A CDU/CSU, vagy nem hivatalosan uniópártok (németül Unionsparteien), vagy röviden unió a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) hagyományos stratégiai szövetsége. Az 1945 óta eltelt időszak kétharmadában a CDU/CSU unió volt a fő kormányzóerő Németországban.

CDU/CSU

Adatok

Alapítva1949
Ideológiakereszténydemokrácia
Politikai elhelyezkedésjobbközép
Weboldala

A két kereszténydemokrata párt hagyományosan nem indít jelölteket egymással szemben, és közös frakcióval (CDU/CSU-Fraktion) rendelkezik a Bundestagban. Közös frakció a német szövetségi választási törvény szerint eleve csak akkor alakítható, ha a részt vevő pártok egyetlen német szövetségi államban sem versenyeznek egymással.[1] A CSU csak Bajorországban szerveződik és szerepel a választásokon, a CDU pedig a többi 15 szövetségi államban.[2]

A CDU és a CSU is tagja az Európai Néppártnak és a Nemzetközi Demokrata Uniónak (IDU), és közös ifjúsági szervezetük van, a Fiatal Unió (Junge Union Deutschlands). Az Európai Parlamentben mindkét párt képviselői a jobbközép Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) frakcióban foglalnak helyet.

Választási eredményeik szerkesztés

Szövetségi parlament (Bundestag) szerkesztés

Választási év
Választókerületi szavazatok
(CDU)

Pártlistás szavazatok
(CDU)

Pártlistás szavazatok (%)
(CDU)

Választókerületi szavazatok
(CSU)

Pártlistás szavazatok
(CSU)

Pártlistás szavazatok (%)
(CSU)

Pártlistás szavazatok (%)
(CDU/CSU)

Összes elnyert mandátum/Bundestag
(CDU/CSU)

Összes elnyert mandátum (%)
(CDU)
+/– Kormányzás?
1949 5 978 636 25,2 1 380 448 5,8 31,0 139/402 34,6 Igen
1953 9 577 659 10 016 594 36,4 2 450 286 2 427 387 8,8 45,2 249/509 48,9   90 Igen
1957 11 975 400 11 875 339 39,7 3 186 150 3 133 060 10,5 50,2 277/519 53,3   28 Igen
1961 11 622 995 11 283 901 35,8 3 104 742 3 014 471 9,6 45,4 251/521 48,2   26 Igen
1965 12 631 319 12 387 562 38,0 3 204 648 3 136 506 9,6 47,6 251/518 48,5   0 Igen
1969 12 137 148 12 079 535 36,6 3 094 176 3 115 652 9,5 46,1 {250/518 48,3   1 Nem
1972 13 304 813 13 190 837 35,2 3 620 625 3 615 183 9,7 44,9 234/518 45,2   16 Nem
1976 14 423 157 14 367 302 38,0 4 008 514 4 027 499 10,6 48,6 254/518 49,0   20 Nem
1980 13 467 207 12 989 200 34,2 3 941 365 3 908 459 10,3 44,5 237/519 45,7   17 Nem
1983 15 943 460 14 857 680 38,1 4 318 800 4 140 865 10,6 48,7 255/520 49,0   18 Igen
1987 14 168 527 13 045 745 34,4 3 859 244 3 715 827 9,8 44.2 234/519 45,1   21 Igen
1990 17 707 574 17 055 116 36,7 3 423 904 3 302 980 7,1 43,8 319/662 48,2   85 Igen
1994 17 473 325 16 089 960 34,2 3 657 627 3 427 196 7,3 41,5 294/672 43,8   25 Igen
1998 15 854 215 14 004 908 28,4 3 602 472 3 324 480 6,8 35,2 36,6   49 Nem
2002 15 336 512 14 167 561 29,5 4 311 178 4 315 080 9,0 38,5 248/603 41,1   3 Nem
2005 15,390,950 13,136,740 27,8 3 889 990 3 494 309 7,4 35,2 226/614 36,8   22 Igen
2009 13 856 674 11 828 277 27,3 3 191 000 2 830 238 6,5 33,8 239/622 38,4   13 Igen
2013 16 233 642 14 921 877 34,1 3 544 079 3 243 569 7,4 41,5 311/631 49,3   72 Igen

Jegyzetek szerkesztés

  1. “Federal Electoral Law“ Archiválva 2018. augusztus 11-i dátummal a Wayback Machine-ben German Law Archive, accessed December 18, 2016
  2. “Christian Democrat Union/Christian Social Union“ Country Studies, Germany, accessed December 18, 2016

Források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a CDU/CSU című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés

  • CSU. A Keresztényszociális Unió Bajorországban, Németországban, Európában; szerk. Arday Lajos, Németh György, ford. Bohákné Szabari Krisztina et al.; Batthyány Alapítvány, Budapest, 1994 (Tájékoztató füzetek. Batthyány Alapítvány)
  • CDU. Folyamatos kormányerő a változó Németországban; szerk. Arday Lajos, Németh György, ford. Kecskés László Csaba et al.; Batthyány Alapítvány, Budapest, 1994 (Tájékoztató füzetek)
  • Felelősségtől áthatott szabadság németországi Kereszténydemokrata Unió irányelvei és programja; Konrad Adenauer Alapítvány Budapesti Képviselete, Budapest, 1996
  • A bajorországi Keresztényszociális Unió programja. 1995. évi irányelvek; Kráter Műhely Egyesület–Hanns Seidel Alapítvány, Budapest, 1996 (Bajor-magyar füzetek)
  • Volker Resing: A kancellári gépezet. A CDU működése; ford. Kőrösi Mercédesz; Dialóg Campus, Budapest–Pécs, 2016