A sorozat két társadalmi életre alkalmatlan csodabogárról szól, Leonardről (Johnny Galecki) és Sheldonról (Jim Parsons), akik a gyönyörű, de teljesen átlagos lánnyal, Pennyvel (Kaley Christine Cuoco) szemben laknak. Amikor Leonard beleszeret Pennybe, Sheldon megpróbálja lebeszélni róla, mert úgy véli, hogy barátja egy elérhetetlen álmot kerget.
Az első (igazából próbaepizód) rész kivételével (pilot), a The Big Bang Theory epizódjai mindig „A”-val, vagy „Az”-zal (The) kezdődnek, és egy tudományos(kodó) kifejezéssel végződnek, amely valamilyen formában utal az epizód cselekményére (pl.: „The Hamburger Postulate” = „A hamburger-posztulátum”, „The Tangerine Factor” = „A mandarin-tényező”). A magyar címek nem követik minden esetben ezt az elgondolást.
A legelső bemutató (pilot) epizód előtt felvettek még egy leadatlan epizódot, amelynek története merőben eltért a véglegestől, Leonard (Johnny Galecki) és Sheldon (Jim Parsons) mellett Katie (Amanda Walsh) lett a harmadik főszereplő mint a szomszédba költöző új lány. Az eredeti epizód cselekménye bár hasonlított a végül adásba kerülő változatára, Koothrappali és Wolowitz karakterei nem szerepeltek. Katie karakterét a közönség rosszul fogadta durva és obszcén viselkedése miatt, így a készítők jobbnak látták, ha újraválogatják a szerepet a szomszéd lányra, akinek a karakterét a végleges változatra teljesen átírták, Katie negatív jellemét lecserélték, a szereplő új neve pedig Penny lett.
Két briliáns („közös IQ-juk 360”), fiatal fizikus, Leonard és Sheldon, akik azon „ragyogó elmék” közé tartoznak, akik tudják, hogyan működik az univerzum. De a PhD-jük nem segít nekik, hogyan viselkedjenek a többi emberrel, főképp a nőkkel. Minden megváltozik, mikor a szabad lelkű, frissen pasi nélkül maradt szépség (Penny) a szomszédjuk lesz. Amikor Leonard és Sheldon találkozik Pennyvel, Leonard egyből érdeklődni kezd a lány iránt („A gyerekeink okosak és szépek lesznek.”), de Sheldon fél, hogy a barátja egy olyan ábrándot űz, ami sosem válik valóra („De főleg képzeletbeliek.”) Leonard és Sheldon az éjszakáit Klingon Scrabblet játszva tölti társadalmi életre alkalmatlan barátaival, akik szintén kockák, Howard Wolowitz-cal (aki folyton nőt keres magának) és Rajesh Koothrappalival (aki enyhe személyiségzavara miatt képtelen nőkhöz beszélni). Azonban Leonard úgy látja, hogy Pennyben rengeteg lehetőség rejlik, többek között maga a szerelem. Leonard annyira belebolondult Pennybe, hogy miután hagyja, hogy használja az ő tusolójukat (mivel Pennyé eltörött), beleegyezik, hogy megpróbálja visszaszerezni a lány tévéjét annak volt barátjától, Kurttől. Leonard próbálkozása megbukik, majd ő és Sheldon, aki bár nem akart, de mégis vele tartott, nadrág és tévé nélkül térnek vissza. Penny nagyon sajnálja az egészet, ezért meghívja őket és barátaikat egy vacsorára.
2.
2.
Rendmánia (The Big Bran Hypothesis)
Mark Cendrowski
Chuck Lorre & Bill Prady
2007. október 1. 2010. január 3.
8,50 millió
Sheldon és Leonard felvisz Penny lakásába egy csomagot, ami neki érkezett. Sheldont nagyon zavarja, amikor meglátja, hogy Penny lakása mennyire rendetlen. Még aznap este, mikor Leonard alszik, Sheldon besurran Penny lakásába, majd kitakarítja azt és rendet rak. Leonard rajtakapja és megpróbálja leállítani, de Sheldon hajthatatlan. Másnap reggel rájukordít, majd Leonard suttogva kérdezi Sheldontól, hogyan jöhetett rá a lány, hogy ők tették. (Sheldon hagyott egy ruhaelrendezési tervet Penny szekrényében.) Sheldon odamegy bocsánatot kérni, de Penny nem hisz neki és mérges marad. Később Leonard megy bocsánatot kérni, akit Penny megölel és azt mondja, hogy „Semmi baj.”
3.
3.
Randivágy (The Fuzzy Boots Corollary)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro
2007. október 8. 2010. január 9.
8,35 millió
Amikor Leonard látja, hogy Penny egy fiúval csókolózik az lakása előtt, ledöbbenve azt hiszi, hogy a lány „dobta” őt. A srácok meggyőzik, hogy hívjon meg valakit a munkahelyén randevúzni, de mikor megpróbálja a terv kudarcba fullad, ugyanis a szintén tudós Leslie Winkle (Sara Gilbert) visszautasítja, így még depressziósabbá válik. Leonard egyre mélyebb depresszióba süllyed (ami azzal jár, hogy macskavásárláson gondolkozik és emo-zenét hallgat, majd Sheldon (hogy elkerülje, hogy macskájuk legyen), rámutat, hogy Leonardöt igazából nem is utasította vissza Penny, mivel még meg sem kérdezte, hogy randizna-e vele. Leonard igazat ad neki, majd rögtön meg is kérdezi Pennyt, hogy elmenne-e vele vacsorázni, csak épp azt mondja a lánynak, hogy a srácokkal együtt esznek majd valahol. Leonard végül elmegy a randira, majd sűrű bocsánatok közepette indokokat talál ki, hogy a többiek miért nem mentek el az étterembe.
A randevún Penny megemlíti, hogy a fiú, akit Leonard látott igazából nem a barátja, és azt is elmondja, hogy van egy olyan szokása, hogy szakítás után összejön egy hétvégére egy sráccal, hogy így tegye túl magát a szakításon. Leonard teljesen izgatottá válik, egyre jobban érdekli a téma, majd hirtelen megsebesül az asztal alatt és ezért Penny hazaviszi. Leonardnek nincs bátorsága bevallani az igazi érzéseit Pennynek, habár a lány rákérdez, hogy ez egy randi volt-e.
Az epizód címe a Leonard által vásárolni akart macska nevére utal.
4.
4.
Kirúgva (The Luminous Fish Effect)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady Tévéjáték: David Litt & Lee Aronsohn
2007. október 15. 2010. január 10.
7,94 millió
Sheldont kirúgják az egyetemen, ahol dolgozott, mert elmondja új főnökének, Dr. Eric Gablehausernek (Mark Harelik), hogy szerinte ostoba. A változás miatt Sheldon depresszióssá válik, amin Leonard úgy próbál meg segíteni, hogy elhívja Sheldon édesanyját (Laurie Metcalf). Amikor a nő megérkezik, a srácok észreveszik, hogy teljesen másfajta nőre számítottak. Sheldon mamája gyakorlatias, édes és őszinte keresztény. („A tudományos dolog Jézus urunktól van.”) Kis várakozás után az anyja ráveszi Sheldont, hogy kérjen elnézést a főnökétől és így visszakapja az állását. (A bocsánatkéréskor a nő kikezd Dr. Gablehauserrel.) Sheldon megkérdezi édesanyját, hogy Dr. Gablehauser lesz-e az új apukája, mire az anyja így válaszol: „Meglátjuk...”
Az epizód címe arra utal, hogy amikor Sheldon elveszti munkáját, idejét világító halak kitenyésztésével és poncsók szövésével tölti.
5.
5.
Az egy-éjszakás kaland (The Hamburger Postulate)
Andrew D. Weyman
Történet: Jennifer Glickman Tévéjáték: Dave Goetsch & Steven Molaro
2007. október 22. 2010. január 16.
8,81 millió
Leonard együtt tölti az éjszakát kutatótársával, Leslie-vel, ám a lány reggel közli vele, hogy csupán egyéjszakás kalandnak tekinti a történteket.
6.
6.
A buliállat (The Middle-earth Paradigm)
Mark Cendrowski
Történet: Dave Goetsch Tévéjáték: David Litt & Robert Cohen
2007. október 29. 2010. január 17.
8,41 millió
Penny meghívja a fiúkat a jelmezes halloweeni bulijára, először elutasítják a meghívást, de miután kiderül, hogy jelmezes buli lesz, elmennek. A buliban Sheldon Doppler-effektusnak öltözik (amit senki nem ért a barátain kívül), Raj nem tud beszélni a nőkhöz, mégis felszed valakit (az enyhén ittas és fecsegésre hajlamos lánynak imponál, hogy valaki képes őt végighallgatni), Leonard pedig Frodónak öltözik be. Később a partin megjelenik Penny exbarátja, Kurt, ősembernek öltözve. Leonard és Kurt összevesznek, kis híján össze is verekszenek, de Penny közéjük áll. Később Penny bekopogtat Leonardhoz, és elnézést kér tőle Kurt durvasága miatt, majd megcsókolja Leonardot. Leonard szelíden elküldi, mert nem akarja kihasználni, hogy részeg, ám amikor észreveszi, hogy Kurt tanúja volt a csóknak, kárörvendően ráförmed: „Bizony ám, így megy ez nálunk, a Megyében”, majd gyorsan becsukja és bereteszeli az ajtót.
7.
7.
Csak szex (The Dumpling Paradox)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady Tévéjáték: Lee Aronsohn & Jennifer Glickman
2007. november 5. 2010. január 23.
9,37 millió
Penny egyik bulizós barátnője Nebraskából, Christy, összejön Howarddal. Christy bárkivel lefekszik, aki vásárolgat neki, és amikor ezt Howard hallja Pennytől, azonnal kihasználja a lehetőséget. Átveszik az uralmat Penny lakása felett, ezért Penny Leonardnál és Sheldonnál alszik éjszaka. Howard elmegy, ezután Penny átveszi a helyét a Halo 3 nevű játékban, ami meglepően jól megy neki, Sheldon nem kis bosszúságára, akit többször is szabálytalanul megfragel. Sheldont zavarja, hogy csak hárman vannak, mivel a Halo 3 multiplayerével játszanak, más csapatok ellen, és ehhez szükséges egy negyedik fő. Később megint elhívják Pennyt Halot játszani, aki nem fogadja el a meghívást, mivel táncolni megy. Utána elmennek Howardért, hátha van valami kis esélye, hogy otthagyja Christyt a Halo miatt. De nincs szükség rábeszélésre, mert Howard kiállhatatlan anyja és Christy (aki szintén nem egy angyal) összevesznek.
8.
8.
Indiai módra (The Grasshopper Experiment)
Ted Wass
Történet: Dave Goetsch & Steven Molaro Tévéjáték: Lee Aronsohn & Robert Cohen
2007. november 12. 2010. január 24.
9,32 millió
Raj webkamerán keresztül bemutatja szüleit Dr. és Mrs. V. M. Koothrappali-t barátainak. Raj szülei elintéznek egy randit Lalita Guptával, Raj gyerekkori barátjával, aki fogorvos lett. Azonban, mindenki óriási meglepetésére Sheldon – szándéktalanul – lecsapja a kezéről a nőt, mivel Lalita egy gyermekkorában hallott mesére emlékezteti, ami egy csodaszép indiai hercegnőről szól. Sheldon és Lalita együtt vacsoráznak, de aztán szétválnak, amit Sheldon úgy indokol, hogy minek találkoznának, amikor van már fogorvosa.
9.
9.
Elbaltázott előadás (The Cooper-Hofstadter Polarization)
Joel Murray
Történet: Bill Prady & Stephen Engel Tévéjáték: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Dave Goetsch
2008. március 17. 2010. január 30.
8,93 millió
Leonard egy levelet talál a szemetesben, amiben meghívják őt és Sheldont, hogy tartsanak előadást egy közös kutatásukról. Sheldont nem érdekli a dolog, így nem megy, és Leonardnak is megtiltja (mivel Sheldon kutatási eredményeiről van szó, így előadást tartani róluk az engedélye nélkül, meglehetősen vitatható cselekedet). Leonard szembeszáll vele, és azt mondja, elmegy egyedül. Emiatt összezördülnek, Penny próbál segíteni nekik, de csak ront a helyzeten.
10.
10.
Hazugságok útvesztője (The Loobenfeld Decay)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre Tévéjáték: Bill Prady & Lee Aronsohn
2008. március 24. 2010. január 31.
