Badhra

Badhra (angolszász irodalomban néha Bader) bronzkori régészeti helyszín Délnyugat-Albániában, a Jón-tenger partvidékén húzódó Albán-Riviéra déli részén. A felszínen látható romok közkeletű, de pontatlan magnevezése badhrai vár (albán Kalaja e Badhrës). A késő bronzkori erődítés a vaskori illír protourbán települések elődjeinek tekinthető emberi lakhelyek egyik típuspéldája, amelynek lakói az állatállomány védelmét szolgáló erődítésen kívül épült kőházakban éltek.

Badhra
Qazim Pali, Albánia
Badhrai romok
Alapítás	késő bronzkor
Megszűnés	kora vaskor ?
Oka	elnéptelenedés
Ország	Albánia
Elhelyezkedése
Badhra Pozíció Albánia térképén
é. sz. 40° 02′ 11″, k. h. 19° 52′ 31″40.036305555556, 19.875308333333
A Wikimédia Commons tartalmaz Badhra témájú médiaállományokat.

Fekvése

A badhrai bronzkori település maradványai az Albán-Riviéra déli részén, a Jón-tenger partjától és az ottani modern üdülőteleptől, Qazim Palitól 800 méterre találhatóak, a 324 méter magas Kodra e Kalasë (’Vár-domb’) nevű magaslaton. Himarától légvonalban 13, közúton 22 kilométerre található délkeleti irányban. Az SH8-as jelű parti főút a magaslat keleti oldalában fut, onnan 400 méteres sétával érhetőek el a romok.

Története

Badhra a Jón-tenger eme partvidéki szakaszát végigkísérő késő bronzkori–kora vaskori erődítések (Gjipe, Pirg, Karos, Borsh, Gjashnjar stb.) egyike, közülük is az egyik legkorábbi település. A gjipei, a pirgi és a gjashnjari erődítések kortársa, emellett a magaslatokra épült, vaskori proto- és preurbán illír településeknél alacsonyabb fejlettségi fokot képviselő erődítések típusalkotó emléke (badhra-trajani településtípus), amelynek másik jelentős példája a délkelet-albániai treni erődítés. A bronzkor utolsó évszázadaira általánossá vált erődítések kis területűek voltak, és bár veszély esetén használhatták őket menedékül, elsősorban még nem a lakóházak védelmére, hanem az állatállomány egybentartására és a jószágállomány tolvajoktól, vadállatoktól való megóvására szolgáltak. Az erődítést építő faluközösség tipikusan a falon kívül épült házakban élt, ahogy ez Badhra példáján is látható.

A településszerkezeti sajátosságok mellett az ásatási területről előkerült agyagedények tipológiai és díszítésbeli jellegzetességei alapján Badhra műveltségét a maliqi kultúrához (Maliq IIId) sorolják. Ez egyúttal megerősíti a település késő bronzkorra való keltezését, bár a régészek nem zárják ki, hogy már a középső bronzkorban benépesült. A kora vaskorban még lakhatták, aztán a település elnéptelenedett.

Az egykori település régészeti feltárására 1979–1980-ban került sor.

Régészeti leírása

Badhra a kisebb erődített települések közé tartozott, falainak teljes hossza csupán 180 méter. Alaprajza szabálytalan, a fal a szintvonalat követi, sem szögletes sarkok, sem tornyok nem törik meg. A nagyobb, megmunkálatlan nyerskövekből kötőanyag nélkül felrakott falazat vastagsága 2,0 és 2,3 méter között mozog. Kisebb köveket a falazó kövek közötti hézagok kitöltésére sem használtak. Az erődítés bejárata a délkeleti oldalon nyílt, ami voltaképpen egy 2,2 méter széles és 4,8 méter hosszú, a közepén nyugati irányba megtörő folyosó volt. A legépebben a fal déli része maradt fenn, ahol helyenként még ma is eléri az 1 méteres magasságot.

Az erődítésen kívül, a magaslat északi és északnyugati lejtőjén tárták fel tizenhat lakóház maradványait, amelyek a védfallal egy időben épülhettek. A házak nagy része sűrűn, egymástól 4-5 méteres távolságra épült, de az északi lejtő házcsoportjai között a 20-30 méteres hézagok sem ritkák. A szintén kötőanyag nélküli nyerskő falazat magassága jellemzően 0,5–0,8 méter közötti, a falvastagság pedig 0,7–1,2 méter. Erre az alacsony felmenő falazatra fektették a szalmahéjazatos gerendatetőzetet. A házak többsége négyszög alaprajzú, amelynek sarkait lekerekítették. Alapterületük nagyságát jelzi, hogy az egyik épület 10,2×6,2 méteres. Ennél valamivel kisebbek az északi házcsoport ovális alaprajzú épületei (pl. 7,5×6,0), amelyek felmenő falai azonban az 1,2 méteres magasságot is elérhették. Némelyik lakóház alapjai ma is láthatóak a felszínen.

A fennmaradt tárgyi emlékanyag szegényes, fennmaradásukat és az ásatásokat jelentősen megnehezítette a jellemzően sziklás vagy csupán vékony talajtakaróval borított felszín. Az erődítés kapufolyosójában és a fal egy pontjánál kialakított kutatóárokban mintegy háromszáz agyagedény-töredéket találtak. Más dél-albániai bronzkori helyszínekhez hasonlóan uralkodó a simítatlan szürkekerámia, de előfordulnak sötétbarna és okker színezetű edények is. Gyakoriak a kúp alakú ivóedények, a hasas tálak, valamint a hengeres vagy tölcsérszerűen összeszűkülő nyakú, amforaszerű edények. Az edények alja lapos, az edénynyelek kialakítását tipológiai változatosság jellemzi, különösen figyelemre méltóak a kantharosz jellegű hurkolt fülekkel ellátott ivóalkalmatosságok. A díszítés ritka, leggyakoribbak az ujjbeggyel benyomkodott motívumok, valamint a patkó- vagy gombalakú plasztikus díszek.

Források

• ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
• ↑ Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  

• ↑ Giorgi & Bogdani 2013: Enrico Giorgi – Julian Bogdani: Il territorio di Phoinike in Caonia: Archeologia del paesaggio in Albania meridionale. Bologna: Ante Quem. 2013. ISBN 9788878490796  
• ↑ Harta 2008: Harta arkeologjike e Shqipërisë (’Albánia régészeti atlasza’). Drejt. Pierre Cabanes, paraqitur nga Muzafer Korkuti, Apollon Baçe, Neritan Ceka. Tiranë: Pegi. 2008. ISBN 978-99956-667-1-2  

• ↑ Korkuti 2013: Muzafer Korkuti: Albania: Archaeological studies on the prehistory of Albania. Tirana: Academy of Sciences of Albania. 2013. ISBN 9789995610517