Amőboid mozgás
Az amőboid mozgás vagy állábas mozgás[3] jellemzően az amőbák és bizonyos fagocitáló sejtek által végzett citoplazmaáramlással történő aktív helyváltoztatási forma, mely alakváltozással jár együtt.[4]

Típusai szerkesztés
Az állábakkal való helyváltoztatásnak két módja van. Az úgynevezett áramlási típus esetében a citoplazma beömlik a lebenybe, és ennek következtében a sejt más részeiből elfogy a citoplazma. A másik esetben a kinyújtott állábak megtapadnak az aljzaton, majd megrövidülve maguk után húzzák a sejt többi részét. Ezt lépegető típusnak nevezzük.
Amőbáknál szerkesztés
Néhány gömb formájú amőba esetében a helyváltoztatás úgy történik, hogy környezeti hatásokra a sejtplazma egyik oldalán csökken a felületi feszültség, és a plazma a belső nyomás hatására a legkisebb ellenállás irányába áramlik. Szinte az összes gyökérlábúnál (valamint néhány ostoros moszatnál) a kisebb felületi feszültségű helyeken kiáramlik a sejtből egy kevés citoplazma, és addig duzzad, amíg a sejtben kiegyenlítődnek a feszültségi viszonyok. E képződményeket állábaknak (pseudopodium) nevezzük. A limax formájú amőbák [m 1] csoportjába tartozó, szabadon élő fajok másodpercenként 1 μ-t hagynak maguk mögött, ami azt jelenti, hogy egy 1 cm-es út megtételéhez kb. 15 percre van szükségük. A bélben élő bél-amőbák 37 °C-os hőmérsékleten másodpercenkénti 30-50 μ-es sebességgel haladnak, tehát 15 perc alatt akár 30-50 cm-t is megtehetnek.
Megjegyzések szerkesztés
- ↑ Nagyjából hengeres alakú, meztelencsigára hasonlító amőbaforma.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Amoeboid movement - Definition and Examples - Biology Online Dictionary (amerikai angol nyelven). Biology Articles, Tutorials & Dictionary Online, 2019. október 7. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
- ↑ Az amőboid mozgás (magyar nyelven). hu.Alegsaonline.com, 2022. április 5. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
- ↑ Amőboid mozgás. idegen-szavak-szotara.hu. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
- ↑ Amőboid mozgás – videódemonstráció. Medical Online. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
Források szerkesztés
- Uránia Állatvilág: Alsóbbrendű állatok (Gondolat Kiadó)