8,53 millió
Penny szerepet kap a Rent-ben, Sheldon és Leonard meghallják, hogy borzasztóan énekel. Leonard hazudik, hogy ne kelljen elmennie az előadásra, de nem akarja megbántani. Sheldon aggódik, hogy Leonard hazugsága nem elég jó, ezért kitalál egy bonyolultabbat. Felbérel egy színészt, hogy eljátssza a nem létező drogfüggő unokatestvérét, aki meggyőzi Pennyt, hogy mindez igaz. Végül Leonardnak felvételről meg kell néznie, ahogy Penny énekel.
11.
11.
Fránya nátha (The Pancake Batter Anomaly)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn Tévéjáték: Bill Prady & Stephen Engel
2008. március 31. 2010. február 6.
8,44 millió
Sheldon influenzás lesz, emiatt még kibírhatatlanabbul viselkedik, mint szokott. Leonard elmenekül. Azt hazudja, hogy dolgozik, de közben a Majmok bolygója-összest nézi egy moziban Wolowitz-cal és Koothrappalival. Sheldon Pennyre marad. A moziban Howard rálép Leonard szemüvegére, aki ezért kénytelen hazamenni. Észrevétlenül szeretne belopózni a lakásba, de Penny felfedezi őt. Végül Leonard sorsába beletörődve gondoskodik a nyafogó Sheldonról.
Az epizód alatt megtudjuk, hogy Sheldon felcímkézte a konyhai edényeket, azok mire használandók. Leonard utólag értesül arról, hogy némelyik edény, pl. a palacsintatészta-keverő, nem a főzésre szolgál, mivel Sheldon ágytálként használja, amikor beteg.
12.
12.
A csodagyerek (The Jerusalem Duality)
Mark Cendrowski
Történet: Jennifer Glickman & Stephen Engel Tévéjáték: Dave Goetsch & Steven Molaro
2008. április 14. 2010. február 7.
7,63 millió
Egy új, zseniális 14 éves fiú érkezik a kutatóintézetbe Észak-Koreából. Sheldon teljesen összetörik, amikor kiderül, hogy a gyerek nála fiatalabban szerezte meg tudományos fokozatát. Felhagy elméleti fizikai kutatásaival és a Nobel-békedíj elnyerését tűzi ki új célként maga elé: az arab-izraeli konfliktus megoldására új Jeruzsálem felépítését javasolja a mexikói sivatagba.
Barátai segíteni szeretnének rajta, ezért összeesküvést szőnek a fiú érdekében. Apa-lánya nyílt napot rendeznek, hogy eltereljék a fiú figyelmét a tudományról. A terv sikerül: a fiú még a csajozásban is ügyesebb a főszereplőknél. Viszont hamarosan hippi lesz, és elkallódik. Sheldon barátainak bűntudata van, amikor meglátják a parkban füvező, alkoholizáló gyereket, csak Sheldonnak nincs: „Kit érdekel, gyenge volt!”
13.
13.
Szellemi fölény (The Bat Jar Conjecture)
Mark Cendrowski
Történet: Stephen Engel & Jennifer Glickman Tévéjáték: Bill Prady & Robert Cohen
2008. április 21. 2010. február 13.
7,39 millió
A fiúk egy fizikai versenyen vesznek részt. Sheldont kizárják a csapatukból, ezért úgy dönt, saját csapatot alapít, és így száll szembe a többiekkel. Sheldon helyét Leslie Winkle veszi át Leonardék csapatában. Sheldon saját csapatot szerez az egyetem takarítószemélyzetéből. A végső és döntő kérdés egy nagyon nehéz integrálegyenlet, amit senki nem tud megoldani, csak Sheldon akcentussal beszélő csapattársa, aki hazájában, Oroszországban asztrofizikus volt, de nem tudott megélni belőle. Sheldon nem hiszi, hogy bárki más okosabb lehet nála, ezért azt kéri a bírától (Dr. Gablehouser), hogy hagyja figyelmen kívül a választ, azonban a válasz jó volt. A versenyt így Leonard és csapata, a P. M. S. nyeri (Perpeetum Mobile Sereg, szójáték a premenstruációs szindróma rövidítésével való összecsengésre).
14.
14.
Az időgép (The Nerdvana Annihilation)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady Tévéjáték: Stephen Engel & Steven Molaro
2008. április 28. 2010. február 20.
8,07 millió
A neten Leonard vesz egy „időgépet”, egy díszletet az 1960-as The Time Machine filmből („Az időgép”), azt hiszik, az egy miniatűr változat, de kiderül, hogy valós méretű.
15.
15.
Az ikertesók (The Pork Chop Indeterminacy)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre Tévéjáték: Lee Aronsohn & Bill Prady
2008. május 5. 2010. február 27.
7,38 millió
A többiek megdöbbenésére Sheldon bemutatja a vonzó ikertestvérét, Missy-t. A fiúk megpróbálnak ráhajtani Missy-re, akit végül Penny ment meg. Raj gyógyszeres kezelést vállal, hogy beszélni tudjon Missy-vel, de amint elmúlik a gyógyszer hatása, Raj megint elnémul. Leonard bebeszéli Sheldonnak, hogy Missy bátyjaként joga van eldönteni, kivel fekszik le a húga. Sheldon nem képes barátait megakadályozni abban, hogy udvaroljanak Missynek (Sheldon ugyanis egyiküket sem tartja szóba jövő partnernek), de erre nincs is szükség, mert Missy lekoptatja őket, végül pedig ágyékon rúgja az bátyját, amikor megtudja, hogy beleszólt a magánéletébe.
16.
16.
Mogyorós csoki (The Peanut Reaction)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Lee Aronsohn Tévéjáték: Dave Goetsch & Steven Molaro
2008. május 12. 2010. március 6.
7,79 millió
Penny megtudja, hogy Leonard-nek még soha sem volt születésnapi bulija, ezért úgy dönt, rendez neki egyet. Leonard születésnapján kiderül, hogy Sheldon nem vett neki ajándékot, ezért Penny-vel elmennek venni valamit egy elektronikai boltba, ahol a vevők Sheldonhoz fordulnak vásárlási tanácsokért. Közben Howard próbálja távol tartani Leonard-öt a buli helyszínétől, és ezért még az allergiáját is kihasználja, mogyorós csokit eszik, amitől ödémás lesz, így Leonardnek kórházba kell vinnie. Penny hálából megígéri, hogy összehozza Howard-ot egy barátnőjével (ezt később meg is teszi). Így Leonard lemarad a saját születésnapi bulijáról, de videón megmutatják neki, hogy jó volt a hangulat.
17.
17.
A mandarinos csirke (The Tangerine Factor)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady Tévéjáték: Lee Aronsohn & Steven Molaro
2008. május 19. 2010. március 20.
7,34 millió
Penny dobja a fiúját, amiért a szexuális életükről részletesen írt a blogján. Leonard randira hívja Penny-t, de mindketten félnek, hogy a randi elronthatja a barátságukat, ezért Sheldontól kérnek tanácsot, aki a Schrödinger macskája gondolatkísérletet használva magyarázza el, hogy jó és rossz kimenetele is lehet a randijuknak. Közben Sheldon mandarin nyelven tanul, hogy reklamálhasson egy kínai étteremben, de teljesen mást mond, mint amit szeretne.
Történet: Bill Prady Tévéjáték: Dave Goetsch & Steven Molaro
2008. szeptember 22. 2010. március 27.
9,32 millió
Penny és Leonard randiznak, Howard és Raj pedig kémkedik utánuk. Penny elmondja Leonardnak, hogy szerinte lassítaniuk kellene. Sheldon megtudja Pennytől, hogy nem végzett főiskolát. A lány megkéri, tartsa ezt titokban, mert szégyelli, hogy butának tűnik a szuperintelligens Leonard mellett, de mivel Sheldon nem tud frappánsan hazudni, inkább elköltözik Rajhoz. Leonard megtudja, Penny azt mondja, azért hazudott, mert félt, hogy nem lesz elég okos hozzá.
19.
2.
A gyertyatartó (The Codpiece Topology)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre Tévéjáték: Bill Prady & Lee Aronsohn
2008. szeptember 29. 2010. április 3.
8,60 millió
Leonard, miután meglátja Penny-t az új fiújával, úgy dönt, hogy felmelegíti kapcsolatát Leslie Winkle-lel. Sheldon nemtetszését fejezi ki Penny-nek arról, hogy Leonard az ellenségével jár, majd Penny tanácsára jóváhagyja a kapcsolatukat. Ezek után Leslie és Sheldon vitázni kezd a hurok kvantumgravitációról, melyben Leslie azt várja, hogy Leonard őt támogassa, de ő Sheldon pártjára áll, ezért Leslie szakít vele.
20.
3.
Virtuális élet (The Barbarian Sublimation)
Mark Cendrowski
Történet: Nicole Lorre Tévéjáték: Steven Molaro & Eric Kaplan
2008. október 6. 2010. április 10.
9,39 millió
Sheldon Age of Conan-t játszik online, amikor Penny megzavarja őt, mert kizárta magát a lakásából. Sheldon behívja őt a lakásba, hogy ott várjon a lakatosra, és eközben Penny-t érdekelni kezdi a játék, amivel Sheldon játszik és hamar a függőjévé válik. Sheldon próbálja visszazökkenteni Penny-t azzal, hogy interneten keres számára partnert. Végül Penny leáll a játékkal, miután rájön, hogy belement egy virtuális randiba Howarddal.
21.
4.
A hírnév ára (The Griffin Equivalency)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Chuck Lorre Tévéjáték: Stephen Engel & Tim Doyle
2008. október 13. 2010. április 17.
9,34 millió
Raj bekerült a People magazinba egyik felfedezése miatt, ezzel irigységet keltve a többiekben. Raj-nak gyorsan a fejébe száll a hírnév, munkahelyén kiemelt bánásmódban részesül és Penny-t is meghívja a People magazin fogadására, ami után ittas állapotban a barátnőjeként mutatja be Penny-t a szüleinek. Másnap Raj egy cetlin próbál bocsánatot kérni a történtekért, de Penny kikényszerít belőle egy alig hallható bocsánatkérést.
22.
5.
A vitatkozás nagymestere (The Euclid Alternative)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Steven Molaro Tévéjáték: Lee Aronsohn & Dave Goetsch
2008. október 20. 2010. április 24.
9,33 millió
Leonard éjszaka dolgozik egy kísérleten, ezért nem tudja Sheldont reggelente dolgozni vinni, ezért más közlekedési módot kell találnia. A többiek nem hajlandók Sheldont fuvarozni az idegesítő természete miatt, inkább azt javasolják, tanuljon meg vezetni. Sheldon a nappaliban gyakorol egy szimulátoron, nem sok sikerrel. Később úgy dönt, az irodájába költözik, hogy ne kelljen utaznia. Végül Leonard bevallja, hogy már egy hete végzett az éjszakai kísérlettel.
23.
6.
Rajongók kíméljenek (The Cooper–Nowitzki Theorem)
Mark Cendrowski
Történet: Stephen Engel & Daley Haggar Tévéjáték: Tim Doyle & Richard Rosenstock
2008. november 3. 2010. május 1.
9,67 millió
Leonard és Sheldon előadása után egy végzős diák, Ramona Nowitzki megszállottja lesz Sheldonnak és befurakszik az életébe, mint barátnő és asszisztens. A lány hasznosnak bizonyul Sheldon munkájában, de az nem tetszik neki, hogy megvonja tőle a szórakozást. Később Sheldon rájön, hogy egyfajta kapcsolat van közte és Ramona között, ezért segítséget kér Penny-től és Leonard-től, hogy megszabaduljon tőle - sikertelenül. Végül akkor dobja Sheldon a lányt, amikor az osztozni akar Sheldon kutatásában elért eredményén.
24.
7.
Ha harc, hát legyen harc (The Panty Piñata Polarization)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Tim Doyle Tévéjáték: Jennifer Glickman & Steven Molaro
2008. november 10. 2010. május 8.
10,01 millió
Amikor Penny kábeltévéje leromlik, a fiúkhoz kezd átjárni Topmodell leszek!-ek nézni. Sheldon kitiltja Pennyt a lakásukból sorozatos szabályszegés miatt, emiatt harc alakul ki köztük. Leonard úgy dönt, segít Penny-nek és odaadja neki Sheldon anyjának telefonszámát. Ezután Sheldont bocsánatkérésre kényszeríti az anyja. Eközben Howard és Raj megtalálja a következő Topmodell leszek! ház helyszínét kémrepülők és műholdak segítségével, ahová kábelszerelőként állítanak be.
25.
8.
Fogd a nőt, és fuss! (The Lizard–Spock Expansion)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady Tévéjáték: Dave Goetsch & Jennifer Glickman
2008. november 17. 2010. május 15.
9,76 millió
Howard úgy gondolja, megtalálta lelki társát Dr. Stephanie Barnett személyében, akit meghív egy titkos létesítménybe, hogy irányítsa a marsjárót, de rosszul sül el a dolog, mert a marsjáró elakad egy árokban. Később Leonard elmegy Howardhoz, hogy elmondja, járni kezdett Stephanie-val, de a lány egy telefonhívással megelőzi. Howard nagyon dühös lesz Leonard-re, de csak addig, amíg Stephanie meg nem hívja hozzá egy barátnőjét, hogy duplarandira mehessenek.
26.
9.
Egy igazi férfi (The White Asparagus Triangulation)
Mark Cendrowski
Történet: Dave Goetsch & Steven Molaro Tévéjáték: Stephen Engel & Richard Rosenstock
2008. november 24. 2010. május 22.
10,03 millió
Sheldon Dr. Stephanie Barnettet tartja Leonard eddigi legtolerálhatóbb barátnőjének, ezért próbál a kapcsolatukban segíteni, mert szerinte máskülönben Leonard elrontaná. Követi őket szinte mindenhová és próbálja jó színben feltüntetni Leonard-öt. Később Sheldon megváltoztatja Leonard állapotát a Facebook-on "kapcsolatban"-ra, Leonard emiatt aggódni kezd, de kiderül, hogy Stephanie is megváltoztatta az övét. Sheldon győzelmet hirdet önmagának.
27.
10.
Szakíts, ha tudsz (The Vartabedian Conundrum)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro Tévéjáték: Bill Prady & Richard Rosenstock
2008. december 8. 2010. május 29.
10,50 millió
Stephanie odaköltözik Leonard-hoz, bár Leonard ezt nem ismeri el. Sheldon állandó csengésre panaszkodik a fülében, ezért megvizsgáltatja magát Stephanie-val. Amikor Penny felbukkan a fiúk lakásán, kiderül, hogy róla még senki sem szólt Stephanie-nak. Leonard rájön, hogy a kapcsolatuk Stephanie-val túl gyors, ezért próbálja rávenni, hogy költözzön ki. Habár a szakításukat nem mutatják, Stephanie több epizódban már nem szerepel.
28.
11.
A rivális (The Bath Item Gift Hypothesis)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Richard Rosenstock Tévéjáték: Stephen Engel & Eric Kaplan
2008. december 15. 2010. június 5.
11,22 millió
Leonard találkozik egy vendég kutatóval, Dr. David Underhillel, akire irigy a külső adottságai miatt, de ettől még segít neki a kutatásában. Dr. Underhill megismeri, majd járni kezd Penny-vel, aki később szakít vele, mert kiderül, hogy már házas. Sheldon úgy dönt, több fürdőszobai termékekkel teli kosarat vesz Penny-nek karácsonyra, hogy egyenértékben tudja viszonozni Penny ajándékát. Végül egy Leonard Nimoy által használt és aláírt szalvétát kap Penny-től, amiért minden kosarat nekiad.
29.
12.
Robotpárbaj (The Killer Robot Instability)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Richard Rosenstock Tévéjáték: Steven Molaro & Daley Haggar
2009. január 12. 2010. június 12.
11,81 millió
Howard feldühíti Penny-t, és emiatt ő durva dolgokat szól vissza, ettől Howard depressziós lesz, ezzel a többiek elvesztik a legfontosabb csapattagjukat a közelgő harcos-robot versenyben. Leonard azzal próbálja Howard-ot visszaszerezni a csapatukba, hogy elküldi hozzá Penny-t bocsánatot kérni. Howard beszélgetése Penny-vel azzal végződik, hogy megpróbálja megcsókolni őt, de Penny ettől ismét dühös lesz, és behúz neki egyet. Innentől Howard újra a régi.
30.
13.
A barátkozás módszertana (The Friendship Algorithm)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Richard Rosenstock Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro
2009. január 19. 2010. június 19.
11,03 millió
Sheldon megtudja, hogy a meglehetősen kiállhatatlan természetű Barry Kripke használhatja az Open Science Grid számítógépet, ezért össze akar vele barátkozni, hogy hozzáférjen a géphez, de nem igazán érti, hogyan kell barátkozni. Egy gyerekkönyvből vett segítség alapján falat mászni megy Kripke-vel, noha a tériszonya miatt állandóan elájul; majd otthon megszabadul Raj-tól, mint baráttól, hogy helyet csináljon Kripke-nek. Amikor megtudja, hogy nincs joga Kripke-nek megszabni, ki használhatja a gépet, azonnal kirúgja az óriási nehézségek árán szerzett újdonsült „barátot”, és visszaveszi Raj-t.
31.
14.
Anyagi zűrök (The Financial Permeability)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro Tévéjáték: Richard Rosenstock & Eric Kaplan
2009. február 2. 2010. június 26.
10,84 millió
Penny-nek pénzügyi nehézségei vannak, ezért Sheldon pénzt kölcsönöz neki. Sheldont nem igazán érdekli, mikor kapja vissza a pénzt, Penny viszont idegesen kezd viselkedni és ingerülten reagál mindenre, ami a pénzügyi gondjaival kapcsolatos. Leonard megtudja, hogy Penny-nek pénzzel tartozik a volt fiúja, Kurt, ezért a fiúkkal elmennek hozzá, hogy visszakérjék az 1800 dollárt, de nem járnak sikerrel. Nem sokkal később Kurt visszafizeti Penny-nek a pénzt és újra összejön vele.
32.
15.
Anya csak egy van (The Maternal Capacitance)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady Tévéjáték: Richard Rosenstock & Steven Molaro
2009. február 9. 2010. július 3.
12,72 millió
Leonard aggódni kezd, amikor megtudja, hogy anyja, Dr. Beverly Hofstadter, a sikeres pszichológus és neurológus látogatóba érkezik hozzájuk. Érkezéskor találkozik Penny-vel, aki mire felérnek a lakás ajtajához, már zokog a felkavart gyerekkori gondjai miatt. Sheldon rögtön jó kapcsolatot alakít ki Leonard anyjával, aki hasonló analitikus gondolkodású, mint ő. Beverly a körülményeik alapján megállapítja, hogy Howard és Raj rejtett homoszexuális kapcsolatban élnek.
33.
16.
Hol a párna? (The Cushion Saturation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre Tévéjáték: Bill Prady & Lee Aronsohn
2009. március 2. 2010. július 10.
10,83 millió
Penny véletlenül rálő Sheldon kanapéjának párnájára egy paintball puskával, és nem tudják lemosni a festéket. Sheldon amikor ezt megtudja, kiborul. Közben Howard járni kezd Leslie-vel Leonard volt barátnőjével, majd elfogadja, hogy ő csak szexuális játékszer a kapcsolatukban. Végül Sheldon még mindig elégedetlen a kitisztított párnájával, ezért szándékosan kilövi Penny-t a saját csapatából a következő paintball játék során.
34.
17.
Csajozós trükkök (The Terminator Decoupling)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Dave Goetsch Tévéjáték: Tim Doyle & Stephen Engel
2009. március 9. 2010. július 17.
9,47 millió
A fiúk vonattal utaznak San Franciscó-ba, egy konferenciára, az utazás még izgalmasabbá válik amikor megtudják, hogy Summer Glau, a Terminátor – Sarah Connor krónikái sztárja is velük utazik. Rövidesen Raj, Howard és végül Leonard is megkörnyékezi a színésznőt. Eközben Sheldon rádöbben, hogy otthon hagyta a pendrive-ját, rajta a tanulmányával amit a konferencia vendégének, Dr. Smoot-nak akart megmutatni, ezért megkéri Penny-t, hogy küldje el neki e-mail-ben.
35.
18.
Az üzlet az üzlet (The Work Song Nanocluster)
Peter Chakos
Történet: Bill Prady & Lee Aronsohn Tévéjáték: Dave Goetsch & Richard Rosenstock
2009. március 16. 2010. július 24.
9,69 millió
Penny kitalál egy házi készítésű hajcsatot (Penny-virág), amiből jövedelmező otthoni munkát remél. A fiúk segítenek neki a hatékonyabb készítésben és a marketingben. Leonard elkészíti a weboldalt és rögtön érkezik is egy ezer darabra szóló rendelés. A kezdeti öröm után rájönnek, hogy Leonard mellékelt egy egynapos szállítás opciót is a weboldalon, így egész éjjel dolgozniuk kell. Másnap reggel azt veszik észre, hogy ugyanonnan még egyszer ezer darabot rendeltek, ezért mindenki felmond.
36.
19.
Új bige a házban (The Dead Hooker Juxtaposition)
Mark Cendrowski
Steven Molaro
2009. március 30. 2010. július 31.
9,74 millió
Leonard és Sheldon lakása fölé új lakó költözik, egy vonzó szőke lány, Alicia. Ő is színésznő, mint Penny, csak sikeresebb. A fiúkat persze elbűvöli Alicia és bármit megtesznek neki. Penny féltékeny lesz, mivel rájön, hogy már nem idegesítő és ijesztően okos kocka szomszédoknak tekinti őket, hanem kissé furcsa, de nélkülözhetetlen barátainak. Próbálja visszaszerezni a fiúk figyelmét, kínait visz nekik, felajánlja, hogy Csillagközi rombolót néz velük, és még egy kvantumfizikai viccet is megtanul. Később Aliciával összekapnak, Penny szerez egy monoklit, de végül visszakapja a fiúkat.
37.
20.
Hihetetlen de igaz (The Hofstadter Isotope)
Mark Cendrowski
Dave Goetsch
2009. április 13. 2010. augusztus 7.
10,06 millió
Penny ajándékot keres az unokaöccse születésnapjára, ezért a fiúkkal tart a képregényboltba. Ott megismeri a bolt tulajdonosát, Stuart-ot, aki elhívja őt egy randira. A randi jól sikerül, de megzavarja őket Sheldon, aki vitázni kezd arról, hogy kinek kellene lennie Batman utódjának. Sheldon nyeri a vitát, amikor Stuart bejelenti, hogy fáradt és mennie kell, csak ekkor veszik észre, hogy Penny elaludt az unalomtól.
38.
21.
Vegasi buli (The Vegas Renormalization)
Mark Cendrowski
Történet: Jessica Ambrosetti & Nicole Lorre & Andrew Roth Tévéjáték: Steven Molaro
2009. április 27. 2010. augusztus 14.
9,24 millió
Leslie Winkle véget vet kapcsolatának Howarddal, aki ettől teljesen maga alatt lesz. Leonard és Raj úgy döntenek, hogy elviszik őt Las Vegas-ba, hogy felvidítsák. Sheldon nem hajlandó menni, ezért otthon marad. Vegasban egy prostituált megkörnyékezi Raj-t, de úgy döntenek Leonard-del, hogy befizetik hozzá Howardot. Howard hamar rájön, hogy Mikaela prostituált, de ennek ellenére megköszöni az alkalmat Leonard-nek és Raj-nak. Közben Sheldon kizárja magát a lakásból, így kénytelen Penny-nél tölteni az éjszakát.
39.
22.
Zűr az űrben (The Classified Materials Turbulence)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro
2009. május 4. 2010. augusztus 21.
9,25 millió
Howard legújabb találmányát, egy űr-WC-t a Nemzetközi Űrállomáson fogják használni, ezen alkalomból minden barátjának új képregényt vesz. A képregényboltban Stuart tanácsot kér Leonard-tól a második randijára Penny-vel, de Leonard féltékenységből tudatosan rossz tanácsokat ad neki. Másnap Leonard bocsánatot akar kérni, de Stuart elárulja, hogy a randi jól ment addig, amíg el nem kezdtek csókolózni és Penny „Leonard”-nek hívta őt. Közben Howard rájön, hogy hibázott és a WC el fog romlani, és többiekkel próbálják megtalálni a javítás módját, ami nem könnyű, mert egy súlytalanság állapotában végzett, minimális szerszámkészlettel való (és űrben elvégezhető) javítási folyamatot kell szimulálniuk.
40.
23.
Irány az Északi-sark! (The Monopolar Expedition)
Mark Cendrowski
Eric Kaplan & Richard Rosenstock
2009. május 11. 2010. augusztus 28.
