Wikipédia

Budapesti Nemzetközi Vásár

nemzetközi ipari kiállítás Budapesten
(BNV szócikkből átirányítva)

A Budapesti Nemzetközi Vásár (vagy közkeletű rövidítéssel BNV) 1925 áprilisa óta évente megrendezett budapesti ipari kiállítás és vásár. Története egyes időszakaiban csupán a hazai gyártók seregszemléjeként szolgált, de jellemzően a külföldi ipar képviselői is kiállítottak a rendezvényen. 1973-ig a Városliget szolgált a BNV helyszínéül. 1974-től a kőbányai vásárváros területe és épületei fogadják a kiállítókat és látogatókat.

Budapesti Nemzetközi Vásár
Az 1935-ös BNV plakátja
Az 1935-ös BNV plakátja
Becenév: BNV
Cím Budapest, Városliget
Építési adatok
Építés éve 1943–1948
Megnyitás 1948. június 11.
Lebontás éve 1973
Lebontás okaalacsony forgalom
Építési költség 100 000 pengő
Hasznosítása
Felhasználási terület vásár, bevásárlóközpont, piac
Alapadatok
Alapterület12 790 m²
Egyéb jellemzők
Nevezetességei Budapest első nagy tételben látogatott vására
A Wikimédia Commons tartalmaz Budapesti Nemzetközi Vásár témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Története szerkesztés

 
Az Iparcsarnok, a kiállítások helyszíne 1944-ig

A BNV 1996-ban tartotta 100 éves jubileumát, a városligeti Ezredévi Kiállítás után száz évvel. Az 1896-os, fél évig nyitva tartó kiállítás után tíz évnyi szünet következett. A BNV közvetlen előzményeként tartják számon a magyar iparcikkek vásárlásának és fogyasztásának fellendítését célul kitűző Tulipán Mozgalom tevékenységét, amely 1906. március 25–27-én a Fővárosi Kereskedők Egyesülete támogatásával a Pesti Vigadóban Március Vásár néven megszervezte nyolcvannyolc hazai papír- és írószergyártó cég árumintavásárát.

A következő évtől, 1907-től immár a városligeti Iparcsarnokban került sor az évenkénti Tavaszi Vásárra, egyre bővülő palettával: a papírgyártók mellé 1907-ben előbb a játékgyártók és díszműipari cégek, 1908-ban az üveg-, porcelán-, illatszer- és cipőipar képviselői is megjelentek, majd további szakmák is csatlakoztak a kiállítók sorához. Szervezeti háttere és elnevezése az elkövetkező években gyakran változott: 1912–1913-ban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezte az eseményt, 1913-tól nemzetközi kiállítókat is meghívtak a Keleti Vásár néven futó rendezvényre (az 1920-as évben neve ideiglenesen Budapesti Árumintavásár volt). Az egyre inkább nemzetközivé váló ipari és kereskedelmi mustra neve 1925. április 18-án lett véglegesen Budapesti Nemzetközi Vásár.

Az 1920-as–30-as években jelentősége megnövekedett, a BNV hozzájárult a budapesti idegenforgalom fellendüléséhez. Az utazási kedvezményekkel együtt járó nemzetközi vásárigazolvány intézménye előmozdította a külföldi kiállítók számának növekedését, a látogatói szám kedvező alakulására pedig az 1933-tól működésbe állított, kedvezményes vásárvonatok gondoskodtak. 1930-ban 530 ezer látogatót regisztráltak a Budapesti Nemzetközi Vásáron (ebből 43 ezer volt a külföldiek, illetve vidékiek száma). 1935-től a Gyáriparosok Országos Szövetsége és a fővárosi önkormányzat is bekapcsolódott a szervezőmunkába.

1938 után, a második világháború éveiben eleinte jelentősen visszaesett a vásár látogatóinak száma, a második bécsi döntést követően, 1941-ben azonban minden korábbi rekordot megdöntve 1 300 000-en voltak kíváncsiak a kiállításokra.

