Főmenü megnyitása

A Országgyűlés 2014. december 16-i ülésnapján elfogadott és december 17-én határozatába foglalt döntésével március 16-át a magyar zászló és címer napjává minősítette.[1][2]

A magyar zászló és címer napja
Nem hivatalos magyar állami zászló a címerrel
Nem hivatalos magyar állami zászló a címerrel

Ünneplik magyarok
Tartalma, jelentése a nemzeti kulturális örökségünk részét képező magyar zászló és címer megbecsülésének kinyilvánítása
Ideje március 16.

Azért ezt a napot választották, mert március 16-án fogadták el az 1848-as XXI. törvénycikket,[3] amely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát.

A határozati javaslat indoklása kifejti, hogy „a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége”.

JegyzetekSzerkesztés

  1. A magyar zászló és címer napja lett március 16. Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben (MTI, 2014. december 16.)
  2. 45/2014. (XII. 17.) OGY határozat a magyar zászló és címer napjáról (Nemzeti Jogszabálytár, 2015. március 16.)
  3. 1848. évi XXI. törvénycikk Archiválva 2016. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben a nemzeti szinről és ország czimeréről (Ezer év törvényei)