9,76 millió
Sheldon részvételt nyer egy három hónapos Északi-sarki expedícióra, hogy bizonyítsa a húrelméletet. Sheldon úgy dönt, hogy elmegy, és szeretné, ha Leonard, Howard és Raj is vele tartanának (mert nem akar más munkatársat választani). Bár eleinte vonakodnak attól, hogy három hónapot töltsenek együtt Sheldonnal, végül beleegyeznek. Penny nyugtalan lesz, amikor megtudja, hogy Leonard is megy. Elmondja, hogy hiányozni fog, és egy nagy ölelést ad neki. Az indulás reggelén Leonard megkérdezi Penny-t az ölelésről, de Penny nem fedi fel valós érzelmeit. A csapat hamar berendezkedik. Howard felveti Raj-nak Sheldon megölésének ötletét egy számszeríjjal.
Az elektromos konzervnyitó vallomása (The Electric Can Opener Fluctuation)
Mark Cendrowski
Steven Molaro
2009. szeptember 21. 2012. április 13.
12,96 millió
Az Északi-sarkról hazaérve Sheldon megtudja, hogy Howard és Raj meghamisították a kísérletet, mert Sheldon elviselhetetlen volt, amikor nem a várt eredményeket kapta. Sajnos Sheldon már írt a Caltech egyetemre és bejelentette a húrelmélet sikeres bizonyítását, amiért már a zsebében érezte a fizikai Nobel-díjat. A szégyen miatt felmond az egyetemen, és az anyjához költözik, akivel az őt visszatérésre csábító barátai szeme előtt hamar összeveszik (anyja kreacionista, Sheldon pedig evolucionista) és visszaköltözik Kaliforniába. Mint kiderül, ez a veszekedés is arról szólt, milyen jól ismerik az anyák a fiaikat, és csak jót akarnak nekik. Eközben Leonard és Penny kapcsolata sok viszontagság után révbe ér, az együttlét után azonban mindketten kínosan érzik magukat.
42.
2.
Tücsök és bogár (The Jiminy Conjecture)
Mark Cendrowski
Jim Reynolds
2009. szeptember 28. 2012. április 13.
13,27 millió
Leonard és Penny kapcsolata változásokon megy keresztül. Kellemetlenül érzik magukat a történtek miatt, nem tudnak felengedni egymás társaságában ezért sokat isznak a következő randijukon. Mivel ez sem működik, úgy döntenek, ismét csak barátok lesznek. Amint ezt kimondták, mindketten meggondolják magukat, és ismét adnak egy esélyt a kapcsolatnak. Sheldon és Howard a legértékesebb képregényeikkel fogadnak egy tücsök faját (mezei vs. pirregő) illetően. Végül beviszik a tücsköt az egyetem rovarszakértőjéhez, aki Howard javára dönt, így Sheldon elveszti banki széfben őrzött egyik képregényét.
43.
3.
Csajozós este (The Gothowitz Deviation)
Mark Cendrowski
Történet: Lee Aronsohn & Richard Rosenstock Tévéjáték: Bill Prady & Maria Ferrari
2009. október 5. 2012. április 20.
12,52 millió
Sheldon a kísérleti patkányok mintájára azzal próbálja fejleszteni Penny-t, hogy az általa helyesnek ítélt viselkedésért csokoládéval jutalmazza. Howard és Raj gót-klubba mennek, ahol két lánnyal találkoznak, akik meghívására egy tetoválónál kötnek ki, ahol beismerik, hogy nem gótok és inkább lemondanak a lányokról, mint hogy ténylegesen tetováltassák magukat.
44.
4.
A főnökök főnöke (The Pirate Solution)
Mark Cendrowski
Steve Holland
2009. október 12. 2012. április 20.
13,07 millió
Raj-nak új munkát kell találnia, különben visszaküldik Indiába. Vonakodva, de elfogadja Sheldon ajánlatát, miszerint mostantól neki fog dolgozni. Raj nélkül Howard magányos lesz és több időt tölt Leonard-del és Penny-vel, akik viszont kettesben szeretnének lenni, bár sajnálják elküldeni Howardot.
45.
5.
A barátnőm barátnője (The Creepy Candy Coating Corollary)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady Tévéjáték: Lee Aronsohn & Steven Molaro
2009. október 19. 2012. április 27.
13,47 millió
Sheldon benevez egy gyüjthető kártya versenyre, ahol megtudja, hogy Will Wheaton – akire nagyon haragszik, mert 10 órát buszozott azért, hogy Wheaton aláírását megszerezze egy sci-fi rendezvényen, de ő nem ment el – is részt vett a versenyen. Az utolsó játszmában Sheldon és Raj játszik Will Wheaton és Stuart ellen, amiben Wheaton úgy győzi le Sheldont, hogy csalással elhiheti vele, hogy a nagyanyja temetése miatt hagyta ki a rendezvényt. Mindeközben Leonard - hogy teljesítse megállapodását Howarddal, miszerint ha az egyikük összejön egy nővel, akkor a másikat összehozza a barátnő egy barátnőjével. - felhozza azt szeretkezés után Penny-nek, hogy nincs e egy barátnője akit összehozhatnának Howarddal. Végül elmennek egy dupla randira Penny egyik kollégájával, a mikrobiológiát hallgató Bernadette-tel. Viszont úgy tűnik hogy semmi közös nincs bennük, csak az, hogy mindkettőjüknek az anyja erősen rájuk telepszik.
46.
6.
Az a fránya foci! (The Cornhusker Vortex)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Steven Molaro Tévéjáték: Dave Goetsch & Richard Rosenstock
2009. november 2. 2012. április 27.
12,73 millió
Sheldon a gyerekkorában Texasban untig megismert amerikai futball szabályait tanítja Leonardnek, hogy be tudjon illeszkedni Penny barátai közé, de a beilleszkedés nem jár sikerrel, mert Leonard túl gyakran idézi a szabályokat. Ezalatt Raj elveszít egy papírsárkány harcot Sheldonnal szemben, mert Howard otthagyja őt a legfontosabb pillanatban egy előttük elsétáló lány miatt.
47.
7.
Békéltető tárgyalás (The Guitarist Amplification)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn Tévéjáték: Bill Prady & Richard Rosenstock & Jim Reynolds
2009. november 9. 2012. május 4.
12,80 millió
Penny meghív magához egy gitárost, egyik volt szerelmét anélkül, hogy előbb szólna Leonard-nak, aki emiatt dühös lesz. Leonard és Penny vitája kellemetlenül érinti Sheldont, így kiderül, hogy a szülei sokat veszekedtek, mikor gyerek volt, ezért képtelen veszekedést hallani, mindenféle kényszercselekvést végez ilyenkor. Ezalatt a többiek is veszekedni kezdenek egymással és szüleikkel. Sheldon megpróbálja rávenni Pennyt, hogy kérjen bocsánatot Leonard-től, hogy ne kelljen veszekedést hallgatnia.
48.
8.
Gyanús süti (The Adhesive Duck Deficiency)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Dave Goetsch Tévéjáték: Steven Molaro & Eric Kaplan & Maria Ferrari
2009. november 16. 2012. május 4.
13,23 millió
Leonard, Raj és Howard kempingezni mennek, hogy lássanak egy meteorzáport, de mindhárman kikészülnek a közeli kempingezőktől kapott "varázs"-sütiktől. Otthon Penny megcsúszik a zuhany alatt és kificamítja vállát, Sheldonnak kell őt kórházba vinnie. A kórházba vezető út lassú és Penny számára nagyon idegesítő, mivel Sheldon (amint ez egy előző epizódból kiderült) genetikailag képtelen volt megtanulni autót vezetni.
49.
9.
A bosszú képlete (The Vengeance Formulation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Maria Ferrari Tévéjáték: Richard Rosenstock & Jim Reynolds & Steve Holland
2009. november 23. 2012. május 11.
14,13 millió
Miután Howard új barátnője, Bernadette megkérdezi, hogy merre tart a kapcsolatuk, Howard egy hétig kerüli őt, hogy dönteni tudjon a kérdést illetőleg. Közben Kripke kínos helyzetbe hozza Sheldont, akinek a szobájába héliumot fecskendezve elvékonyítja a hangját, amikor egy rádióműsorban beszél. Ezek után Leonard és Raj meggyőzi Sheldont, hogy vissza kell vágnia. A visszavágás, ami egy exoterm reakció okozta habfürdőből áll Kripke számára, nagyon jól sikerül. Sajnos, amikor a bosszú megtörténik, az egyetem vezetősége és egy fontos (pénzt jelentő) küldöttség tárgyal a szobában, akik egy Sheldon által rögzített kárörvendő videoüzenetből azonnal értesülnek az elkövető (Sheldon), és az ötletgazdák (Raj és Leonard) kilétéről.
50.
10.
A nők és a fizika?! (The Gorilla Experiment)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Richard Rosenstock & Steve Holland Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Maria Ferrari
2009. december 7. 2012. május 11.
14,38 millió
Bernadette érdeklődik Leonard munkája iránt, ezért ő meghívja a laborjába. Howard emiatt féltékeny lesz, ezért Leonard szól Bernadette-nek, hogy jobb lenne, ha nem találkoznának, ebből vita alakul ki Howard és Bernadette közt. Közben Bernadette érdeklődésétől Penny is féltékeny lesz, hogy ő nem ért annyira fizikához, hogy beszélni tudjon Leonard-del a munkájáról, ezért megkéri Sheldont, hogy tanítson neki fizikát. Sheldon azonban nem épp pedagógiai érzékéről híres.
51.
11.
Ittas anyósjelölt (The Maternal Congruence)
Mark Cendrowski
Történet: Lee Aronsohn & Steven Molaro & Richard Rosenstock & Maria Ferrari Tévéjáték: Chuck Lorre & Bill Prady & Dave Goetsch
2009. december 14. 2012. május 18.
15,58 millió
Leonard anyja, Dr. Beverly Hofstadter érkezik látogatóba, aminek inkább Sheldon örül jobban. Leonard megtudja, hogy Sheldon jobban ismeri az anyját, és a családban történt eseményeket, mint ő maga. Még azt is Sheldon után tudja meg, hogy szülei elválnak. Később Penny meghívja Beverly-t inni, és mikor visszaérnek, a legjobb barátnők lesznek, és Beverly részegen megcsókolja Sheldont.
52.
12.
Édes négyes (The Psychic Vortex)
Mark Cendrowski
Történet: Lee Aronsohn & Steven Molaro Tévéjáték: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Jim Reynolds
2010. január 11. 2012. május 18.
15,82 millió
Raj Stan Lee aláírásával ellátott Hulk öklök ajándékozásával ráveszi Sheldont, hogy menjenek el egy egyetemi bulira, ahol megismerkednek két lánnyal, akikkel Sheldon lakásán Rock Band-et játszanak, és az éjszakát is ott töltik (de Sheldon külön szobában alszik). Ezalatt Leonard és Howard egy duplarandira viszik Penny-t és Bernadette-et. Leonard kineveti, hogy Penny jósnőhöz jár, ezért Penny megsértődik. Később Howard tanácsára bocsánatot kér.
53.
13.
A csapda visszavág (The Bozeman Reaction)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Lee Aronsohn & Jim Reynolds Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Steve Holland
2010. január 18. 2012. május 25.
15,05 millió
Leonard és Sheldon lakását kirabolják, ezért Howard segítségét kérik a legjobb biztonsági rendszer létrehozásában. Sheldont később elfogja a rendszer, ezért úgy dönt, elköltözik egy biztonságosabb helyre. A Montana állambeli Bozeman mellett dönt, de amint megérkezik, máris kirabolják, így visszamegy Pasadénába.
54.
14.
A pláza Einsteinje (The Einstein Approximation)
Mark Cendrowski
Történet: Lee Aronsohn & Dave Goetsch & Steve Holland Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Eric Kaplan
2010. február 1. 2012. május 25.
15,51 millió
Sheldon egész éjjel fennmarad, hogy választ találjon egy fizikai problémára, aminek a megszállottjává válik. Úgy dönt, alantas munkát kell végeznie, mert Einstein is akkor találta ki a relativitáselméletet, amikor a szabadalmi hivatalban dolgozott. Végül Penny mellett kezd dolgozni pincérként, fizetés nélkül. Amikor leejt egy tálcát, a törött tányérdarabok elhelyezkedése a padlón segít neki választ találni a problémára.
55.
15.
Ami jár, az jár (The Large Hadron Collision)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Jim Reynolds Tévéjáték: Lee Aronsohn & Richard Rosenstock & Maria Ferrari
2010. február 8. 2012. június 1.