A háború utáni évek szerkesztés

 
Rákosi Mátyás 1948. június 11-én beszédet mond a vásár megnyitásakor

A BNV (és előzményei) helyszínéül 1944-ig a háborúban elpusztult, lebontott városligeti Iparcsarnok épülete és az előtte lévő térség szolgált (mintegy 27 ezer m²-es területen). 1945-ben a később Récsei Centernek nevezett akkori autóbuszgarázsban, 1946-ban az Állatkert „lakók” nélkül maradt területén tartottak igen szolid kiállítást. 1947-től évente két alkalommal rendeztek egy tavaszi és egy őszi vásárt, a szervezést pedig a Kereskedelmi Minisztérium felügyelete mellett a Kiállítási Tanács, később az Áruminta Vásári és Kiállítási Rt. végezte.

1948-ban minden korábbi számadatot felülmúlva 1400 kiállító jelent meg a vásáron. Ezután éveken át csak hazai gyártók állítottak ki. A hatalomra kerülő Rákosi-rendszer feleslegesnek tartotta a vásárokat, így 1950-től a BNV egy időre feledésbe merült. 1955-ben azonban megtört a jég: megszületett a Budapesti Helyipari Vásár. Az árusítással egybekötött új rendszerű árubemutató nagy sikert aratott. 1957-től már külföldi kiállítókat is fogadtak. A vásár neve 1963 májusától[1] ismét Budapest Nemzetközi Vásár lett. Az 1960–1985 közötti évek az BNV új fénykorát hozták el.

1960–1973, a városligeti kiállítások újabb fénykora szerkesztés

 
Az 1962-es BNV a Városligetben. A kép a később Petőfi Csarnokká átépített pavilon bejáratától (azaz a Petőfi Csarnok hátoldalától) fotózva készült a Dísz térről
 
1969, a BNV központi tere (Dísz tér) a Városligetben, a vegyipari pavilon kupolás épületével, az aluminiumipar hasábjával, a teret bevilágító központi lámpával
 
1969, a hajózási pavilon a városligeti tavon
 
Az NDK-s pavilon 1969-ben
 
A Dísz tér 1969-ben. A két üveghasáb mögött látható a későbbi Petőfi Csarnok épülete

A vásár a Városliget területének mintegy negyedét foglalta le ezekben az években, pár esztendő alatt egy ultramodern építészeti megoldásokat alkalmazó „jövőváros” alakult ki. A terület határát körülbelül a műjégpálya épülete, az utóbbi Olof Palme sétány, Zichy Mihály út, Hermina út, Kós Károly sétány, a Vajdahunyad vár bejáratához vezető út, valamint a városligeti tó partja jelentette. A Vajdahunyad vár mögötti kishidakon sem lehetett emiatt átmenni. Hozzátartozott még a tó délkeleti csücske is, ahol a tóra épített, két kis hídon megközelíthető hajózási pavilon volt. A főbejárat az Olof Palme és Zichy Mihály utak kereszteződésénél volt, a látványos Dísz tér előtt. A mellékbejáratok a Vajdahunyad vár és a Közlekedési Múzeum mellett voltak. A terület egésze a kiállítások idejét leszámítva zárva volt, idegen nem léphetett be.

A vásár központja a Dísz tér volt, amit látványos, este kivilágított szökőkút díszített, a tér egészét egy kb. 50 méter magas, rakéta formájú, ultramodern kandeláber világította be. A tér mögött húzódott az aluminiumipar két különleges, aluminium tetejű és üvegfalú óriási hasábja, mögötte volt a később Petőfi Csarnokká átépített pavilon. A Dísz tértől balra állt a vegyipar sárga kupolája.

A futurisztikus pavilonok és azok funkciói állandóak voltak. Két fő formájuk létezett, a nemzeti és az ágazati pavilon. Az ágazati pavilonok lefedték az ipar nagy részét, többek között volt vegyipari, alumíniumipari, elektronikai, gépipari, nehézipari, könnyűipari, élelmiszeripari pavilon. A hajózási pavilon a városligeti tavon állt, két kis hídon lehetett megközelíteni.

A nemzeti pavilonoknak leginkább kulturális és propagandacéljuk volt. Külön és állandó pavilonja volt a jelentősebb nyugati és szinte az összes szocialista országnak. Volt francia, brit, NSZK-s, osztrák, kanadai pavilon is többek között. Az USA pavilonja közvetlenül a George Washington-szobor mögött volt. A szabad ég alatti területeken különféle haszonjárművek, keleti és nyugati személyautók, a tó partján csónakok és kisebb vitorlások, kerti és kempingcikkek is láthatók voltak.

A kiállításoknak kifejezetten árubemutató és expo jellege volt, közvetlen vásárlási lehetőség nélkül. A korabeli közhely szerint itt meg lehetett nézni, amit később nem lehet majd megvásárolni. A szórakoztató jelleget erősítették a nemzeti pavilonok az adott ország életmódját és kultúráját hirdető bemutatói, filmvetítései, ételkóstolói, plakát- és prospektusosztásai, akárcsak a vásár területének éttermei, büféi, a területét bejáró, több nyitott pótkocsit húzó kisbusz, a divatbemutatók, a nyitvatartási idő alatti folyamatos zene és a reklámok, a rádió- és tévéközvetítések. A BNV egészét egyfajta futurisztikus hangulat szőtte át.

A szakemberek és cégek számára a BNV egy igen fontos eladási és beszerzési hely volt. A komoly, nagybani üzletek lebonyolítására külön szakmai napok voltak, kizárólag cégek és szakemberek számára. Az egyszerű látogatók számára ezzel szemben a BNV egy egész napos szórakozási lehetőséget jelentett kisbuszozással, vendéglővel, pavilonnézegetéssel, szinte „iparszerű” prospektusgyűjtéssel, a vágyott árucikkekre való rácsodálkozással.

1974-től a rendezvény Budapest X. kerületébe, Kőbányára, az Albertirsai út 10. szám alatti Vásárvárosba költözött ki, ahol 1921 óta tartották a mezőgazdasági kiállításokat (OMÉK). [2] Az Iparcsarnok (1985-2015 között Petőfi Csarnok) és az Olaf Palme sétányon állt igazgatóság kivételével városligeti vásárközpont legtöbb épületét ezután lebontották, a területet ismét megnyitották. A Városliget keleti részén álló Királydomb az egykori pavilonok földdel befedett törmelékéből áll. A vegyipari pavilon kerek, kupolás épülete még 2000 körül állt, majd lebontották. A legnagyobb pavilont átépítették, 2015-ig Petőfi Csarnok néven működött, 2016-2017 között bontották le, akárcsak a volt igazgatósági épületet. A Hermina út mentén 1963 óta álló, hullámos tetejű, egykori információs épület egyedüliként fennmaradt, eleinte büféként, jelenleg Pántlika néven nosztalgia bisztróként üzemel.[3]

1967-től a Hungexpo Magyar Külkereskedelmi Vásár- és Reklámvállalat égisze alá tartozó, külön e célra alapított Budapesti Nemzetközi Vásárok és Kiállítások Igazgatósága szolgált a BNV intézményi hátteréül egészen 1992-ig.

1974-től szerkesztés

Az új helyen a vásár jellege is kissé megváltozott, a teljesen nemzeti pavilonok eltűntek, de a közvetlen vásárlási lehetőség nélküli áruminta jelleg sokáig megmaradt. 1979-ben épült fel a 340 ágyas Expo Hotel. Míg a Városligetben a hatvanas években csak évi egy tavaszi (BNV), és később mellette egy kisebb őszi vásárt tartottak (BŐV), a kőbányai vásárközpontban főleg a nyolcvanas évektől egyre több tematikus és szakkiállítás is megrendezésre került (pl. Utazás kiállítás, Construma), a BNV szerepe lassan, de biztosan csökkent. Az utolsó tavaszi BNV-t 1992-ben tartották, ezután új neve Industria, a beruházási javak szakvására lett, a klasszikus BNV-t ezután csak ősszel rendezik meg.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Budapesti_Nemzetközi_Vásár&oldid=25085152”