Belányi József

(1979–) magyar reklámszövegíró, költő

Belányi József (Bácsalmás, 1979. augusztus 29. –) magyar reklámszövegíró, költő, slammer, VJ.

Belányi József
Élete
Született 1979. augusztus 29. (44 éves)
Bácsalmás
Nemzetiség magyar
Szülei Belányi József, Banász Margit
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, slam poetry, forgatókönyv, mese
Első műve Jártam a Holdon (versek, 2015)
Fontosabb művei HOL vagyok (verses mese, 2023)

Élete szerkesztés

Általános iskolai tanulmányait Mélykúton végezte. 1993-ban a szegedi Gábor Dénes Szakközépiskola informatikai osztályában kezdte meg középiskolai tanulmányait, de fél év után átjelentkezett a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumba. 1997-ben ennek jogutódjában, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, reál tagozatos osztályban. A Budapesti Gazdasági Egyetemen szerzett közgazdász diplomát nemzetközi marketing szakirányon.

Mielőtt a reklámszakmában elhelyezkedett, egy színesfémkohászattal foglalkozó cégnél dolgozott bronzöntőként. 2002-ben a Sylva Reklámügynökség junior szövegírója lett. 2006 novemberében felvételt nyert a JWT Budapest reklámügynökség kreatív osztályára szövegíróként. 2008-ban az Euro RSCG Budapest szövegírója lett. Innen 2010-ben került előbb a Café Connection, majd a kirowski reklámügynökséghez senior copywriterként. Utolsó alkalmazotti időszakát a White Rabbit ügynökségnél töltötte, mielőtt 2012-ben megalapította két szövegírótársával a Belfegort.

Szabadidejében a Maximo Hungária SE öregfiúk labdarúgó-csapatának, a Magyar Íróválogatottnak és a Magyar Művészválogatottnak a kapusa, a RÁZENE Fúvószenekar tenorkürtöse, az Eclips3 Visuals VJ-je (O:cSi) és a magyarországi slam poetry mozgalom egyik képviselője (ÖcSi).

Költészete szerkesztés

Főiskolai tanulmányait követően Némaságom története címmel kezdett könyvet írni, de már korábban is készültek versei, novellái, dalszövegei, részt vett iskolai színdarabok megírásában. Első önálló verseskötete 2015-ben jelent meg Jártam a Holdon címmel a Colorcom Kiadónál. 2023. november 30-án verses mesekönyvvel jelentkzett HOL vagyok címmel.

A slam poetry világába 2012 novemberében csöppent bele, amikor első alkalommal állt közönség elé a Mika színpadán.

Művei szerkesztés

  • Jártam a Holdon, verseskötet, Budapest, Colorcom Kiadó, 2015.
  • HOL vagyok, Tündéri verskaland Brunszkó László illusztrációival, verses mesekönyv, Belfegor, 2023.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés