Brit hadikoszt a nyugati fronton

Az utóbbi évtizedekben napvilágra került és feldolgozott első világháborús levelek, naplók és visszaemlékezések alapján a történészek és a téma iránt érdeklődők is árnyaltabb képet kaphatnak a frontvonalak sivár és gyötrelmes hétköznapjairól. Köztudomású, hogy a nyugati front többéves állóháborúja milyen elviselhetetlen atmoszférába is kényszerítette a két szembenálló oldal katonáit, akik a bizonytalanság által körülölelve nem tudhatták, megélik-e a következő napot, avagy sem. E kétségbeejtő helyzetet tetézte a lövészárkokban uralkodó, s minden képzeletet felülmúló, minden higiéniát nélkülöző életkörülmények. A katonák a sötét és nedves, odúszerű vájatokban, a vízben, sárban és mocsokban tapicskolva élték nehéz napjaikat. Csendes pokol volt ez, amit a géppuskák ádáz tüze törhetett csak meg, ám ez semmi jóval nem kecsegetett. E kilátástalanságon a hazai ízek enyhíthettek volna valamelyest, amely az otthon melegének emlékét idézhette volna fel a megviselt katonákban. Ám a közlegények feljegyzéseiből egyértelműen kiviláglik, hogy a hadikoszt csak súlyosbította a rémes helyzetüket.

A fejadagok és szállítmányozásukSzerkesztés

Az első világháborúban harcoló brit katonák számára a központilag megállapított napi fejadag legalább 4000 kalóriát tartalmazó élelmiszerből állt. A fejadag összetétele pontosan meg volt határozva, amely szerint minden egyes katona 45-45 dekagramm hús és kenyér mellé 85 gramm dzsemet, 57 gramm sajtot, 14 gramm sót és egy csipet borsot kapott.[1] Papíron minden katona megkapta a napi 4000 kalóriát tartalmazó fejadagját, ám a háború forgatagában ez nem minden esetben realizálódott és az ellátás gyakran akadozott. Arra is akadt példa, hogy egy-egy nagyobb hadmozdulat esetén el sem jutott az élelmiszer a harcoló alakulatokhoz, így például az 1914 augusztusában Mons városa alól visszavonuló brit katonák sem kapták meg az ellátmányukat.[2] 1914. szeptember 5-én T. H. Cubbon őrmester a belgiumi Mons közelében arról tett említést, hogy 36 órája nem jutott élelemhez, de utána is fejenként csak fél adag húskonzervet kaptak, két darab kétszersülttel.[3]

A háború elhúzódásával még nehezebb lett a frontok ellátása, de a harcoló alakulatok élelmezése ekkor is prioritást élvezett, ezért a hátországban szolgáló, kiképzőtáborokban gyakorló és tartalékosok sorában álló brit katonák fejadagját (az érintettek bosszúságára) alaposan lecsökkentették. Ennek ellenére továbbra is nagy kihívást jelentett az élelmiszerek eljuttatása a frontvonalakra, de a raktározás és tárolás sem bizonyult egyszerű logisztikai feladatnak. A nyugati front viszonylagos mozdulatlansága miatt azonban lehetőség adódott, hogy állandó „raktárbázisokat” létesítsenek a francia partszakaszokon. A háború végére közel kétmillió fejadagot halmoztak fel ezeken a bázisokon,[4] melyek közelében pékségeket is üzemeltettek. A boulogne-i sütödék például havonta hétezer tonna kenyeret állítottak elő.[5]

A katonák mégsem fogyaszthatták kedvükre a friss pékárut, mivel a hadsereg a könnyebb szállíthatóság és hosszabb eltarthatóság végett a kemény és élvezhetetlen kétszersült-gyártást támogatta. A kétszersültekkel való megbirkózás a jó fogazattal megáldott katonáknak is kihívást jelentett, de a rossz fogakkal rendelkezők számára maga volt az átok. A katonák mégis találékonyak voltak, s népszerű megoldásnak bizonyult a kenyér szétaprítása, tejbe szórása, amit dzsemmel összekeverve tettek fogyaszthatóvá.

Főzés és receptek a frontonSzerkesztés

A brit hadsereg az ételek elkészítéséről is gondoskodni kívánt, amely érdekében a világháború ideje alatt 92 627 szakácsot állítottak szolgálatba.[6] Számos brit katona dicsérte az ügyes kezű szakácsokat, akik „raguk, sültek, mazsolás pudingok stb. mellett nyúl- és sertésragut, pároltgyümölcsös sodót és gyümölcsös rizspudingot is összeütöttek.”[7] A dicsérő szavak mellett azonban számos elégedetlenebb hangvételű feljegyzéssel is találkozhatunk, mint S. T. Eachus híradós közlegény naplóbejegyzésében olvasható: [1916 nyarán] „több hét is eltelt, amíg másfajta körítést vagy zöldséget kaptunk, néha pedig egyáltalán nem kaptunk ilyesmit.”[8] Walter Holyfield őrvezető pedig édesanyjának írt levelében sopánkodott a kosztról: „a szakácsaink egyszerű melósok: a legfinomabb steakből is semmi perc alatt ehetetlen faforgácsot készítenek.”[9]

A szakácsok a tábori konyhákban csillogtathatták meg főzőtudományukat, de gyakran maguk a közlegények álltak a „konyhapult” mögé, hogy ehetővé varázsolják a rendelkezésükre álló alapanyagokat, de végső esetben nyárson sütötték meg a húsokat és zöldségeket. Ha az alakulatok pozíciója nem tette lehetővé a tábori konyha létesítését, akkor egy távolabbi ponton került felállításra, s egy speciális hátizsákban szállították a meleg ételt a fronton szolgálók részére. A frontvonal változása, a katonai egységek átcsoportosítása mozgókonyhákat tett szükségessé, így nem csak a szakácsoknak, de a berendezéseiknek is mobilisnak kellett lenniük.

A változatos étrend elvárásként fogalmazódott meg a katonák részéről, amit nem mindig sikerült teljesítenie a hadseregnek. Sokszor azt kapták és ették, ami éppen kéznél volt, így kerülhetett sor a lóhús felhasználására is, amit a harcok során elpusztult lovakból nyertek. Ugyanakkor megjelentek az első katonai szakácskönyvek, ám az egyhangú étrenden ezek sem voltak képesek változtatni, noha az 1915-ös A hadikonyha és az étrenddel történő mozgósítás kézikönyvében egy száznapos menüsort is összeállítottak a katonáknak.[10] A Főzés a harctéren kiadvány sem épp a változatos étrend mintapéldánya volt. A receptes-könyv fő alapanyaga a marhahúskonzerv volt, ám az ételek elnevezései próbálták ezt leplezni: „kenyérleves”: marhahús kenyérrel és híg szósszal; „befőzött hús”: marhahúsvagdalt borssal; „halpástétom”: konzervszardíniával kevert marhahúskonzerv.[11]

A korabeli táplálkozástudomány a katonák erőnlétének megőrzését (tévesen) a magas kalória-bevitellel kívánta elérni, figyelmen kívül hagyva a szervezet vitamin és ásványi anyag szükségletét. Ebből kifolyólag a változatos étrend a háttérbe szorult, míg helyette az egyhangú, de kalóriadús étrend került előtérbe, ezért a marhahúskonzerv és a kétszersült maradt a frontokon szolgáló katonák elsőszámú ellátmánya.

A katonák leveleiből és feljegyzéseiből kiderült, hogy az első világháború borzalmai között az élelmiszerellátásnak pszichológiai hatásai is voltak. Változatos és a hazai ízekre hajazó élelemhez hozzájutva némi fény került volna sötét napjaikba, de az elégtelen ételek miatt a katonák hangulata még depresszívebbé vált és haragjuk a háborúval szemben egyre erősödött.

JegyzetekSzerkesztés

  1. BBC History Különszám [2013]: Az első világháború története, 73. old.
  2. BBC History, 74. old.
  3. BBC History, 74. old.
  4. BBC History, 74. old.
  5. BBC History, 74. old.
  6. BBC History, 74. old.
  7. BBC History, 74. old.
  8. BBC History, 73. old.
  9. BBC History, 74. old.
  10. BBC History, 75. old.
  11. BBC History, 75. old.

ForrásokSzerkesztés

Duffett, Rachel [2013]: Tálalva! Élelmezés a nyugati fronton, BBC History Magazin különszám: Az első világháború története, Budapest, Kossuth Kiadó Zrt.

További információkSzerkesztés

Duffett, Rachel [2012]: The Stomach for Fighting: Food and the Soldiers of the Great War, Manchester, University Press.

JegyzetekSzerkesztés