16,26 millió
Leonard bejelenti, hogy egy professzor helyett ő utazhat Svájcba a Nagy hadronütköztetőhöz, és egy vendéget is vihet magával. Sheldon a lakótársi szerződés miatt feltételezi, hogy őt viszi magával Leonard, de ennek ellenére ő Pennyt választja. Egy nappal az út előtt Penny megbetegszik, ezért Leonard mégis Sheldonnnal akar menni, csakhogy ő is megbetegszik, ezért végül Raj-dzsal utazik el, aki nagyon boldog, hogy ott töltheti a Valentin napot.
56.
16.
Csöbörből vödörbe (The Excelsior Acquisition)
Peter Chakos
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Steven Molaro Tévéjáték: Bill Prady & Steve Holland & Maria Ferrari
2010. március 1. 2012. június 1.
15,73 millió
Sheldon elszalasztja a lehetőséget, hogy találkozzon a képregénylegendával, Stan Lee-vel, mert bíróságra kell mennie egy közúti büntetés miatt, amit azért kapott, mert áthajtott a piros lámpán, amikor Penny-t vitte kórházba. Penny kárpótlásul megszerzi Stan Lee címét és beállítanak hozzá hívatlanul, aminek távoltartási végzés lesz a vége. Sheldon azonban elégedett, mert így van már két „dedikált” végzése (az egyik Leonard Nimoytól), így lassan egész gyűjteménye alakulhat ki.
57.
17.
A gyűrű ura (The Precious Fragmentation)
Mark Cendrowski
Történet: Lee Aronsohn & Eric Kaplan & Maria Ferrari Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Richard Rosenstock
2010. március 8. 2012. június 8.
16,32 millió
A fiúk egy nagy doboz filmes ereklyével térnek haza egy garázsvásárról, amiben megtalálható egy kellék gyűrű is a Gyűrűk Ura filmekből. Veszekedés után egy versennyel döntik el, hogy kié legyen: mindenki megfogja egyszerre, és azé lesz, aki a legtovább bírja fogni. Penny eltereli Leonard figyelmét, ezért ő feladja a versenyt, a többiek pedig elalszanak. Másnap Leonard azt állítja, visszaküldte a gyűrűt a tulajdonosához, Peter Jacksonhoz, de igazából az ágya alatt egy dobozban tartja.
58.
18.
Lámpaláz (The Pants Alternative)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Steve Holland Tévéjáték: Eric Kaplan & Richard Rosenstock & Jim Reynolds
2010. március 22. 2012. június 8.
13,42 millió
Sheldon az intézetben egy díjat nyer, de vissza akarja utasítani, mert sok ember előtt erős lámpaláza van. A többiek segíteni próbálnak neki legyőzni a nyilvános beszédtől való félelmét, mindenki más módszerrel. Leonard pszichológiai elemzéssel segíti Sheldont, Penny új öltönyt vásárol vele, Raj pedig indiai meditációval próbálkozik. Részben ügyetlenségük, részben Sheldon beképzeltsége és túlképzettsége miatt a tréningek kevéssé használnak, így a díjátadón Penny alkoholt ad Sheldonnak erősítőként, aki részegen már képes elmondani a beszédét. Kiderül, hogy részegen Sheldon is éppoly normális, mint bármelyik másik átlagosan intelligens részeg: buta vicceket mesél, énekel, és a nadrágját is leveszi (bár utóbbit csak azért, hogy fizikai jelenségeket illusztráljon). A botrányos beszéd másnap már fenn van a YouTube-on...
59.
19.
Civakodók (The Wheaton Recurrence)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Nicole Lorre & Jessica Ambrosetti Tévéjáték: Bill Prady & Dave Goetsch & Jim Reynolds & Maria Ferrari
2010. április 12. 2012. június 15.
13,39 millió
Penny és a fiúk bowlingozni mennek. A képregényboltos csapat ellen játszanak, akiket emberhiány miatt Wil Wheaton erősít. Sheldon bosszúra esküszik a korábbi kártyaversenyen történtek miatt. Leonard és Penny közben összevesznek, mert Penny nem képes kimondani, hogy szereti Leonard-öt, emiatt veszít a csapatuk. Wheaton ezt megelőzően beszélt Pennyvel egy hasonló kapcsolatáról, majd később bevallja Sheldonnak, hogy direkt ugrasztotta össze Pennyt és Leonardöt, hogy legyőzzék őket.
60.
20.
Dupla vacsora (The Spaghetti Catalyst)
Anthony Rich
Chuck Lorre & Bill Prady & Lee Aronsohn & Steven Molaro
2010. május 3. 2012. június 15.
11,63 millió
Leonard és Penny szakítanak. Sheldon meghívatja magát Pennyhez vacsorára, de a többieknek nem szól róla. Később bevallja Leonardnak, akit nem zavar a dolog. Ezt követően Leonard és Penny úgy foglalkoznak Sheldonnal, mint elvált szülők a gyerekükkel, Penny még Disneylandbe is elviszi őt.
61.
21.
Keresd a nőt! (The Plimpton Stimulation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Lee Aronsohn Tévéjáték: Steven Molaro & Jim Reynolds & Maria Ferrari
2010. május 10. 2012. június 22.
13,73 millió
Dr. Elizabeth Plimpton kozmológus érkezik az egyetemre, állásinterjúra, Sheldon gondoskodik az útjáról és felajánlja, hogy szálljon meg a lakásán. Leonard megpróbálja lenyűgözni Elizabeth-et a munkájával, de ő inkább lefeküdni szeretne vele. Másnap Dr. Plimpton már Raj-t akarja ágyba vinni - a világhírű fizikusnő nemcsak nimfomán, de kissé perverz is. Végül Leonard azzal magyarázza Penny-nek a történteket, hogy Elizabeth egyszerűen hagyta magát.
62.
22.
A lift titka (The Staircase Implementation)
Mark Cendrowski
Történet: Lee Aronsohn & Steven Molaro & Steve Holland Tévéjáték: Chuck Lorre & Dave Goetsch & Maria Ferrari
2010. május 17. 2012. június 22.
15,02 millió
Leonard lábköröm-festés közben elmeséli Penny-nek, hogyan ismerte meg Sheldont. Kiderül, hogy Sheldon (nem szándékosan) megakadályozta Leonard-öt, hogy felfedje egy titkos rakéta hajtóanyag összetételét egy észak-koreai kémnő előtt, és megmentette az életét, amikor kiszámolta, hogy nem lesz elég ideje lemenni a lifttel a rosszul kevert, instabil rakéta hajtóanyaggal - a hajtóanyag felrobbant, emiatt romlott el a lift. Kiderül, hogyan kereste meg Sheldon a helyét a kanapén, amit Leonard vett meg, hogy ne kempingszéken kelljen ülniük.
63.
23.
Ostobák kíméljenek (The Lunar Excitation)
Peter Chakos
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Maria Ferrari Tévéjáték: Lee Aronsohn & Steven Molaro & Steve Holland
2010. május 24. 2012. június 29.
15,02 millió
Leonard meghívja Penny-t a tetőn végzett kísérletükre (egy lézersugarat lőnek a Hold meghatározott pontjára, ahonnan visszaverődik egy otthagyott fényes felületről), bár, mint kiderül, Penny-nek egy Zak nevű fiú-társasága van, így kettesben csatlakoznak a többiekhez. Zak igen ostobának mutatkozik. Később Penny részegen tér haza és lefekszik Leonard-del, de másnap azt mondja, hogy ez hiba volt. Közben Howard és Raj az interneten keresnek Sheldonnak társat egy társkereső oldal segítségével, ami tudományos algoritmust használ a megfelelő pár megkeresésére, és meglepetésükre találnak is. Sheldon először nem akar elmenni a randira, de Howardék megzsarolják egy koszos zoknival, így mégis elmegy. Találkoznak Amy Farrah Fowlerrel, aki Sheldonhoz hasonló viselkedésű, így jól megértik egymást.
A robotkar szorításában (The Robotic Manipulation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Dave Goetsch Tévéjáték: Steven Molaro & Eric Kaplan & Steve Holland
2010. szeptember 23. 2012. június 29.
14,04 millió
Howard egy robotkarral szolgálja fel a többieknek a vacsorát, majd később saját örömszerzésre használja, amikor egy kínos baleset miatt Leonard-nek és Raj-nak kell őt kórházba szállítania. Sheldon bejelenti, hogy mesterséges megtermékenyítéssel utódot fog nemzeni Amy Farrah Fowlerrel, mire Penny azt javasolja, hogy előbb randizzon vele, hogy jobban megismerje. Mivel Sheldon nem vezet autót, Penny viszi el őt a vacsorára, és próbál beszélgetni a furcsa párral, amiből az sül ki, hogy Penny (statisztikai alapon) 31 férfival feküdt le. Penny szerint nem volt annyi.
65.
2.
Zöldséggel az örökéletbe (The Cruciferous Vegetable Amplification)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Lee Aronsohn & Steve Holland Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Jim Reynolds
2010. szeptember 30. 2012. július 6.
13,05 millió
Sheldon úgy becsüli, hogy csak pár évvel fog lemaradni a technológiai szingularitás eléréséről, amikor az ember képes lesz a tudatát gépekbe átültetni, és így halhatatlanná válik. Ezért növényi étrendre tér át és edzeni kezd, hogy meghosszabbítsa az életét. A növény étrend aznap éjszaka fájdalmas hasgörcsöt okoz nála, aminek okáról a legvadabb elképzeléseket vázolja fel Leonard-nak, aki szerint vakbélgyulladása van és ezért kórházba akarja vinni. Azonban még indulás előtt kiderül, hogy Sheldont csak a bélgázok kínozták. Sheldon egy robotot is épít, mert így nem kell felvállalnia az élet veszélyeit (bacilusok elkapása másoktól, autóbaleset, stb). Penny éttermében Sheldon a roboton keresztül észreveszi Steve Wozniakot, akitől autogramot szeretne az Apple II gépére, ezért elindul az étterembe, de elesik a lépcsőn és összetöri a gépet.
66.
3.
Barátnő pótlók (The Zazzy Substitution)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Jim Reynolds Tévéjáték: Lee Aronsohn & Steven Molaro & Maria Ferrari
2010. október 7. 2012. július 6.
12,59 millió
Sheldon és Amy kitalálnak egy játékot, amiben meg kell tippelni, mi lenne a válasz egy konkrét kérdésre egy alternatív világban, ami csak egy dologban tér el a földitől. Amy később lekicsinyli Sheldon foglalkozását, az elméleti fizikát a neurobiológiához képest, amivel ő foglalkozik, ezért szakítanak (a többiek nagy örömére). A szakítás miatt Sheldon a megszokottnál is furcsább lesz, befogad egy macskát, majd egy egész falkát, hogy azzal pótolja Amy-t (bár ezt nem ismeri el). Végül Sheldon anyjának köszönhetően (akit Leonard hív a helyszínre) ismét kibékülnek. Sheldon ajándékba adja a macskáit a környék gyerekeinek, és még egyenként 20 dollárt is fizet nekik.
67.
4.
A méret a lényeg (The Hot Troll Deviation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Adam Faberman Tévéjáték: Bill Prady & Lee Aronsohn & Maria Ferrari
2010. október 14. 2012. július 13.
12,57 millió
Howard találkozik a volt barátnőjével, Bernadette-tel, akinek bevallja érzelmeit és segítséget kér Penny-től, aki segít abban, hogy újrakezdhessék kapcsolatukat. Eközben Sheldon és Raj arról vitatkoznak, hogy Raj-nek lehet-e saját asztala. Sheldon ellenzi, hogy az ő irodájában Raj-nak is asztala legyen, és emiatt kettőjük között harc alakul ki. Raj egy hatalmas asztalt vásárol, Sheldon mérgező gázokat vet be. Amikor a gáz belobban, Raj átmenetileg elhagyja a helyszínt.
68.
5.
A kötöttség réme (The Desperation Emanation)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Lee Aronsohn & Dave Goetsch Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Steve Holland
2010. október 21. 2012. július 13.
13,05 millió
Amy szeretné bemutatni az anyjának Sheldont, aki ettől megrémül és szakít vele. Mikor Amy elárulja, hogy csak az anyja kedvéért akarja, újra kibékülnek és Sheldon hajlandó Amy anyjával beszélni az interneten keresztül. Leonard ezalatt frusztrált, amiért szinte mindenkinek van barátnője, kivéve őt. Howard megkéri Bernadette-tet, hogy hozza össze Leonard-öt egy barátnőjével. Leonard élete egyik legrosszabb randiját éli át.
69.
6.
Titkos randevú (The Irish Pub Formulation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Steven Molaro Tévéjáték: Bill Prady & Eric Kaplan & Maria Ferrari
2010. október 28. 2012. július 20.
13,04 millió
Raj húga, Priya érkezik látogatóba és kiderül, hogy Leonard-del közös múltjuk van, a Howarddal kötött egyezség ellenére. Sheldon rájön, hogy lefeküdtek egymással és próbál kitalálni egy tökéletes alibit Leonard számára. Leonard nem tud hazudni és bevall mindent a barátainak, amiből az következik, hogy a többiek is bevallják egymás ellen elkövetett kisebb-nagyobb bűneiket, de megegyeznek, hogy ettől még barátok maradnak.
70.
7.
Kedves ellenségeim (The Apology Insufficiency)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Maria Ferrari Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland
2010. november 4. 2012. július 20.
14,00 millió
Howard felsőszintű biztonsági engedélyt próbál szerezni, ezért az FBI egy ügynököt küld kikérdezni a barátait a múltjával kapcsolatban. Sheldon véletlenül elmondja, hogy Howard egy árokba vezette a marsjárót. Leonard próbál udvarolni a nőnek, Raj pedig kénytelen inni, hogy válaszolni tudjon neki, de a végén lehányja a nő cipőjét. Ezt követően Sheldon próbál bocsánatot kérni Howardtól, de ő nem fogadja el, mert azt mondja, hogy ez két évvel visszavetette a karrierjében. Később Sheldon felajánlja Howardnak a saját helyét a kanapén, ezért Howard megbocsát neki. (Sheldon másfél perc múlva visszakéri a helyét).
71.
8.
A pizsamaparti (The 21-Second Excitation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Jim Reynolds Tévéjáték: Lee Aronsohn & Steven Molaro & Steve Holland
2010. november 11. 2012. július 27.
13,11 millió
Sheldon, Leonard, Raj és Howard késve érnek a moziba, ahol az egyik Indiana Jones film 21 másodperccel bővített verzióját vetítik, emiatt Sheldon folyton panaszkodik. Később Wil Wheaton is megérkezik, akit soron kívül beengednek, és emiatt a négy fiú már pont nem fér be a moziba. Egy oldalsó ajtón végül bejutnak és Sheldon ellopja a filmet tartalmazó két dobozt, hogy mások se nézhessék meg. A felháborodott nézők futva üldözik őket. Közben Penny és Bernadette "csajos estet" tart, amihez Amy úgy dönt, hogy csatlakozik. Azt est folyamán Penny kiborul Amy egyik személyes kérdésén, hogy miért hagyta ott Leonard-ot, amikor olyan jó fejnek tartja.
72.
9.
Kapórajött színjáték (The Boyfriend Complexity)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Jim Reynolds Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Dave Goetsch
2010. november 18. 2012. július 27.
13,02 millió
Penny-hez apja, Wyatt érkezik látogatóba, ezért Penny megkéri Leonard-öt, tegyenek úgy, mintha még mindig együtt lennének, mert ő az egyetlen fiú, akit az apja eddig elfogadott. Penny végül kitálal az apjának, majd miután elhagyja a szobát, Wyatt könyörög Leonard-nek, hogy fogadja vissza a lányát. Eközben Raj arra panaszkodik, hogy egy lány sem akarja őt megcsókolni, ami miatt Bernadette megsajnálja, és meg akarja csókolni. Howard azonban közbeveti magát, hogy ne történjen meg a csók, így véletlenül őt csókolja meg Raj. Másnap mindketten sajnálják az esetet.
73.
10.
Csajos este (The Alien Parasite Hypothesis)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Steve Holland Tévéjáték: Lee Aronsohn & Jim Reynolds & Maria Ferrari
2010. december 9. 2012. augusztus 3.
12,03 millió
Amy-nek megtetszik Penny volt fiúja, Zack, amikor a három lány egy bárban beszélget. Penny megpróbál összehozni neki egy randit Zackkel, ami Amy számára csalódásnak bizonyul, amikor rájön, hogy Zack túl ostoba. Közben Howard és Raj birkózással próbálják eldönteni, hogy ki a jobb szuperhős és szárnysegéd közülük. Leonard-öt kérik fel bírónak, de órákon keresztül csak körbe-körbe táncolnak birkózás helyett és szópárbajt vívnak.
74.
11.
Parókás pancser (The Justice League Recombination)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Maria Ferrari Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland
2010. december 16. 2012. augusztus 3.
13,24 millió
A srácok rájönnek, hogy Penny újra együtt van a volt fiújával Zackkel, akinek az intelligenciahiányából gúnyt űznek. Zack később rájön a dologra, ezért a fiúk bocsánatot kérnek. A képregényboltban rájönnek, hogy Zack remek Superman lenne szilveszterkor, amikor Igazság Ligája jelmezbe öltöznek. Leonard-nek sikerül rávennie Penny-t, hogy tartson velük a Csodanő jelmezben, így végül megnyerik a jelmezversenyt. Penny elárulja Leonard-nek, csak azért jött össze újra Zackkel, mert nem akarta egyedül tölteni a szilvesztert. A verseny után, amikor Zack csókolózni kezd Penny-vel, Leonard és Penny is kínosan érzi magát.
75.
12.
Hatalmi harc (The Bus Pants Utilization)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Maria Ferrari Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Eric Kaplan
2011. január 6. 2012. augusztus 10.
13,98 millió
Leonard egy okostelefon alkalmazást akar fejleszteni, mert gyakran szükségük van rá a munkájuk során, hogy kézzel írt differenciálegyenleteket kelljen megoldani. Sheldon ki akarja sajátítani a projektet, ezért Leonard kirúgja a csapatból, majd amikor szabotálni próbálja a munkájukat, a lakásból is kizavarja őt. Penny azt tanácsolja Sheldonnak, hogy használjon szarkazmust a bocsánatkéréshez, így Leonard visszafogadja őt, de később ismét kirúgja, mert újra kritizálni kezdi a munkájukat. Penny egy „cipófelismerő” alkalmazás ötletével áll elő, ami a lefényképezett cipő vásárlási helyét megmutatná az alkalmazójának. Sheldon unja ezt a fejlesztést, de jobb híján vállalkozik rá, hogy segít Pennynek.
76.
13.
Tudományos lazítás (The Love Car Displacement)
Anthony Rich
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Dave Goetsch Tévéjáték: Lee Aronsohn & Steven Molaro & Steve Holland
2011. január 20. 2012. augusztus 10.
13,63 millió
Penny megtudja, hogy a tudományos konferenciához, ahová a fiúk utaznak, tartozik egy wellness is, ezért úgy dönt, hogy velük tart. A hotelben Bernadette találkozik egy korábbi fiújával, Glennel, aki magas és vonzó, ezért Howard megfélemlítve érzi magát. Az éjszakát a csoport fele más szobában tölti, mint ahol kellett volna (Bernadette átmegy Penny és Amy szobájába, Penny Sheldon és Leonard szobájába, Sheldon Raj szobájába, Raj pedig Penny és Leonard intim együttlétét hiúsítja meg), sok bonyodalmat okozva ezzel. Másnap, amikor a fiúknak beszédet kell mondaniuk, a múlt éjszaka eseményeiről kezdenek veszekedni.
77.
14.
Színitanoda (The Thespian Catalyst)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Jim Reynolds Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Maria Ferrari
2011. február 3. 2012. augusztus 17.
13,83 millió
Sheldon előadást tart diákoknak, akik nagyon unják a stílusát. Az előadás viszont színészet, így Sheldon (bár elolvas pár könyvet a színészet mesterségéről) rájön, hogy Penny gyakorlati segítségére szorul, akitől két tanórát vesz. Raj élénk képzelőerővel szexuálisan Bernadette-ről fantáziál, olyan helyzetekben, amikor Howardnak el kell utaznia, vagy meghal, és baráti alapon neki kell majd Bernadette igényeit kielégítenie.
78.
15.
Jótett helyébe jót várj (The Benefactor Factor)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Lee Aronsohn & Dave Goetsch Tévéjáték: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Steve Holland
2011. február 10. 2012. augusztus 17.
12,79 millió
A fiúknak részt kell venniük egy jótékonysági partin, ahol az egyetem számára pénzt gyűjtenek az adományozóktól, így ők is jelen vannak. Sheldon otthon akar maradni, de meggyőzi Leonardot, hogy legyen kedves az egyik gazdag adományozó hölggyel, akinek megtetszik Leonard és vacsorázni hívja. Leonard eleinte pánikol, mert mindenki prostituáltnak tartja, de a nő rávilágít, hogy Leonard szimpatikus fiatalember, ő pedig nagyon ért valamihez, ami a férfiak számára fontos. Így vadul csókolózni kezdenek, és Leonard csak másnap reggel tér haza, zilált öltözetben. Az egyetemen hősként ünneplik, mert megszerezte a kutatásra a pénzt. Leonard hiába hangoztatja, hogy azt az adakozó hölgy már előre odaígérte neki és nem utólag kapta meg a „szolgálataiért”.
79.
16.
Ultimátum (The Cohabitation Formulation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Lee Aronsohn & Dave Goetsch Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Jim Reynolds
2011. február 17. 2012. augusztus 24.
12,41 millió
Bernadette ultimátumot ad Howardnak, hogy válasszon az anyja és ő közte. Howard nem sokkal később váratlanul beállít bőröndjeivel a lányhoz (mert az anyja két napra elutazott, így nem tud semmiről). Minden jól megy, amíg elő nem adja a bevásárlásra és mosásra vonatkozó igényeit, amiket Bernadette-nek kellene elvégeznie; ekkor kénytelen hazamenni az anyjához. Raj testvére, Priya a városba érkezik. Penny nem örül annak, hogy Leonarddal jár.
80.
17.
Magányból is megárt a sok (The Toast Derivation)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Dave Goetsch & Maria Ferrari Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Jim Reynolds
2011. február 24. 2012. augusztus 24.
12,35 millió
Sheldon azon bosszankodik, hogy mióta Leonard Priyával jár, a többiek mindig Raj-nál gyűlnek össze, és Leonard a társaság középpontja és nem ő. Kanbulit szervez, amihez a képregényboltost, Zack-ot és raccsoló kollégáját hívja meg, de nem érzi jól magát velük, így végül feladja büszkeségét, és elmegy Raj lakására.
81.
18.
Vigyázat csalok! (The Prestidigitation Approximation)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Steve Holland & Eddie Gorodetsky Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Eric Kaplan
2011. március 10. 2012. augusztus 31.
12,06 millió
Priyát eléggé zavarja, hogy Penny folyton ott van náluk, és arra kéri a Leonardot, hogy válasszon a kapcsolatuk és Pennyhez fűződő barátsága között. Nem könnyű döntés, Leonard megpróbálja Pennyt rávezetni arra, hogy Priyát zavarja a jelenléte. Sheldont megőrjíti Howard bűvésztrükkje, aminek titkát nem tudja megfejteni, még úgy sem, hogy meghekkeli a kormány egyik szuperszámítógépét. Priya ráveszi Leonardot, hogy viseljen kontaktlencsét szemüveg helyett, de Leonard folyton nekimegy mindennek, mert kontaktlencsével nem lát jól.
82.
19.
Hekkervadászat (The Zarnecki Incursion)
Peter Chakos
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Maria Ferrari Tévéjáték: Bill Prady & Dave Goetsch & Jim Reynolds
2011. március 31. 2012. augusztus 31.
11,92 millió
Sheldon teljesen kiborul, amikor meghackelik a World of Warcraft játékot, és ellopnak tőle mindenféle nehezen megszerzett tárgyat. A csapat nyomozni kezd, majd lokalizálja a hacker személyazonosságát és tartózkodási helyét. Mivel a közelben lakik, útra kelnek, hogy visszaszerezzék a Sheldontól ellopott kincseket. Az akció sikertelen, és a hazafelé menve a kocsijukból kifogy a benzin. Penny érkezik a megmentésükre, majd amikor meghallja, hogy nem sikerült visszaszerezni a Sheldontól ellopott holmit, visszamennek a házhoz, és Penny ágyékon rúgja a nagydarab hackert, aki erre megígéri, hogy visszaad mindent.
83.
20.
Kísérleti pletyka (The Herb Garden Germination)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Eddie Gorodetsky Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland
2011. április 7. 2012. szeptember 7.
11,40 millió
Penny elmondja Amynek, hogy Howard és Bernadette között nincs minden rendben, Bernadette a szakítást fontolgatja. Raj ennek nagyon örül, mert vonzódik Bernadette-hez. Amy szerint a pletyka a csoporthoz való tartozást erősíti, ezért Sheldonnal egy kísérletet végeznek. Amy azt terjeszti, hogy ők ketten lefeküdtek egymással, és titokban tanulmányozzák a pletyka terjedését. Howard megkéri Bernadette kezét a barátai társaságában és ő a többiek számára váratlanul igent mond.
84.
21.
Szexi lakótárs (The Agreement Dissection)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Dave Goetsch & Eddie Gorodetsky Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Eric Kaplan
2011. április 28. 2012. szeptember 7.
10,71 millió
Sheldon folyton azzal jön Leonardnak, hogy Priya jelenléte megsérti a lakótársi szerződést. A lány ügyvéd és azonnal észrevesz több pontatlan megfogalmazást a szerződésben, így Sheldon kénytelen visszavonulót fújni. Penny, Amy és Bernadette elviszik Sheldont egy éjszakai szórakozóhelyre, majd táncolni mennek. Sheldon hazakíséri az ittas Amyt, aki váratlanul megcsókolja, majd elmegy hányni. Sheldon módosítja a lakótársi szerződést, amit Leonard kénytelen aláírni, mert Sheldon azzal zsarolja meg Priyát, hogy egy e-mailben megírja Priya szüleinek, hogy egy fehér férfival jár.
85.
22.
Beépített szépség (The Wildebeest Implementation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Eric Kaplan Tévéjáték: Bill Prady & Eddie Gorodetsky & Maria Ferrari
2011. május 5. 2012. szeptember 14.
10,50 millió
Sheldon kitalál egy háromszemélyes sakk játékot. Amy és Penny ráveszik Bernadette-et, hogy a kettős randin kémkedjen nekik Leonard és Priya kapcsolatáról. Azonban Bernadette katolikus neveltetése miatt nem tud sokáig alakoskodni. Raj kipróbál egy új szert, hogy oldja a feszültséget, amit a társasági élet jelent neki. A szer beválik, de váratlan mellékhatása, hogy Raj meztelenre vetkőzik egy internet kávézóban.
86.
23.
Bacilusfóbia (The Engagement Reaction)
Howard Murray
Történet: Bill Prady & Eric Kaplan & Jim Reynolds Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Steve Holland
2011. május 12. 2012. szeptember 14.
10,78 millió
Howard azt hiszi, anyja szívinfarktust kapott, amikor közölte vele, hogy feleségül veszi Bernadette-t. Howard betöri a vécéajtót (közben eltöri a karját) és kórházba viszi az anyját. Sheldon véletlenül beleiszik Leonard poharába, és csak azon jár a esze, hogy milyen életveszélyes bacilusokat kaphatott el tőle. A kórházban véletlenül egy biológiailag veszélyes beteg szobájába téved, ezért őt is karanténba zárják.
87.
24.
Ami sok az sok (The Roommate Transmogrification)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Eddie Gorodetsky Tévéjáték: Bill Prady & Eric Kaplan & Jim Reynolds
2011. május 19. 2012. szeptember 21.
11,30 millió
Raj átmenetileg átköltözik Sheldonhoz, mert Leonard és a húga folyton náluk szexelnek. Penny részegen elmondja Rajnak, hogy hiba volt szakítania Leonard-del. Leonard meghallja, hogy Priya egy hónap múlva haza fog utazni Indiába és nem akarja elmondani a szüleinek, hogy ők együtt járnak. Reggel Raj és Penny meglepve konstatálják, hogy egy ágyban töltötték az éjszakát.
Ami történt, megtörtént (The Skank Reflex Analysis)
Mark Cendrowski
Történet: Eric Kaplan & Maria Ferrari & Anthony Del Broccolo Tévéjáték: Chuck Lorre & Bill Prady & Steven Molaro
2011. szeptember 22. 2013. június 25.
14,30 millió
Penny nagyon le van törve amiatt, hogy nem halad előre a filmes karrierje, azt fontolgatja, hogy visszaköltözik Nebraskába. Azonban az ügynöke váratlanul egy aranyér-reklámban szerez neki szerepet, így már nem akar hazaköltözni. Sheldon átveszi a paintball-csapat vezetését és feláldozza magát a győzelemért. Raj elárulja Pennynek, hogy az éjszaka nem történt semmi köztük, mert ő túl hamar a csúcsra ért.
89.
2.
A fertőző fotel (The Infestation Hypothesis)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Steven Molaro & Maria Ferrari Tévéjáték: Chuck Lorre & Jim Reynolds & Steve Holland
2011. szeptember 22. 2013. június 26.
14,94 millió
Sheldon csak utólag tudja meg, hogy Penny kényelmes fotelje valójában guberálásból származik és rettenetesen kezd aggódni a bacilusok miatt, amiket elkaphatott. Amy véletlenül Sheldon és Penny csetepatéjába keveredik, Leonard fel szeretné dobni távkapcsolatát Priyával, de a dolog technikai nehézségbe ütközik, amikor a kép közvetítése megszakad, amikor Priya elkezd levetkőzni. Egy következő alkalommal Priya szülei jelennek meg a képben.
90.
3.
Plusz egy fő (The Pulled Groin Extrapolation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Jim Reynolds Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Dave Goetsch
2011. szeptember 29. 2013. június 27.
14,74 millió
Miközben Sheldon otthon marad új modellvasútjával játszani, Leonard elkíséri Amy-t egy esküvőre, hogy ő legyen a meghívóról a plusz egy fő. Jól érzik magukat, csak Leonardnak szokatlan ez a testmozgás és megerőlteti magát. Howard és Bernadette Howard mamájánál töltik a hétvégét, hogy Bernadette megszokja a környezetet.
91.
4.
Kalandorok kíméljenek (The Wiggly Finger Catalyst)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Dave Goetsch & Anthony Del Broccolo Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland
2011. október 6. 2013. június 28.
13,92 millió
Penny összehozza Raj-ot egy siket lánnyal, akit Raj elhalmoz drága ajándékokkal. Raj természetesen fülig szerelmes lesz, de szülei megtiltják neki, hogy további ajándékokat adjon a lánynak, aki erre lelép (a szakítást nem mutatják).
92.
5.
A duzzogó (The Russian Rocket Reaction)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Steven Molaro & Jim Reynolds Tévéjáték: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Maria Ferrari
2011. október 13. 2013. július 1.
13,58 millió
Sheldon megsértődik, amikor Leonard el akar menni egy Star Trekes partira, ahol Wil Wheaton és Brent Spiner is ott lesznek. Bernadette szeretné megakadályozni, hogy Howard űrhajós legyen, de később belátja, hogy csak túlságosan féltette a veszélyes küldetéstől, és megengedi neki, hogy elvállalja.
93.
6.
Anya csak egy van (The Rhinitis Revelation)
Howard Murray
Történet: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Steve Holland Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Jim Reynolds
2011. október 20. 2013. július 2.
14,93 millió
Sheldon kiborul, amikor a mamája meglátogatja, de nem hajlandó rántott húst sütni neki, ráadásul a tudományos előadás helyett, amire Sheldon el akarja cipelni, inkább a barátai által szervezett látnivalókat választja.
94.
7.
Képregényvadász (The Good Guy Fluctuation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Dave Goetsch & Maria Ferrari Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland
2011. október 27. 2013. július 3.
14,54 millió
Sheldon kihasználja a Halloweent, hogy bonyolult trükkjeivel megpróbáljon ráijeszteni barátaira. Leonard nagy dilemmába kerül, amikor egy csinos lány, aki ráadásul saját képregényt rajzol, elkezd érdeklődni iránta, és csókolózásig halad a dolog. Kiderül, hogy Priya ugyanezt tette Indiában, illetve tovább is ment, mert ő a korábbi barátjával lefeküdt. Az új barátnő kirúgja Leonard-ot.
95.
8.
Öri-hari (The Isolation Permutation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Tara Hernandez Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland
2011. november 3. 2013. július 4.
15,98 millió
Amy megsértődik, amikor megtudja, hogy Penny és Bernadette nélküle mentek el koszorúslány ruhákat nézni, és Sheldonnál keres vigaszt. A lányok utólag bocsánatot kérnek, de azt nem vallják be, mennyire zavaró tud lenni Amy.
96.
9.
Madárfóbia (The Ornithophobia Diffusion)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Dave Goetsch & Anthony Del Broccolo Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Eric Kaplan
2011. november 10. 2013. július 5.
15,89 millió
Egy kék madár repül Sheldonék ablakpárkányára, ami igazi vészhelyzetet produkál, ugyanis Sheldonnak madárfóbiája van. Leonard és Penny kipróbálják, milyen pusztán barátokként együtt moziba menni. Sheldon megkedveli a madarat Bernadette segítségével, azonban a madár egy óvatlan pillanatban kirepül az ablakon.
97.
10.
Nem adom a párom! (The Flaming Spittoon Acquisition)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Dave Goetsch Tévéjáték: Bill Prady & Jim Reynolds & Steve Holland
2011. november 17. 2013. július 8.
15,05 millió
Stuart, a képregényboltos randira hívja Amy-t, ezért Sheldon úgy dönt, hogy magasabb szintre emeli kapcsolatukat, és megjelenik a moziban harmadikként, tönkretéve ezzel Stuart estéjét. A fiúk belebolondulnak egy új kártyajátékba, melynek figurái vadnyugati hősök és varázslók. Amy visszafogadja Sheldont.
98.
11.
A fenegyerek (The Speckerman Recurrence)
Anthony Rich
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Steve Holland Tévéjáték: Steven Molaro & Eric Kaplan & Anthony Del Broccolo
2011. december 8. 2013. július 9.
14,02 millió
Leonardot találkozóra hívja egy régi osztálytársa, aki a suliban folyton megalázó helyzetekbe hozta. Leonard nagyon zaklatott, mert fél, hogy újra lekezelően fog bánni vele. Barátai elkísérik, nehogy bántódása essen, de végül épp ők azok, akik esetlenségét kihangsúlyozzák.
99.
12.
Gyerekfóbia (The Shiny Trinket Maneuver)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steve Holland & Tara Hernandez Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Jim Reynolds
2012. január 12. 2013. július 10.
16,13 millió
Amy megharagszik Sheldonra, aki képtelen kezelni a kapcsolatát, nem érti mikor és miért bántó a viselkedése. Sheldon Pennyhez fordul segítségért, aki igyekszik jó tanácsokkal ellátni, sőt vásárolni is elmegy vele egy ékszerboltba, és összehoz egy találkát a "párnak". Sheldon egy tiarát vásárol Amy-nek, amivel teljesen leveszi a lábáról, a lány magáról megfeledkezve Sheldon nyakába ugrik. Howard bűvészkedik egy gyerekzsúron, és Bernadettet kéri fel asszisztensnek. A gyerekek nem igazán vevők a mutatványokra, Bernadette pedig össze is veszik velük. Howardot megdöbbenti, hogy jövendőbelije mennyire nem tudja elviselni a gyerekeket, és aggódni kezd, hogyan lesz így saját gyermekük, mert ő szeretne apa lenni. Már a szakítást fontolgatja, de Bernadette azt javasolja neki, hogy ha gyerekük lesz, akkor Howard maradjon otthon a gyerekkel, ő pedig dolgozni fog, mivel amúgy is jobban keres.
100.
13.
Lépésről lépésre (The Recombination Hypothesis)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro
2012. január 19. 2013. július 11.
15,83 millió
Leonard fejébe hasít egy érzés, amikor megpillantja Pennyt a lépcsőházból: hiányzik neki a lány. Elhatározza, hogy ismét randira hívja. Amíg ezen mereng a lépcsőházban, egész hosszan lejátssza tette lehetséges következményeit fejben, végül úgy dönt, mindenképpen érdemes megpróbálnia. Pennynek is tetszik az ötlet. Sheldon egy Star Trek szereplő életnagyságú fényképét rendelte magának, aminek először nagyon örül, azonban miután kibontja, csalódás éri.
101.
14.
Virtuális barátnő (The Beta Test Initiation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Eric Kaplan Tévéjáték: Bill Prady & Dave Goetsch & Maria Ferrari
2012. január 26. 2013. július 12.
