Főmenü megnyitása

Tisza Kálmán

magyar politikus, miniszterelnök, nagybirtokos, az MTA tagja

Borosjenői és szegedi Tisza Kálmán (Geszt (település), 1830. december 16. – Budapest, 1902. március 23.), a Tisza családból való magyar nagybirtokos, politikus, a Képviselőház alelnöke, előbb magyar belügyminiszter a Wenckheim-kormányban, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke (ideiglenesen felváltva belügyminiszter, pénzügyminiszter és a király személye körüli miniszter is) 1875-től 1890-ig. A Szabadelvű Párt vezető politikusa és a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. A magyar történelem leghosszabb ideig hivatalban levő kormányfője. A korabeli közbeszédben őt magát nagy hatalma okán Generálisként emlegették, kormányainak tagjait és a hozzá hű képviselőket pedig a középkori egyiptomi elitkatonák után mamelukoknak nevezték lojalitásuk miatt.

Tisza Kálmán
Tisza Kálmán Horowitz Lipót festményén, 1894
Tisza Kálmán Horowitz Lipót festményén, 1894
A Magyar Királyság 8. miniszterelnöke
Hivatali idő
1875. október 20. 1890. március 13.
Uralkodó I. Ferenc József
Előd Wenckheim Béla
Utód Szapáry Gyula
A Magyar Királyság 6. belügyminisztere
Hivatali idő
1875. március 2. 1887. február 11.
Kormányfő Wenckheim Béla, önmaga
Előd Szapáry Gyula
Utód Orczy Béla

Született 1830. december 16.
Nagyvárad, Magyar Királyság (ma Románia)
Elhunyt1902. március 23. (71 évesen)
Budapest, Magyar Királyság
Sírhely Tisza kripta
Párt Határozati Párt (1861-1865)
Balközép Párt (1865-1875)
Szabadelvű Párt (1875-1901)

Szülei Tisza Lajos
Teleki Júlia
Házastársa Degenfeld-Schomburg Ilona
Gyermekei Tisza István
Tisza Paulina
Ifj. Tisza Kálmán
Tisza Lajos
Foglalkozás miniszter
Vallás református
A Wikimédia Commons tartalmaz Tisza Kálmán témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Családja és származásaSzerkesztés

 
Tisza-kastély

Tisza Kálmán bihari birtokos nemesi családba született borosjenői Tisza Lajos (1798–1856) császári és királyi kamarás, Bihar vármegye alispánja, majd főispáni helytartója és gróf széki Teleki Júlia (1805–1863) negyedik gyermekeként. A hétgyermekes családban csak fiúk születtek, azonban közülük hárman kisgyermekként elhaláloztak.

Testvérei között tudhatta Tisza Lajost, a bihari főispánt, aki később a király személye körüli miniszteri tisztet töltötte be 1891 és 1894 között, valamint Tisza Domokos költőt, aki 19 évesen hunyt el. Továbbá testvére volt Tisza László, akinek Holles Ottíliától született Ilona nevű lányát Tisza István vette feleségül.

1860. július 21-én a nyírbaktai Degenfeld-kastélyban Tisza Kálmán feleségül vette gróf Degenfeld-Schomburg Ilonát (1839–1913) Degenfeld Imre, a tiszántúli református egyházkerület főgondnokának és bökönyi Bek Paulinának leányát, akitől négy gyermeke – egy leány és három fiú – született:

  • Tisza István (1861. április 22. – 1918. október 31.), Magyarország miniszterelnöke, felesége borosjenői Tisza Ilona volt, akivel első unokatestvérek voltak
  • Tisza Paulina (1862. november 9. – 1940. március 24.), férje báró sajókazai és radványi Radvánszky Béla
  • ifjabb Tisza Kálmán (1867. március 17. – 1947. november 18.), grófi rangot kapott, felesége gróf buzini Keglevich Erzsébet,
  • Tisza Lajos (1879. március 3. – 1942. február 20.), gyermektelenül halt meg.

Fiúgyermekei testvérének, a gyermektelen Tisza Lajosnak a grófi rangját örökölték, Tisza Lajos kívánságára, 1898-ban.

