2018-as Australian Open – női egyes selejtező

2018. évi ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének selejtezője

A 2018-as Australian Open női egyéni tornájának selejtezőjében 96 játékos vett részt a 3 fordulós selejtezőn a főtábla első fordulójába jutást jelentő 12 helyért január 10. és 13. között.

2018-as Australian Open
női egyes selejtező

 ← 201720182019 → 
2018-as Australian Open
versenyszámai
Férfi egyes
Női egyes
Férfi páros
Női páros
Vegyes páros
2018-as Grand Slam-tornák
női egyes selejtező tornái
Australian Open
Roland Garros
Wimbledon
US Open

A magyar játékosok közül a világranglistán elfoglalt helye alapján a selejtezőben Stollár Fanny volt jogosult az indulásra, aki a selejtező első körében a világranglista 116. helyén álló, a versenyen a selejtezőben 4. kiemelt svájci Viktorija Golubic ellen az első szettet 6–3 arányban nyerte, a másodikban 5–2-re vezetett és két meccslabdája is volt, amit ellenfele hárított, majd kiegyenlítette a játszmát. A rövidítésben Stollár Fanny 5–2-es hátrányból még visszajött, de a svájci 7–5-tel egyenlített. A harmadik játszma 6–1-gyel ért véget Golubic javára, ezzel a magyar versenyző kiesett a további küzdelmekből.[1]

Kiemeltek szerkesztés

Zárójelben: hányadik körben esett ki.

  1.   Sachia Vickery (első kör)
  2.   Jevgenyija Rogyina (második kör)
  3.   Zhu Lin (továbbjutott)
  4.   Viktorija Golubic (továbbjutott)
  5.   Yanina Wickmayer (második kör)
  6.   Danka Kovinić (második kör)
  7.   Naomi Broady (második kör)
  8.   Risa Ozaki (első kör)
  9.   Arina Rodionova (első kör)
  10.   Françoise Abanda (második kör)
  11.   Luksika Kumkhum (továbbjutott)
  12.   Miyu Kato (első kör)
  13.   Barbora Krejčíková (harmadik kör)
  14.   Bernarda Pera (harmadik kör)
  15.   Irina Falconi (továbbjutott)
  16.   Viktória Kužmová (továbbjutott)
  17.   Doi Miszaki (első kör)
  18.   Denisa Allertová (továbbjutott)
  19.   Roberta Vinci (első kör)
  20.   Sara Errani (harmadik kör)
  21.   Han Hszin-jün (második kör)
  22.   Vera Lapko (második kör)
  23.   Arantxa Rus (első kör)
  24.   Julia Boserup (második kör)

Továbbjutók szerkesztés

Szerencsés vesztes szerkesztés

Sorsolás szerkesztés

Első csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
1   Sachia Vickery 77 4 3
  Lesley Kerkhove 62 6 6
  Lesley Kerkhove 6 6
  Tamara Zidanšek 4 2
  Tamara Zidanšek 6 6
  Eri Hozumi 3 3
  Lesley Kerkhove 4 5
  Anna Kalinszkaja 6 7
  Anna Kalinszkaja 6 2 6
  Vera Zvonarjova 2 6 0
  Anna Kalinszkaja 6 6
24   Julia Boserup 1 4
  Çağla Büyükakçay 4 4
24   Julia Boserup 6 6

Második csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
2   Jevgenyija Rogyina 6 6
  Sabina Sharipova 3 4
2   Jevgenyija Rogyina 2 2
  Viktorija Tomova 6 6
  Maryna Zanevska 5 77 2
  Viktorija Tomova 7 62 6
  Viktorija Tomova 3 6 1
  Anna Blinkova 6 1 6
  Deborah Chiesa 6 65 3
  Antonia Lottner 2 77 6
  Antonia Lottner 7 4 5
  Anna Blinkova 5 6 7
  Anna Blinkova 6 6
19   Roberta Vinci 3 2

Harmadik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
3   Zhu Lin 6 4 6
  Louisa Chirico 2 6 4
3   Zhu Lin 4 6 7
  Valendíni Gramatikopúlu 6 2 5
  Valendíni Gramatikopúlu 6 4 6
WC   Ellen Perez 3 6 2
3   Zhu Lin 6 6
  Alexandra Dulgheru 4 4
  Alexandra Dulgheru 6 6
  Bianca Andreescu 1 1
  Alexandra Dulgheru 78 6
  Dajana Jasztremszka 66 0
  Dajana Jasztremszka 6 6
17   Doi Miszaki 3 1

Negyedik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
4   Viktorija Golubic 3 77 6
  Stollár Fanny 6 65 1
4   Viktorija Golubic 6 6
  Sílvia Soler Espinosa 1 1
  Sílvia Soler Espinosa 6 3 6
  Myrtille Georges 4 6 1
4   Viktorija Golubic 6 6
14   Bernarda Pera 3 2
  Irina Bara 7 3 7
  Szeszil Karatancseva 5 6 5
  Irina Bara 6 2 3
14   Bernarda Pera 4 6 6
  Patty Schnyder 3 64
14   Bernarda Pera 6 77

Ötödik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
5   Yanina Wickmayer 6 77
  Jil Teichmann 4 65
5   Yanina Wickmayer 6 5 1
WC   Priscilla Hon 2 7 6
WC   Priscilla Hon 4 77 6
PR   Barbora Štefková 6 64 4
WC   Priscilla Hon 2 1
15   Irina Falconi 6 6
  Polina Monova 6 6
  Valentyina Ivahnyenko 3 3
  Polina Monova 2 62
15   Irina Falconi 6 77
  Başak Eraydın 1 0
15   Irina Falconi 6 6

Hatodik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
6   Danka Kovinić 6 77
WC   Naiktha Bains 3 64
6   Danka Kovinić 6 2 5
  Danielle Collins 4 6 7
  Danielle Collins 7 6
  Irina Hromacsova 5 3
  Danielle Collins 0 1
18   Denisa Allertová 6 6
  Asia Muhammad 1 6 5
  Elica Kosztova 6 3 7
  Elica Kosztova 65 2
18   Denisa Allertová 77 6
  Carol Zhao 3 0
18   Denisa Allertová 6 6

Hetedik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
7   Naomi Broady 77 5 6
  Kathinka von Deichmann 64 7 3
7   Naomi Broady 65 2
  Bibiane Schoofs 77 6
  Georgia Brescia 5 5
  Bibiane Schoofs 7 7
  Bibiane Schoofs 3 3
  Ivana Jorović 6 6
  Ysaline Bonaventure 77 7
WC   Tammi Patterson 61 5
  Ysaline Bonaventure 4 66
  Ivana Jorović 6 78
  Ivana Jorović 6 6
23   Arantxa Rus 3 4

Nyolcadik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
8   Risa Ozaki 7 66 1
  Miharu Imanishi 5 78 6
  Miharu Imanishi 4 1
  Marie Bouzková 6 6
  Junri Namigata 3 1
  Marie Bouzková 6 6
  Marie Bouzková 4 5
16   Viktória Kužmová 6 7
  Caroline Dolehide 5 6 79
  Conny Perrin 7 3 67
  Caroline Dolehide 2 4
16   Viktória Kužmová 6 6
  María Teresa Torró Flor 4 4
16   Viktória Kužmová 6 6

Kilencedik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
9   Arina Rodionova 6 3 3
WC   Marta Kosztyuk 4 6 6
WC   Marta Kosztyuk 1 6 6
  Daniela Seguel 6 4 2
  Jamie Loeb 6 5 3
  Daniela Seguel 3 7 6
WC   Marta Kosztyuk 6 5 6
13   Barbora Krejčíková 3 7 0
  Liu Fang-csou 5 6 6
  Rebecca Peterson 7 2 4
  Liu Fangzhou 1 1
13   Barbora Krejčíková 6 6
  Jasmine Paolini 2 1
13   Barbora Krejčíková 6 6

Tizedik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
10   Françoise Abanda 6 6
  Lu Csia-csing 4 3
10   Françoise Abanda 6 2 4
  Anna Karolína Schmiedlová 4 6 6
WC   Isabelle Wallace 7 3 3
  Anna Karolína Schmiedlová 5 6 6
  Anna Karolína Schmiedlová 6 6
  Stefanie Vögele 3 2
  İpek Soylu 4 2
  Stefanie Vögele 6 6
  Stefanie Vögele 6 7
22   Vera Lapko 3 5
  Alexandra Cadanțu 3 1
22   Vera Lapko 6 6

Tizenegyedik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
11   Luksika Kumkhum 6 6
  Tereza Martincová 3 0
11   Luksika Kumkhum 6 6
  Dalila Jakupović 3 4
  Jang Su-jeong 2 3
  Dalila Jakupović 6 6
11   Luksika Kumkhum 6 6
20   Sara Errani 4 1
  Vang Ja-fan 6 6
  Barbara Haas 4 3
  Vang Ja-fan 3 4
20   Sara Errani 6 6
  Lu Csing-csing 62 3
20   Sara Errani 77 6

Tizenkettedik csoport szerkesztés

Első kör Második kör Harmadik kör
               
12   Miyu Kato 4 3
  Magdalena Fręch 6 6
  Magdalena Fręch 6 4 6
  Szofja Zsuk 3 6 2
  Szofja Zsuk 7 6
WC   Sara Tomic 5 2
  Magdalena Fręch 6 6
  Kayla Day 3 0
  Katie Boulter 4 77 2r
  Kayla Day 6 61 5
  Kayla Day 77 6
21   Han Hszin-jün 65 0
WC   Kimberly Birrell 64 6 3
21   Han Hszin-jün 77 3 6

Rövidítések szerkesztés

  • TBD: to be determined = meghatározandó
  • PR: protected ranking = védett rangsor (a legkevesebb 6 hónapnyi sérülés után visszatérő versenyzők számára megőrzik a sérülésük első 3 hónapjának átlaghelyezését, amely alapján benevezhetnek a versenyekre a sérülés után)
  • WC: wildcard = szabadkártya
  • LL: lucky loser = szerencsés vesztes (visszalépő helyett továbbjutó)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Australian Open: Stollár Fanny megnyert meccset veszített el. nemzetisport.hu, 2018. január 11. (Hozzáférés: 2018. január 11.)

Források szerkesztés