virágos növényekből áll, kevés fája törpe növésű. [6] Helyenként mocsaras is lehet.

      • a recés levelű fűz,
      • a törpe nyír,
      • a hamvas áfonya (Mecseki)

Fűnemű növényzete a havasi gyepekkel analóg.

A mohos tundra

    • jellegzetes félcserjéi:
    • gyepéne karakterfaja a
      • hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum), amelynek érő termései fehér pamacsok végeláthatatlan millióival díszítik a tájat.


Ezek a zuzmók a száraz helyeken, homokos és köves talajon bukkannak elő, és válnak a rénszarvasok fő táplálékává (az állatok még a hó alól is kikaparják őket).

ÁllatvilágaSzerkesztés

A rövid nyáron sok állat fordul meg itt, így rovarok, madarak:

A gyíkok, rágcsálók (pl. lemmingek) és nagy testű emlősök többsége télire visszahúzódik a tajgába vagy távolibb, melegebb vidékre. A tundrán·élő állatok fejlődési időszaka rokonaikénál hosszabb. A tengerparti területeken az élővilág gazdagabb, mint a partoktól távolabb.

A nagyobb emlősök közül jellemző a sarki nyúl, sarki róka, sarki farkas, a rénszarvas (amit Amerikában tarándszarvasnak hívnak), a jegesmedve (csak a Jeges-tenger közelében); Észak-Amerika partvidékén, Grönlandon és több szigeten, szigetcsoporton még a pézsmatulok is.

KépekSzerkesztés


JegyzetekSzerkesztés

  1. Aapala, Kirsti: Tunturista jängälle. Kieli-ikkunat. [2006. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 19.)
  2. http://www.worldwidewords.org/qa/qa-tun1.htm
  3. Arcanum
  4. wiktionary → tunturi
  5. WWF list of ecoregions: List of ecoregions. wwf.panda.org. WWF. (Hozzáférés: 2014. augusztus 2.)
  6. Döbrönte Zoltánné, Szentirmainé Brecsok Mária: Földünk és környezetünk, 1998

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Tundra témájú médiaállományokat.