Óceán (együttes)

Az Óceán 1974-ben Budapesten alakuló, hard rock zenét játszó együttes volt. Az alapító tagok: Molnár Erik (ének), Kiss Zoltán (basszusgitár), Marschalkó Zoltán (gitár) Mikulcza Sándor (gitár), Csurgai Attila (dob). Többszöri átalakulás után rövid időre megszűnt, majd új tagokkal 1978-ban újjáalakult: Schumeth István (basszusgitár), Szabó Tamás (dob), Windisch László (gitár, ének), Sárosi József (gitár). A lengyel SBB-vel közös koncerten debütált a Budai Ifjúsági Parkban, csatlakozva a kőkemény rock-hullámhoz. 1979-ben Szabó Tamás távozott az együttesből, helyére Keresztesi József ült a dobok mögé. 1980 elején az Óceán benevezett a Pesti Műsor tehetségkutató (Rock Hullám) versenyre, ahol ugyan nem értek el helyezést, de a jó szereplésükért egy kislemezt ("Fáj, hogy elmentél") készíthettek a Delfin Rt. együttessel.

1980 végén Sárosi József kilépett az együttesből. 1980-ban az énekes többször változott (Hoffer György, Patkó Béla), az új dobos pedig Magasházi László lett. Az együttes szakított a hard rock stílussal, és inkább egy populárisabb, gunyoros, parodista rockzenét kezdett játszani. 1981 végén az együttes elkészítette első, önálló kislemezét, amelyen a "Szabadon szeretni" és az "Engedd el magad" című szerzemények hallhatóak. Ezeken már Patkó Béla ( Kiki) énekelt. 1981-ben szerepeltek a táncdalfesztiválon, a "Kuka-blues" című dallal, amely egy rock paródia, mert a szövegvilága a többi kortárs együttest figurázza ki. 1983-ban az Óceán nem jutott el a nagylemez készítéséig, és még ebben az évben átalakult. Patkó Béla ezután került a szintén populáris zenét játszó Első Emeletbe. Az Óceán törzstagjai Schumeth István basszusgitáros, Windisch László szólógitáros Nino Együttes néven új zenekart alapított, mellyel némileg visszatértek a rock hagyományaihoz. Soft rock, vagy glam rock jellegű, külsőségei, szövegvilága miatt new romanticnak nevezett stílusban adták ki Rabolj el! című nagylemezüket.

TagokSzerkesztés

1974-1975
  • Csurgai Attila - dob
  • Kiss Zoltán - basszusgitár
  • Marschalkó Zoltán - gitár
  • Mikulcza Sándor - gitár
  • Molnár Erik - ének
1978-1979
  • Sárosi József – gitár
  • Schumeth István – basszusgitár
  • Keresztesi József - dob
  • Windisch László – gitár, ének
  • Rock Hullám kislemez
1979-1980
  • Szabó Tamás – dob
  • Sárosi József – gitár
  • Schumeth István – basszusgitár
  • Windisch László – gitár, ének
  • Korabeli koncert felvételek, bootleg-ek maradtak róluk.
1980-1981
  • Patkó Béla - ének
  • Szabó Tamás – dob
  • Schumeth István – basszusgitár
  • Windisch László – gitár
  • Koncert felvételek maradtak.
1981-1983
  • Magasházi László – dob
  • Patkó Béla - ének
  • Schumeth István – basszusgitár
  • Windisch László – gitár
  • Kislemez a '81-es Táncdalfesztiválról
  • 2db önálló kislemez
  • Koncert és rádiófelvételek maradtak róluk

DiszkográfiaSzerkesztés

  • Fáj, hogy elmentél (Kislemez, az MHV Pepita - Rock Hullám sorozatában, 1980)
  • Kuka blues'' (Közös kislemez Komár Lászlóval az 1981-es Táncdalfesztiválról 1981)
  • Őszinte, kőkemény valtzer / Fürdőszoba tangó (Kislemez 1981)
  • Szabadon szeretni / Engedd el magad (Kislemez, MHV Pepita, 1981)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Szántó Gábor: Ki kicsoda a Magyar rock zenében? (Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, 1982)
  • Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János: A magyarock története 1. (Népszabadság Könyvek, 2005) ISBN 963-85600-8-8