16,13 millió
Sheldon egy zászlókról szóló ismeretterjesztő videósorozatot próbál készíteni, amiben Amy is a segítségére van. Penny és Leonard megpróbálja újra kezdeni a kapcsolatukat, de megegyeznek abban, hogy kis lépésekben haladnak előre, és a többiek előtt titokban tartják a dolgot, illetve azt mondják, hogy a randi nem sikerült jól. A programozásban használatos ciklikus tesztelés és hibajavítás módszerének megfelelően listákat készítenek, hogy ki mit javítson saját viselkedésén. A randijuk kezdetben jól alakul, viszont egyik alkalommal Leonard azt találja ki, hogy elmennek együtt lőni, mert Penny szereti az ilyesmit, ennek során kisebb baleset éri Leonardot, a saját kis lábujját meglövi. Ezalatt Raj talál magának egy nőt, akivel alkohol nélkül is tud beszélni, a probléma csak annyi, hogy a hölgy a testi valóságban nem létezik, csak hangja van, konkrétan a mobiltelefon virtuális asszisztenséről van szó, amit mesterséges intelligenciával is felszereltek. Azonban ez sem zavarja Raj-ot abban, hogy a barátnőjének tekintse.
102.
15.
Embert barátjáról (The Friendship Contraction)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Jim Reynolds Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland
2012. február 2. 2013. július 15.
16,54 millió
Leonard rosszul teljesít, amikor Sheldon az éjszaka közepén felébreszti, hogy a minden negyedévben esedékes katasztrófaelhárító gyakorlatukat megtartsák, ezért Sheldon felbontja a lakótársi szerződést. Sheldon ezért leminősíti Leonardot barátból ismerőssé. Mivel nem tud vezetni, és senki sem hajlandó furikázni őt a városban, mindent megpróbál, hogy visszaállítsa a szerződést, még áramszünetet is csinál a házban, hogy veszélyhelyzet alakuljon ki. Az áramszünetben a gyertyafénynél Penny és Leonard közelebb kerül egymáshoz, de Sheldon megzavarja őket. Howard azon mereng, milyen űrhajós becenevet szeretne magának. A szokás azonban az, hogy az űrhajós nem magának választ nevet, hanem a társai adják neki, ezért Raj közreműködésével kitalálják, hogy lehetne olyan neve, amilyet szeretne, például „Rocket Man” (=rakétaember), és ezt Howard csengőhanggal sugalmazhatja a többi űrhajósnak. Természetesen az elképzelés zátonyra fut, amikor Howard anyja bekiabál a háttérből.
103.
16.
Kényszerszabadság (The Vacation Solution)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Anthony Del Broccolo & Tara Hernandez Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Maria Ferrari
2012. február 9. 2013. július 16.
16,21 millió
Amikor az egyetem rektora arra kényszeríti Sheldont, hogy vegye ki a szabadságát, ő nem tud mit kezdeni magával. Először megpróbál Leonard kocsijában beszökni a munkahelyére, amivel nem jár sikerrel, ezért úgy dönt, Amy biológiai laborjában tölti a vakációt, mert tudományos munka nélkül nem élet az élet. Mivel nem ért a biológiához, Amy olyan feladatokat ad neki, amivel nem tud semmi kárt okozni (kémcsövek és lombikok elmosása). Ez felháborítja Sheldont, mert úgy gondolja, hogy ez a tehetsége elfecsérlése. Bernadette apja kérésére szeretne egy házassági előszerződést aláíratni Howarddal (hiszen a lány jóval többet keres), csak nem tudja, hogyan adja elő a dolgot. A pletyka természetesen villámgyorsan elér Howardig, akinek rosszul esik a javaslat. Úgy dönt, megpróbálja megbeszélni ezt Bernadette apjával, amikor azonban megtudja, hogy egy agresszív, erőszakos, kiállhatatlan exrendőrrel lenne dolga, aki ráadásul fegyvert hord magával, elmegy a kedve tőle.
104.
17.
Itt a festmény, hol a festmény (The Rothman Disintegration)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Steve Holland Tévéjáték: Steven Molaro & Eric Kaplan & Jim Reynolds
2012. február 16. 2013. július 17.
15,65 millió
Amikor az elméleti fizika professzor nyugdíjba megy, mert idős korára megbolondult, az irodájáért megindul a harc a fiatalok között. Sheldon már magáénak gondolja, ám nem számolt örök riválisával, Kripkével, aki már el is foglalta az irodát. Nem tudják, hogyan döntsék el a kérdést, nem találnak olyan témát, amiben mindketten egyformán jók, ezért olyat keresnek, amiben mindketten egyformán rosszak: a sportot. Leonard a kosárlabdát javasolja, de abban mindketten annyira ügyetlenek, hogy egyetlen kosarat sem tudnak bedobni. Végül Sheldon megnyeri a párbajt a labda magasabbra pattintásával, de hamar rajta is az őrület jelei mutatkoznak, ami az iroda kedvezőtlen fekvésének köszönhető. Penny a döbbenettől szóhoz sem jut, amikor Amy barátsága jeleként egy hatalmas és borzalmas festménnyel lepi meg, melyen ők ketten láthatók. Nem akarja megbántani Amy-t, ezért csak akkor teszi fel a falra a képet, amikor a barátnője nála vendégeskedik. Hamar lebukik azonban, így kénytelen kimagyarázni a dolgot.
105.
18.
Hajvágási stratégia (The Werewolf Transformation)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Todd Craig & Gary Torvinen Tévéjáték: Bill Prady & Steven Molaro & Jim Reynolds & Maria Ferrari
2012. február 23. 2013. július 18.
16,20 millió
Sheldon szeretné levágatni a haját, ám inába száll a bátorsága, amikor kiderül, hogy a borbélya kórházban van, ezért nem dolgozik, a helyettesítőjében meg eszében sincs megbízni. Teljesen őrületbe kergeti a társaságot, beszökik fodrásza kórtermébe, ahol azt hiszik, hogy az elmeosztályról jött bolond. Később "hosszú" haja miatt zenésznek képzelni magát, és hajnalban kongadobokon dobolni kezd, mint Richard Feynman. Leonard megmutatja Penny-nek a sakkozás szabályait, és a lány annyira ügyesen sakkozik, hogy megnyeri az első játszmát Leonarddal szemben. Howard a NASA által szervezett űrhajós kiképzésre utazik, ahol teljesen kikészül fizikailag és idegileg, először a zéró-gravitáció, majd a túlélési gyakorlat során (éjszaka a szabadban egy tatu bújik hozzá, de csak kicsit karmolja össze), és úgy érzi, kevés tiszta alsóneműt vitt. Váratlanul megérkezik hozzá Bernadett, hogy tartsa benne a lelket, de kiderül, hogy már Howard anyja is a helyszínen van (a szomszéd szobából beszél, mint mindig).
106.
19.
Hétvégi dilemma (The Weekend Vortex)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Tara Hernandez Tévéjáték: Steven Molaro & Eric Kaplan & Steve Holland
2012. március 8. 2013. július 19.
15,04 millió
A fiúk 48-órás maratoni Star Wars online videójáték hétvégét terveznek. Sheldon korábban már elígérkezett Amy nagynénjének 93-ik születésnapi ünnepségére, de az utolsó pillanatban lemondja a részvételt. Amyt ez kínos helyzetbe hozza a rokonai előtt, akik azt feltételezik, hogy Sheldon nem is létezik. (Amynek már volt egy kitalált barátja korábban.) Amy Pennyhez megy tanácsért, aki azt tanácsolja neki, hogy „női módra” rendezzen jelenetet, tehát hozza kínos helyzetbe Sheldont. Sheldon azonban lekenyerezi Amyt az ún. „Sheldon-kuponok” átadásával, amik különféle tudományos programokat tartalmaznak, amiken Sheldon is részt vesz. A maratoni videójáték hétvégén Bernadette is részt vesz a játékban, de Raj szónoklata után elmegy. A második nap reggelén az ajtó előtt Howard anyját halljuk, aki aggódik a fia egészségéért (a szokásos módon nem jelenik meg, csak a hangját halljuk).
107.
20.
Látszatkapcsolat (The Transporter Malfunction)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Bill Prady & Maria Ferrari Tévéjáték: Steven Molaro & Jim Reynolds & Steve Holland
2012. március 29. 2013. július 22.
13,96 millió
Raj beleegyezik, hogy indiai szokás szerint a szülei találjanak neki egy lányt. Kellemesen meglepődik a randin, mert egy csinos indiai lányt találtak neki. A baj csak az, hogy leszbikus lévén a lány pusztán csak látszatkapcsolatot szeretne, a saját szülei unszolására menne férjhez. Howard és Bernadette egy kiskutyát ajándékoznak Rajnak. Penny az ingyen kaják miatt, amiket a fiúknál fogyasztott, megajándékozza Sheldont és Leonardot egy-egy bontatlan Spock babával (a Star Trek univerzumból). Sheldon kinyitás után véletlenül összetöri a sajátját, ezért ezt elcseréli a Leonardéval, de később bevallja neki a cserét.
108.
21.
A mézesmadzag (The Hawking Excitation)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Steven Molaro & Steve Holland Tévéjáték: Chuck Lorre & Eric Kaplan & Maria Ferrari
2012. április 5. 2013. július 23.
13,29 millió
Amikor Dr. Stephen Hawking az egyetemre látogat, Howardot beosztják mellé, hogy tartsa karban a kerekesszékét. Sheldonnak hatéves kora óta nagy kedvence Hawking, mindenáron találkozni szeretne vele, ám erre semmi esély, mert korábban mindig sértegette Howardot. Howard mindenféle megalázó feladatot talál ki számára (Sheldonnak meg kell tisztítania Howard övcsatjait a szennyeződésektől; fel kell vennie egy szobalányjelmezt; el kell mennie Howard anyjával ruhát próbálni), hogy összehozza cserébe a találkozást, illetve hogy átadja Sheldon tanulmányát a Higgs-bozonról. Howard bevallja, hogy már át is adta a tanulmányt. A személyes találkozás során Stephen Hawking elmondja Sheldonnak, hogy számolási hibát talált a második oldalon. Sheldon elájul.
109.
22.
A legénybúcsú (The Stag Convergence)
Peter Chakos
Történet: Billy Prady & Steve Holland & Eric Kaplan Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Jim Reynolds
2012. április 26. 2013. július 24.
12,65 millió
A fiúk legénybúcsút szerveznek Howardnak, de Bernadette kérésére sztriptíztáncosnők nincsenek. Ezt a fiúk közül sokan nehezményezik. A buli unalmasnak indul, ám Raj túl sokat iszik, és megoszt a fiúkkal néhány pikáns részletet Howard múltjából (az egyik egy Las Vegas-i prosti, akit ők béreltek fel Howardnak, a másik egy Sailor Moon jelmezes lány volt, akivel csoportszexeltek). Azzal senki se számol, hogy Wil Wheaton mindent videóra vesz, és az anyag azonnal felkerül az internetre, Bernadette tudomást szerez róla, és rosszul esik neki. Végül Howard bocsánatkérésére megenyhül. A képregényboltos anyagilag annyira le van égve, hogy benzinre sincs pénze hazáig.
110.
23.
Nincs menekvés (The Launch Acceleration)
Mark Cendrowski
Történet: Chuck Lorre & Steven Molaro & Jim Reynolds Tévéjáték: Bill Prady & Steve Holland & Maria Ferrari
2012. május 3. 2013. július 25.
13,91 millió
Howard megnyugszik, hogy az űrrepülését elhalasztották (mert igazából nem akart az űrbe menni), ám a NASA úgy dönt, mégis lesz űrutazás. Howard le akarja mondani, mivel a kilövés dátuma megegyezik az esküvőjük napjával. Bernadette szeretné, ha barátja nem hagyná ki ezt a lehetőséget. Howard beszél Bernadette apjával is, hátha ő fontosabbnak tartja az esküvőt az űrrepülésnél, de az apa is az űrrepülésre szavaz (véleménye szerint ha Howard meghal, Bernadette majd talál más férjet magának). Leonard megint elszúrja a dolgot Pennyvel, amikor szex közben megkéri a kezét. Penny többször nemet mond.
111.
24.
Irány a csillagos ég (The Countdown Reflection)
Mark Cendrowski
Történet: Bill Prady & Eric Kaplan & Steve Holland Tévéjáték: Chuck Lorre & Steven Molaro & Jim Reynolds
2012. május 10. 2013. július 26.
13,72 millió
Bernadette javaslatára előrehozzák a házasságkötést, hogy szűk körben még Howard űrrepülése előtt egybekeljenek. A szertartást az öt barát vezeti le, amit a tetőn tartanak, hogy a Google műhold le tudja fotózni őket. A kilövést élő adásban figyelik a tévében. Az izgalomban mindenki megfogja a párja kezét (Bernadette Raj-ét). Howard egyáltalán nem nyugodt a kilövés közben, és társai sincsenek nagy segítségére. A visszaszámlálás részben orosz nyelven folyik. Az orosz űrhajós neve D. Rezinov. A másik amerikai űrhajós neve M. Massimino.