Burgess-pala
| Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A Burgess-pala a Sziklás-hegység kanadai részén Field városának közelében található a Yoho Nemzeti Parkban. Híressé a benne megőrződött fosszíliák tették. Charles Doolittle Walcott amerikai geológus 1909-ben véletlenül talált rá az érdekes ősmaradvány-lelőhelyre, ami csak jóval később vált igazán jelentőssé.
Walcott nem csupán begyűjtötte a fosszíliákat, hanem besorolni is megpróbálta őket a mai rendszertani csoportokba.[1] Ezért sokáig nem is figyelt fel rá senki, mígnem 1962-ben újravizsgálták a gyűjteményt, és rájöttek: lehet, hogy a talált fajok nem rokoníthatóak a modern élővilággal. Az úgynevezett „cambridge-i csoport”, Harry Blackmore Whittington paleontológus, trilobita-szakértő és két cambridge-i egyetemi hallgató, Derek Briggs és Simon Conway Morris további leleteket gyűjtött. Már a kutatások kezdetén, amint az eredeti lelőhely fölött 20 méterrel újabb rétegeket tártak fel, kiderült, hogy a fosszilis fauna sokkal gazdagabb, mint amilyennek Walcott leírta.
A Burgess-pala faunáját Stephen Jay Gould 1989-ben megjelent könyve, a Wonderful Life: The Burgess Shale and the Nature of History (Csodálatos élet) helyezte újra a figyelem középpontjába. Gould Conway Morrissal ellentétben e fosszíliákat önálló, a kambrium végére kihalt törzsekbe sorolta. Gould nézetét leginkább azért vitatják, mert álláspontja szerint a kambriumi állattörzsek diverzitása szerteágazóbb volt a maiakénál. Ez a törzsfa „feje tetejére állítása”, vagyis inkább „gyökereztetése” Morrist is írásra sarkallta: 1998-ban jelent meg The Crucible of Creation: The Burgess Shale and the Rise of Animals (A teremtés olvasztótégelye) c. könyve.
A Burgess-pala faunája evolúciós szempontból zsákutcának tekinthető, ám az ősmaradvány-együttes kiválóan reprezentálója a kambriumi robbanást. Nemcsak a szilárd vázak lenyomatai maradtak fenn, de a lágy részekéi is. Láthatjuk, hogy a kambriumban rendkívül változatos és a maitól teljesen eltérő élővilág népesítette be a Földet.
Földtani jellemzőkSzerkesztés
A pala anyaga eredetileg sekély tengerben lerakódott iszap, ami időnként megcsúszott, és lavinaszerűen a mélybe zúdult. A kontinentális lejtő alján, hirtelen felhalmozott üledék számos élőlényt temetett magába, és ezek lenyomatai a kőzetté válás közben megőrződtek.
A Burgess-pala faunájaSzerkesztés
Úgy tűnik, hogy a Burgess-pala tipikus közép-kambriumi üledék.[2]Bár a kemény részekkel rendelkező állatok maradványai mindössze a fosszíliák 14%-át teszik ki,[2] ez más kambriumi helyszíneken is így van, így feltehetőleg ez az arány a korabeli élővilágra jellemző érték. Nincs okunk feltételezni, hogy a kemény testrészek nélküliség bármilyen tekintetben is kivételesnek számítana, sőt, ezek megjelennek más korokban és lagerstättekben.[2]
A bióta számos élőlényből áll. A szabadon úszó (nektonikus) alakok ritkák, a szervezetek nagy része fenéklakó (bentikus) - vagy szabadon mozgó, vagy helytülő. Az organizmusok közel kétharmad része az iszapos fenék szerves anyagát fogyasztotta, harmada pedig a vízből szűrte ki a táplálékát. A szervezetek kevesebb, mint tizede volt ragadozó vagy dögevő, de ezek az organizmusok nagyobb testűek voltak, a teljes biomassza egyenlően oszlott meg a szűrögető, üledékevő, ragadozó és dögevő formák között.
Sok egyed a ma ismert állattörzsek szárcsoportjába tartozik, de találunk koronacsoportba tartozó példányokat is.
FordításSzerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Burgess Shale című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információkSzerkesztés
ForrásokSzerkesztés
- Butterfield, Nicholas J. (2006). „Hooking some stem-group worms: fossil lophotrochozoans in the Burgess Shale”. BioEssays 28 (12), 1161–1166. o. [2011. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1002/bies.20507. (Hozzáférés ideje: 2009. november 20.)
- Pálfy J. 2000: Kihaltak és túlélők. Vince Kiadó
- Conway Morris, S. 1990. Burgess Shale. In: Briggs, D. E. G. & Crowther, P. R. (eds.): Paleobiology - A synthesis. Blackwell Science
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ Walcott, 1911
- ↑ a b c Charles Walcott. Royal Ontario Museum. [2013. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 29.)