PályájaSzerkesztés

 
Tisza Kálmán és felesége, Degenfeld-Schonburg Ilona grófnő

1848-ban a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztériumában segédfogalmazóként dolgozott. A Honvédelmi Bizottmánnyal Debrecenbe költözött. A szabadságharc leverése után másfél évre külföldre emigrált. Határozottan fellépett az 1859. szeptember 1-jei pátens protestáns autonómiát veszélyeztető intézkedései, majd a magyar törvényhozást a birodalmi tanácsnak alárendelő októberi diploma ellen is, és ezzel mint az alkotmányosság védelmezője nagy népszerűségre tett szert. 1860-ban visszautasította Bihar vármegye főispáni tisztjét, 1861-ben viszont már képviselőházi alelnök volt az országgyűlésben. A Teleki László-vezette határozati párthoz tartozott, majd amikor Teleki, aki történetesen Tisza nagybátyja is volt, öngyilkos lett, Tisza vette át rövid időre a párt irányítását. 1865-től tíz évig ő és Ghyczy Kálmán voltak a „balközép” vezérei. Ellenezte a deáki kiegyezést, 1868. április 2-án pártjával kiadták az úgynevezett bihari programot, amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és delegációkkal szemben. Célként az önálló magyar hadsereget, pénzügyi és kereskedelmi rendszert jelölték meg. A párt szavazóit a 48-asoktól szerezte, így jelentősége megnőtt.

1875. március 1-jén elfogadták a status quót, az adott közjogi berendezkedést, és a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrejött a Szabadelvű Párt, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül. Az új hatalomkoncentráció bázisa az arisztokrácia és a középnemesi nagy- és középbirtokosok, valamint a nagytőkések voltak. Tisza maga 1875. március 2. és október 20. között a Wenckheim-kormány belügyminisztere, 1875. október 20. és 1887. február 11. között miniszterelnök-belügyminiszter, 1887. február 11. és 1890. március 13. között miniszterelnök, közben rövid ideig pénzügyminiszter és király személye körüli miniszter is volt.

KormányfőkéntSzerkesztés

 
Tisza Kálmán Borsos József fényképén (1865 körül)

Kormányzása idején pártja nagyon megerősödött, parlamenti hegemóniára tett szert. Ebben nagy szerepük volt Tisza ügyes politikai manővereinek, a párt frakciói közötti kompromisszumok taktikus kimunkálásának, személyi tekintélyének, és az úgynevezett „mamelukoknak”, a Tisza személyétől függő képviselőknek (a mamelukok eredetileg a 13-16. században Egyiptomot uraló, a szultánhoz felettébb lojális katonai réteg tagjai voltak).

Az 1867-es kiegyezéshez mindvégig tartotta magát, az ő idejére esik az új dualista államberendezkedés megerősödése, a kapitalizmus magyarországi intézményes és jogi kereteinek kiépülése.

A feudális maradványok felszámolása és a modern polgári államszervezet és -működés kialakítása is politikai prioritás lett, ugyanakkor kiállt a hatalom megvédése mellett a szerveződő tömegmozgalmaktól. Az első intézkedései között volt az 1876-os megyerendezés, melynek során minden korábbi közigazgatási egységet (szék, kerület, mezőváros, vidék, szabad királyi város stb.) felszámoltak és egységesen (elsőre 65) vármegyékbe szervezték, melyek határait is észszerűsítették. A vármegyésítés alól csupán a magyar tengermellék (vagyis Fiume városa) maradt ki, ami megmaradt külön entitásnak (később sem lett vármegye).

1878-1879-ben bevezették az ország első magyar nyelvű büntető törvénykönyvét, a Csemegi-kódexet, 1882. január elsejével felállították a csendőrséget és Budapesten az államrendőrséget.

A közigazgatási reformok lényegi és látványos részének lezárultával, 1881-ben egyesítették a felvidéki Abaúj és Torna, valamint az erdélyi Krassó és Szörény vármegyéket értelemszerűen Abaúj-Torna vármegye és Krassó-Szörény vármegye néven, kialakítva a monarchia bukásáig fennállt 63 vármegyéből plusz a magyar tengermellékből (Fiume) álló közigazgatási rendszert.

Kormányának nemzetiségi politikája a magyarosításban foglalható össze, Tisza kísérletet tett a nemzetiségek kiszorítására a politikai életből és a közigazgatásból. Az ő idejében elfogadott, Trefort Ágoston fémjelezte, 1883-as és 1884-es iskolatörvények (amik egyben a magyarországi középiskolai alaptörvények is lettek a monarchia széthullásáig) is ebbe az irányba mutattak.

Számtalan később saját jogán is nevessé vált politikust „nevelt ki”. Személyes felfedezettje volt például Baross Gábor, akit ő emelt előbb közlekedési államtitkári, majd miniszteri posztra, de miniszterei közül később négyen is miniszterelnökké váltak: az őt váltó Szapáry Gyula, majd Wekerle Sándor (három külön alkalommal is), Széll Kálmán és végül Fejérváry Géza is.

Kormányához köthető Budapest és vele Magyarország történetének egyik leglátványosabb fejlődése, az 1879-es szegedi nagy árvíz után Szeged teljes, a korábbinál is szebb újjáépítése, a budapesti Országház tervpályázatának meghirdetése (1881), a győztes kiválasztása (1883) és az építkezés megkezdése (1885), ahogy a Magyar Állami Operaház megépítése is, országszerte számos más beruházással, folyamszabályozással (pl. al-Duna), vasútépítéssel együtt.

Keménykezű és gyakran ellentmondásos kormányzása, sok szövetségesének korruptsága és az 1889. évi véderő-törvényjavaslat – ami az újoncállítás korlátozásán keresztül szuverenitásvesztést jelentett volna Magyarországnak – gyorsan aláásták a tekintélyét. Szintén 1889-ben, annak is a legvégén, december 20-án történt, hogy a még 1879-ben ugyanezen a napon elfogadott állampolgársági törvény értelmében (teljes joggal) elkezdték elvenni minden olyan személy, (köztük Kossuth Lajos és köre) magyar állampolgárságát, akik a törvényben meghatározott 10 év megszakítás nélküli külföldi tartózkodás után sem kértek a Monarchiától külföldi tartózkodási engedélyt.

Lemondása és további karrierjeSzerkesztés

A Kossuth állampolgársága elvételének hírére 1890 legelején kezdődött tüntetések kiegészülve az egyszerre a párton belül és kívül is kézzel fogható és látványos népszerűségvesztéssel végül oda vezettek, hogy 1890. március 15-i hatállyal beadta lemondását. Távozását igyekezett úgy beállítani, mintha a bécsi udvar Kossuth-ellenes nyomásgyakorlása (vegyék el tőle is az állampolgárságot) ellen tiltakozna, noha valójában sem őt, sem kabinetjét nem foglalkoztatta különösebben a kérdés.

Lemondása után egészen 1901-es visszavonulásáig országgyűlési képviselő, illetve pártja egyik vezető személyisége maradt.

SzármazásaSzerkesztés

Tisza Kálmán családfája[1][2]
Tisza Kálmán
(Nagyvárad, 1830. dec. 16.–
Budapest, 1902. márc. 23.)
politikus,
miniszterelnök
Apja:
Tisza Lajos
(Nagyvárad, 1798. aug. 5.–
Geszt, 1856. aug. 23.)
alispán, cs. kir. kamarás
Apai nagyapja:
Tisza László
(Geszt, 1765 –
Nagyvárad, 1831. okt. 4.)
cs. kir. kamarás
Apai nagyapai dédapja:
borosjenői Tisza László
Apai nagyapai dédanyja:
Szénásy Rebeka
Apai nagyanyja:
gr. széki Teleki Katalin
(Nagyszeben, 1777. okt. 24.–
Váradolaszi, 1820. aug. 7.)
Apai nagyanyai dédapja:
gr. széki Teleki Lajos
főkormányszéki tanácsos
Apai nagyanyai dédanyja:
gr. nagyszalontai és feketebátori
Tholdy Sára
(1756. március 6.-1813. január 20.)
Anyja:
gr. széki Teleki Júlia
(1805. szept. 29.–
Geszt, 1863. febr. 16.)
Anyai nagyapja:
gr. széki Teleki József
(Szirák, 1777. dec. 25.–
Kolozsvár, 1817. ápr. 7.)
erdélyi kir. tábla elnöke
Anyai nagyapai dédapja:
gr. széki Teleki József
(Huszt, 1738. dec. 21.–
Szirák, 1796. szept. 1.)
főispán, költő
Anyai nagyapai dédanyja:
királyfalvi Róth Janka
(Szirák, 1741. aug. 1.–
1814. okt. 12.)
Anyai nagyanyja:
gr. széki Teleki Zsófia
(1784. dec. 4.–
Gernyeszeg, 1844. aug. 10.)
Anyai nagyanyai dédapja:
gr. széki Teleki Lajos
főkormányszéki tanácsos
Anyai nagyanyai dédanyja:
gr. nagyszalontai és feketebátori
Tholdy Sára
(1756. március 6.-1813. január 20.)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája SZ–ZS, Heraldika Kiadó, Budapest, 1998., 94., 99., 129-130. o. ISBN 963-858-538-2
  2. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: XI. kötet [Taaffe - Török]. Pest: Ráth Mór. 1865. 158., 227. o.  

ForrásSzerkesztés

Ajánlott irodalomSzerkesztés

  • Antal Géza: Koloman von Tisza. (Utrecht)
  • Gratz Gusztáv: Modern magyar államférfiak. Tisza Kálmán In: Huszadik Század (1902)
  • Vécsey Tamás: Tisza Kálmán (Celldömölk, 1931)
  • M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió In. Értekezések a történettudomány köréből (Budapest, 1959)
  • Magyarország története III. (Budapest, 1964)
  • Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Budapest, 1904)
  • Kozári Monika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere (Budapest, 2003. Napvilág Kiadó)
  • Kozári Monika: Tisza Kálmán (Budapest, 2019. Gondolat Kiadó)

További információkSzerkesztés