Főmenü megnyitása
Béke pagoda Comiso településen

A buddhizmus Olaszországban a harmadik legnépszerűbb vallás a keresztény és az iszlám után. A Caritas Italiana szerint az országban 160 000 fő vallja magát buddhistának,[1] amely a teljes lakosság mintegy 0,3%-a.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Az 1960-as években kezdődött a buddhisták jelenléte Olaszországban, ekkor tettek először kísérletet buddhista központ létrehozására. Az egyik legrégibb Engaku Taino és Taiten Guareschi központja. 1960-ban alapították az Olasz Buddhista Szövetséget (Associazione Buddhista Italiana), és 1967-től került kiadásra a Tudományos buddhizmus (Buddhismo Scientifico) című kiadvány.

1984-1989 között a Thubten Yeshe és Tubten Zopa Rinpocse által alapított, a mahájána hagyomány megőrzéséért létrehozott alapítvány a Congkapa Láma Intézetben (Istituto Lama Tzong Khapa) volt Pomaia községben.

Az 1985-ben Milánóban alapított Olasz Buddhista Unió (UBI) az Európai Buddhista Unió tagja.[2][3] 1991-ben az olasz kormány is elismerte a szervezetet, és 2007-ben az olasz alkotmány nyolcadik cikkelye értelmében az egyezmény törvényi hatályba lépett 2012-ben.[4][5]

Az UBI elfogadott jogi személy, amely 44 központot felügyel Olaszországban a théraváda, a mahájána és a vadzsrajána irányzatokból. Olaszország legjelentősebb buddhista központjai közé tartozik a szótó zen központ Rómában, az Engaku Taino központja Orvietóban és a fővárosban, a théraváda buddhisták világi központja (alapító: Corrado Pensa), a legnagyobb zen központ és kolostor (Ensoji il Cerchio) Milánóban, Európa egyik legnagyobb tibeti buddhista központja Pomaia településen (Congkapa Láma Intézet). A vadzsrajánát többek között a kagyü iskola gyémánt út buddhista csoportja képviseli. Az UBI a japán nicsiren irányzat is képviselve van. A Cerestói Renkodzsi nevű nicsiren buddhista templom vezetője Sorjo Tarabini buddhista mester. A Nipponzan Mjohondzsi építtette Olaszország legnagyobb sztúpáját, a szicíliai Comisóban található Békesztúpát. 2014-ben a Honmon Butsurjú iskola is belépett az UBI tagjai közé, or HBS, az ő templomuk a Firenzében található Kofudzsi.[6] 2015 júniusában a Szoka Gakkai Olasz Buddhista Intézetet hivatalos vallásként ismerték el az olasz alkotmányban.[7][8]

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Panorama multireligioso. Caritas.glauco.it. (Hozzáférés: 2016. november 26.)
  2. Unione Buddhista Italiana at European Buddhist Union
  3. Unione Buddhista Italiana: l'Ente. [2007. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 4.)
  4. http://presidenza.governo.it/USRI/confessioni/intese_indice.html
  5. http://www.normattiva.it/uri-res/N2Ls?urn:nir:stato:legge:2012;245
  6. HBS as an U.B.I. center. Buddhismo.it. [2015. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 27.)
  7. Religion in the Italian Constitution. Georgetown University. [2016. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 10.)
  8. Istituto Buddista Italiano Soka Gakkai. Governo Italiano. (Hozzáférés: 2015. augusztus 14.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés