Főmenü megnyitása

2013-as női röplabda-Európa-bajnokság

A 2013-as női röplabda-Európa-bajnokság a 28. volt a sportág történetében. A tornát szeptember 6. és szeptember 14. között közösen rendezte Németország és Svájc. Az Eb-t Oroszország nyerte, története során 18. alkalommal.

Női röplabda-Európa-bajnokság
(2013)
Adatok
Rendezők Németország,
 Svájc
Dátumszeptember 614.
Csapatok16 (1 szövetségből)
Helyszínek5 (5 rendező városban)

Címvédő Szerbia
Győztes Oroszország (18. cím)
Statisztika
Mérkőzések36

 ← 20112015 → 

LebonyolításSzerkesztés

A tornán 16 ország válogatottja vett részt. A csapatokat négy darab négy csapatból álló csoportokba sorsolták. A csoportmérkőzések után az első helyezettek közvetlenül az negyeddöntőbe kerültek. A 2–3. helyezettek mégy egy mérkőzést játszottak a negyeddöntőbe jutásértt. A negyeddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek.

CsoportkörSzerkesztés

Színmagyarázat
A csoportok első helyezettjei bejutottak a negyeddöntőbe.
A csoportok második és harmadik helyezettjei a nyolcaddöntőbe jutottak.
A csoportok negyedik helyezettjei kiestek.
A sorrend meghatározása
  • Ha a mérkőzésnek 3–0 vagy 3–1 lett a végeredménye, akkor a győztes 3, a vesztes 0 pontot kapott.
  • Ha a mérkőzésnek 3–2 lett a végeredménye, akkor a győztes 2, a vesztes 1 pontot kapott.
  • Azonos pontszám esetén a több nyert mérkőzés, majd a szettarány, és a pontarány döntött.

A csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Németország 8 3 0 9 2 4,500 261 221 1,181
  Törökország 5 2 1 6 5 1,200 258 222 1,162
  Hollandia 5 1 2 7 6 1,167 280 273 1,026
  Spanyolország 0 0 3 0 9 0,000 142 225 0,631
2013. szeptember 6.
17:00
Németország   3–0   Spanyolország Halle, Németország
(25–15, 25–15, 25–17)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 6.
20:00
Hollandia   2–3   Törökország Halle, Németország
(15–25, 16–25, 29–27, 26–24, 12–15)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
17:00
Németország   3–2   Hollandia Halle, Németország
(27–25, 20–25, 22–25, 25–23, 15–9)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
20:00
Törökország   3–0   Spanyolország Halle, Németország
(25–13, 25–19, 25–15)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
15:00
Spanyolország   0–3   Hollandia Halle, Németország
(16–25, 14–25, 18–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
18:00
Törökország   0–3   Németország Halle, Németország
(19–25, 23–25, 25–27)
Jegyzőkönyv

B csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Belgium 9 3 0 9 2 4,500 270 221 1,222
  Olaszország 6 2 1 7 4 1,750 253 207 1,222
  Franciaország 2 1 2 5 8 0,625 256 286 0,895
  Svájc 1 0 3 2 9 0,222 191 256 0,746
2013. szeptember 6.
18:00
Olaszország   3–0   Svájc Zürich, Svájc
(25–13, 25–11, 25–13)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 6.
20:30
Franciaország   1–3   Belgium Zürich, Svájc
(25–22, 19–25, 17–25, 17–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
15:00
Olaszország   3–1   Franciaország Zürich, Svájc
(25–16, 25–15, 20–25, 25–16)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
18:00
Svájc   0–3   Belgium Zürich, Svájc
(21–25, 16–25, 23–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
15:30
Franciaország   3–2   Svájc Zürich, Svájc
(17–25, 25–17, 24–26, 25–17, 15–9)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
18:30
Belgium   3–1   Olaszország Zürich, Svájc
(22–25, 25–16, 26–24, 25–18)
Jegyzőkönyv

C csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Oroszország 9 3 0 9 2 4,500 274 228 1,202
  Horvátország 6 2 1 7 3 2,333 242 206 1,175
  Fehéroroszország 3 1 2 4 7 0,571 214 262 0,817
  Azerbajdzsán 0 0 3 1 9 0,111 211 245 0,861
2013. szeptember 6.
17:30
Azerbajdzsán   0–3   Horvátország Drezda, Németország
(15–25, 23–25, 21–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 6.
20:30
Fehéroroszország   1–3   Oroszország Drezda, Németország
(21–25, 25–22, 14–25, 14–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
17:30
Azerbajdzsán   1–3   Fehéroroszország Drezda, Németország
(23–25, 20–25, 25–17, 22–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
20:30
Horvátország   1–3   Oroszország Drezda, Németország
(21–25, 24–26, 25–23, 22–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
15:00
Fehéroroszország   0–3   Horvátország Drezda, Németország
(19–25, 10–25, 19–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
18:00
Oroszország   3–0   Azerbajdzsán Drezda, Németország
(25–16, 25–20, 28–26)
Jegyzőkönyv

D csoportSzerkesztés

Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
  Szerbia 7 2 1 8 4 2,000 286 256 1,117
  Csehország 4 2 1 6 7 0,857 289 288 1,003
  Lengyelország 4 1 2 6 7 0,857 281 288 0,976
  Bulgária 3 1 2 6 8 0,750 290 314 0,924
2013. szeptember 6.
17:00
Szerbia   2–3   Bulgária Schwerin, Németország
(25–23, 25–13, 22–25, 28–30, 13–15)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 6.
20:00
Csehország   3–2   Lengyelország Schwerin, Németország
(24–26, 25–21, 25–21, 24–26, 15–12)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
17:00
Szerbia   3–0   Csehország Schwerin, Németország
(25–21, 26–24, 25–23)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 7.
20:00
Bulgária   1–3   Lengyelország Schwerin, Németország
(22–25, 25–18, 13–25, 18–25)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
15:00
Csehország   3–2   Bulgária Schwerin, Németország
(14–25, 25–20, 29–31, 25–19, 15–11)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 8.
18:00
Lengyelország   1–3   Szerbia Schwerin, Németország
(18–25, 18–25, 25–22, 21–25)
Jegyzőkönyv

