Boros Dénes

magyar sakkozó, nagymester

Boros Dénes (Budapest, 1988. április 30.–) magyar sakkozó, nemzetközi nagymester.

Boros Dénes
Személyes adatok
Születési dátum1988április 30. (36 éves)
Születési helyBudapest
Állampolgárságmagyar
IskoláiWebster University
Versenyzői adatok
Címnemzetközi nagymester (2009)
Élő-pontszám2441 (2016. augusztus)
Legmagasabb Élő-pontszám2513 (2010. november)
Ranglistamagyar 45.

Boros Lajos zenei szerkesztő, műsorvezető, énekes fia. Testvére Boros Dániel, sakkmester.[1]

Pályafutása

szerkesztés

Hatéves kora óta sakkozik. Első egyesülete a Barcza-BEAC SC, nevelőedzője Jakobetz László FIDE-mester volt.[2] A Maróczy Géza Központi Sakkiskola, majd később a Saint Louisban folytatott egyetemi tanulmányai alatt a Webster University keretében működő Polgár Zsuzsa sakkiskola versenyzője.[3][4]

Tagja volt az U16 korosztályos sakkolimpián 2003-ban 1. helyezést, 2004-ben 2. helyezést elért magyar válogatottnak. Mindkét alkalommal a mezőnyben egyéni eredménye a 2. legjobb volt.[5]

2002-ben, 2003-ban és 2006-ban tagja volt az U18 korosztályos Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak. 2006-ban a csapat 2. helyezést ért el, egyéni eredménye a mezőnyben a legjobb volt.[6]

2004-ben lett nemzetközi mester, 2009-ben szerezte meg a nemzetközi nagymesteri fokozatot.[7] A nagymesteri normát a 2006-os First Saturday (FS09) GM versenyen,[8] a 2007-es Balatonlelle Fest GM versenyen,[9] és a 2009-es FS09 GM versenyen teljesítette.[10][11]

A 2016. augusztusban érvényes Élő-pontértéke a klasszikus sakkjátékban 2441, rapidsakkban 2566, villámsakkban 2486. A magyar ranglistán az aktív játékosok között a 45. helyen áll.[12] Legmagasabb pontértéke a 2010. novemberben elért 2513 volt.[13]

Kiemelkedő versenyeredményei

szerkesztés
  • 1. helyezés: FS03 IM-A Budapest (2003)
  • 1-2. helyezés:. IM-Turnier Balatonlelle (2003)
  • 1. helyezés: IM-Turnier Miskolc (2004)
  • 2-3. helyezés FS06 GM Budapest (2005)
  • 1-2. helyezés FS10 GM Budapest (2005)
  • 1. helyezés: FS09 GM verseny Budapest (2006)
  • 1-2. helyezés: Balatonlelle Fest GM (2007)
  • 3. helyezés Marianske Lazné (2007)
  • 1. helyezés: FS09 GM Budapest (2009)
  • 1. helyezés: Savaria Summer Szombathely (2010)[14]
  • 3-4. helyezés: Paks Open A (2010)[15]
  • 2-3. helyezés Német nemzetközi ifjúsági bajnokság, Rosenheim (2010)[16]
  • megosztott 1. helyezés Dallas (2011)[17]
  • 3. helyezés First Saturday GM FS06 Budapest (2012)[18]
  • 2. helyezés Missouri Quick Championship, Saint Louis (2013)[19]
  • 2-3. helyezés: Saint Louis GM Classic (2013)[20]
  1. Nagy Krisztina: A (sakk) királynő – Interjú Polgár Zsuzsával (magyar nyelven). Bumeráng Magazin, 2009. október 6. [2015. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  2. Kis Róbert: Újbuda kiváló edzője titulussal tüntették ki sakkcsapatunk edzőikonját, Jakobetz Lászlót!. BEAC, 2015. február 23. (Hozzáférés: 2017. február 22.)
  3. Sakknagymester Lali király fia (magyar nyelven). BorsOnline. (Hozzáférés: 2014. június 5.)[halott link]
  4. SPICE - Knight Raiders win SW Collegiate Championship (angol nyelven). Polgár Zsuzsa blogja, 2012. február 20. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  5. WORLD YOUTH U16 CHESS OLYMPIADS (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  6. EUROPEAN BOYS’ U18 TEAM CHESS CHAMIONSHIP (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  7. Chess Profile (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  8. Boros Dénes nagy fölénnyel nyert (magyar nyelven). Borsod Online, 2006. szeptember 17. [2015. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  9. Balatonlelle Chess Festival GM - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  10. First Saturday GM Sep 09 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  11. Title Applications (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  12. FIDE Chess Profile (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2016. augusztus 11.)
  13. Rating Progress Chart (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. október 1.)
  14. Savaria Summer Open A 2010 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  15. XIV.Paks Open A 2010 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  16. Internationale Deutsche Jugendmeisterschaft - Germany (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  17. 77th Annual Southwest Open - United States of America (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  18. First Saturday GM June 2012 – Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  19. 2013 Missouri Quick Championship - United States of America (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  20. 2013 Saint Louis GM Classic – GM Boros Dénessel (magyar nyelven). Sakk-mester blog. (Hozzáférés: 2014. június 5.)

További információk

szerkesztés