Anton Passy (magyarosan: Passy Antal) (Bécs, 1788. március 31. – Bécs, 1847. március 11.) redemptorista rendi szerzetes, Széchényi Ferenc gróf könyvtárnoka és felolvasója.

Anton Passy
Született1788. március 31.
Bécs
Elhunyt1847. március 11. (58 évesen)
Bécs
Állampolgárságaosztrák
Foglalkozásaszerzetes,
könyvtárnok,
felolvasó
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte; 1809-ben a Sankt Pölten-i püspöki papnevelőbe lépett; gyenge egészsége miatt azonban már 1810-ben kilépett a papnevelőből és nevelői állást kapott Wayna bécsi nagykereskedő gyermekei mellett, egyszersmind több nevelőintézetben is tanított. 1813-ban Grünne grófnak, Károly főherceg főudvarmesterének egyetlen fiánál vállalt nevelői állást, melyben 1816-ig maradt és több előkelő házban tartott történeti felolvasásokat. 1817-től Széchényi Ferenc gróf könyvtárnoka és felolvasója volt, annak 1820-ban bekövetkezett haláláig. Ekkor azonnal belépett a redemptorista rendbe, ahol különösen kitűnt egyházi beszédeivel és nagy számú munkáival. Több nyelvet beszélt, így a németen kívül franciául, angolul és olaszul tudott. Sokat fordított Liguori Szent Alfonz munkáiból; saját műveiből többet fordítottak francia, olasz és lengyel nyelvre.

Munkái szerkesztés

  • Katholisches Andachtsbuch. Pest, 1821
  • Orgeltöne. Geistliche Lieder. Bauer, Wien, 1830 (megzenésítette Ignaz Aßmayer)
  • Meisterlosigkeit. Canzione. Herbig, Leipzig, 1834
  • Zeitspiegel. Novelle. Mechiaristen-Kongregation, Wien, 1835
  • Traumleben, Traumwelt. Volckamer Verlag, Leipzig, 1842
  • Des Jünglings Glaube, Hoffnung, Liebe. Lebensbilder. Verlag Deichert, Erlangen, 1845
  • Kirchengesang und Kirchenmusik. Verlag Stauß & Sommer, Wien, 1846
  • Kirchenhistorien. Verlag Haslinger, Wien, 1846
  • Philosophen der Neuzeit. Ein Gedicht. Verlag Deichert, Erlangen, 1846
  • Trost für Eltern am Grab ihrer Kinder. St. Pölten, 1846

Források szerkesztés