Egyenes kieséses szakaszSzerkesztés

  Nyolcaddöntők Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                                   
  szeptember 11. – Halle            
szeptember 10. – Halle
A1    Németország 3
C2    Horvátország 3 szeptember 13. – Berlin
     Horvátország 0  
A3    Hollandia 2      Németország 3
szeptember 11. – Zürich
szeptember 10. – Zürich      Belgium 2  
C1    Belgium 3
A2    Csehország 2 szeptember 14. – Berlin
     Franciaország 2  
C3    Franciaország 3      Németország 1
szeptember 11. – Halle
szeptember 10. – Halle      Oroszország 3
B1    Oroszország 3
D2    Törökország 3 szeptember 13. – Berlin
     Törökország 0   Bronzmérkőzés
B3    Fehéroroszország 0      Oroszország 3
szeptember 11. – Zürich szeptember 14. – Berlin
szeptember 10. – Zürich      Szerbia 0  
D1    Szerbia 3    Belgium 3
B2    Olaszország 3
     Olaszország 0      Szerbia 2
D3    Lengyelország 0  

NyolcaddöntőkSzerkesztés

2013. szeptember 10.
17:00
Törökország   3–0   Fehéroroszország Halle, Németország
(25–16, 25–13, 25–17)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 10.
17:30
Olaszország   3–0   Lengyelország Zürich, Svájc
(25–22, 25–22, 25–13)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 10.
20:00
Horvátország   3–2   Hollandia Halle, Németország
(23–25, 25–11, 22–25, 25–23, 15–11)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 10.
20:30
Csehország   2–3   Franciaország Zürich, Svájc
(25–20, 25–9, 23–25, 23–25, 18–20)
Jegyzőkönyv

NegyeddöntőkSzerkesztés

2013. szeptember 11.
17:00
Oroszország   3–0   Törökország Halle, Németország
(25–20, 25–23, 25–19)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 11.
17:30
Belgium   3–2   Franciaország Zürich, Svájc
(22–25, 25–23, 21–25, 25–20, 15–9)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 11.
20:00
Németország   3–0   Horvátország Halle, Németország
(25–23, 25–23, 25–18)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 11.
20:30
Szerbia   3–0   Olaszország Zürich, Svájc
(25–14, 28–26, 25–18)
Jegyzőkönyv

ElődöntőkSzerkesztés

2013. szeptember 13.
17:00
Oroszország   3–0   Szerbia Berlin, Németország
(25–23, 25–19, 25–12)
Jegyzőkönyv

2013. szeptember 13.
20:00
Németország   3–2   Belgium Berlin, Németország
(18–25, 20–25, 25–21, 25–21, 15–11)
Jegyzőkönyv

BronzmérkőzésSzerkesztés

2013. szeptember 14.
17:00
Belgium   3–2   Szerbia Berlin, Németország
(23–25, 25–21, 28–26, 21–25, 15–11)
Jegyzőkönyv

DöntőSzerkesztés

2013. szeptember 14.
20:00
Németország   1–3   Oroszország Berlin, Németország
(23–25, 25–23, 23–25, 14–25)
Jegyzőkönyv
A 2013-as női röplabda-Európa-bajnokság győztese
 
Oroszország
18. cím

VégeredménySzerkesztés

Az Európa-bajnokságon csak az első négy helyért játszottak helyosztó mérkőzéseket. A további sorrend meghatározása a következők szerint történt:

  1. jobb csoportbeli helyezés
  2. több szerzett pont
  3. több győztes mérkőzés
  4. jobb szettarány az összes mérkőzésen
  5. jobb pontarány az összes mérkőzésen

A hazai csapatok eltérő háttérszínnel kiemelve.

Helyezés Mérkőzések Szettek Pontok
Csapat Pont Gy V Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
01  Arany   Oroszország 18 6 0 18 3 6,000 522 429 1,217
02  Ezüst   Németország 13 5 1 16 7 2,286 524 486 1,078
03  Bronz   Belgium 14 5 1 17 9 1,889 593 534 1,110
4.   Szerbia 11 3 3 13 10 1,300 526 501 1,050
5.   Horvátország 8 3 2 10 8 1,250 416 376 1,106
6.   Olaszország 9 3 2 10 7 1,429 386 342 1,129
7.   Törökország 8 3 2 9 8 1,125 395 343 1,152
8.   Franciaország 5 2 3 10 13 0,769 457 508 0,900
9.   Hollandia 6 1 3 9 9 1,000 375 383 0,979
10.   Csehország 5 2 2 8 10 0,800 403 387 1,041
11.   Lengyelország 4 1 3 6 10 0,600 338 363 0,931
12.   Fehéroroszország 3 1 3 4 10 0,400 260 337 0,772
13.   Bulgária 3 1 2 6 8 0,750 290 314 0,924
14.   Svájc 1 0 3 2 9 0,222 191 256 0,746
15.   Azerbajdzsán 0 0 3 1 9 0,111 211 245 0,861
16.   Spanyolország 0 0 3 0 9 0,000 142 225 0,631

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 2013-as női röplabda-Európa-bajnokság témájú médiaállományokat.