Virágkákafélék

A virágkáka (Butomus umbellatus) a virágkákafélék (Butomaceae) családjának egyetlen faja.

Virágkákafélék
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Osztály: Egyszikűek (Liliopsida) Rend: Hídőrvirágúak (Alismatales) Család: Virágkákafélék (Butomaceae) Nemzetség: Butomus Faj: B. umbellatus
Tudományos név
Butomus umbellatus L.
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Virágkákafélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Virágkákafélék témájú médiaállományokat és Virágkákafélék témájú kategóriát.

Rendszertani helyzete

A virágkákafélék a hídőrvirágúak rendjének (Alismatales) egyik monotipikus – azaz egyfajú – családja. Korábban több nemzetség és faj is tartozott ide (4 nemzetség 13 fajjal). A molekuláris kladisztikai vizsgálatok azonban egyértelműen igazolták, hogy a külső hasonlóság nem tényleges filogenetikai rokonság eredménye, és a korábban idesorolt fajok nagy részét áttették a hídőrfélék (Alismataceae) családjába.

Származása, elterjedése

A melegebb vizű árkok, csatornák, patakok mentén, illetve mocsarak partvidékén Európa nagy részén megtalálható.

Megjelenése, felépítése

60–150 cm magasra nő.

Az iszapban kúszó gyöktörzsében sok a keményítő.

Keskeny (1 cm széles), háromélű, tőálló, fényes mélyzöld levelei akár 1 m hosszúra is megnőhetnek.

Virágai magas (2 m-es) tengelyen ülő, legfeljebb 30 virágot tartalmazó, álernyős virágzatba tömörülnek; a fehéres-rózsaszín virágok egy-egy tőkocsány csúcsán nyílnak. Minden virágnak 6 lepellevélből álló takarórendszere van. A porzótáj 9 porzót tartalmaz: hatot a külső, hármat a belső porzókörben. A termőtáj hat termőlevél részleges összenövéséből alakult ki.

A magházból fejlődő termés ún. tüszőcsokor, amin három lepellevél is marad.

Életmódja, termőhelye

Hazánkban a mocsaras, lápos területeken igen gyakori; a mocsári növényzet egyik legszebb faja. Júniustól augusztusig virágzik.

Felhasználása

Keményítőben gazdag gyöktörzsét (régies magyar nevei: elecs, alacs, elecske) régebben gyűjtötték, majd hamuban sütötték meg. Dekoratív levelei és hosszú virágzása miatt kertekbe is telepítik (főleg Nyugat-Európában). A gyöktörzs osztásával ivartalanul könnyen szaporítható.

Képek

• 
  Élőhelyén
• 
  Virágzata
• 
  Termése

Források

• Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana
• Tuba Zoltán–Szerdahelyi József–Engloner Katalin–Nagy János: Botanika II. – Rendszertan
• Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana
• Bagi István: A zárvatermő növények rendszerének kompediuma
• Urania Növényvilág III. – Magasabbrendű növények II.
• Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan
• Soó Rezső: Fejlődéstörténeti növényrendszertan
• Botta Pál, 1987: 88 színes oldal a vízi- és a mocsári növényekről. Mezőgazdasági, Budapest. 88 oldal. ISBN 963 232 412 9 Archiválva 2016. április 14-i dátummal a Wayback Machine-ben