CEMS

A CEMS (Community of European Management Schools) együttműködés a világ vezető üzleti iskolái és egyetemei, valamint multinacionális vállalatok és ún. NGO-k között. A szervezet 28 európai, észak- és dél-amerikai, ázsiai és ausztrál egyetemből; több mint 76 vállalati partnerből és 7 szociális partnerből áll.

A CEMS Master's in International Management (a továbbiakban CEMS MIM) program a világ egyik vezető üzleti mesterprogramja. Az egyéves egyetemi graduális program a CEMS-ben részt vevő egyetemek, üzleti iskolák és nemzetközi vállalatok multilaterális együttműködésén alapul. A programban kizárólag a CEMS tagintézmények hallgatói vehetnek részt. A Financial Times nemzetközi felméréseiben a CEMS MIM több kategóriában is kiváló eredményt ért el. A program hosszú távon bizonyítja sikerét, hiszen 2009-ben elnyerte a világ legjobb üzleti programjának járó címet, valamint azóta is minden évben az első három között végez. Így a világ első igazán nemzetközi mesterdiplomájának tekinthető.

CEMS MIM eredmények a Financial Times menedzsment mesterképzés rangsorában, 2005-12

Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
Éves helyezés 3. 2. 2. 3. 1. 2. 2. 3. 7.
3 éves helyezés NA NA 2. 2. 2. 1. 1. 1. 4.
Kombinált nemzetközi eredmények 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. ..

A CEMS program fő törekvése, hogy új mércét állítson a nemzetközi üzleti mesterprogramok között, képzést és kutatási lehetőséget biztosítva azoknak a kiválasztott diákoknak, akik globális környezetben működő vállalatok fejlesztését és vezetését tervezik. A képzés résztvevői kitűnő kompetenciákkal rendelkeznek a következő területeken: - kiváló tanulmányi eredményekés szakmai képességek, - rugalmasság és a változó környezethez való alkalmazkodás képessége, - különböző kultúrák, értékek és magatartásformák iránt tanúsított érzékenység és empátia, és - társadalmi felelősségvállalás.

A CEMS MIM képzés egy ún. alapszemeszterből (mely általában a hazai egyetemi program részét is képezi) és a hallgató választása szerinti partnerintézményben eltöltött külföldi félévből áll. Az egyetemi szakmai követelmények teljesítésén túl a CEMS diploma megszerzéséhez egyéb követelmények teljesítése is szükséges: vállalati partnerekkel együttműködésben kidolgozott üzleti projekt (CEMS Business Project), skill szemináriumok, kötelező nemzetközi szakmai gyakorlat és két felsőfokú nyelvvizsga. A CEMS MIM programban a magas színvonalú egyetemi képzés és az elméleti ismeretek mellett kiemelt szerepet kapnak a gyakorlati üzleti készségek, az idegen nyelvek tárgyalási szintű ismerete és a korai nemzetközi tapasztalatok.

A folyamatosan magas színvonal fenntartásának érdekében a partnerintézmények a CEMS MIM mesterképzésre csak korlátozott számú hallgatónak biztosítanak helyet. A kiválasztási eljárás rendkívül összetett és szigorú: a legtöbb intézmény már a felvételi folyamat előtt magas követelményeket állít a jelentkezők elé, mint például a kitűnő tanulmány átlag és a kiváló idegen nyelvi készségek.

A partnerintézmények eltérő felvételi követelményeket állíthatnak a diákok elé, azonban többnyire követelmény, hogy a hallgató még a CEMS MIM programba való jelentkezés előtt felvételt nyerjen egy a partnerintézményben folyó üzleti mesterképzésre. A CEMS Master's in International Management képzés ezért egyfajta kettős diplomának is tekinthető, mivel a programot elvégzők mind a hazai egyetem általános, mind pedig a CEMS nemzetközi diplomáját is elnyerik.

CEMS Alumni Association (CAA)

szerkesztés

CEMS Alumni Association A CEMS Alumni Association (a továbbiakban CAA) egy egyesület, mely lehetővé teszi, hogy a CEMS diplomások további multikulturális élményeket és tapasztalatot szerezhessenek. Az 1993-ban alapított egyesület egy nemzetközi hálózat a világ CEMS diplomásai között. Eddig 7800 diák diplomázott és vált ezáltal CEMS alumnivá. A CAA helyi bizottságok által számos országban jelen van. Ezek a bizottságok felelősek a helyi alumnival való kapcsolattartásért, továbbá professzionális és egyéb szociális események szervezésért.

CEMS Partner Egyetemek

szerkesztés

CEMS Vállalati Partnerek

szerkesztés

CEMS programnak jelenleg 74 vállalati partnere van, melyek pénzügyileg támogatják, emberi erőforrást biztosítanak, valamint egyéb módon járulnak hozzá a képzéshez. A vállalatok tanfolyamokat tartanak, melyek egy-egy képesség fejlesztését célozzák meg; előadásokat tartanak; meghívják a CEMS diákokat vállalati eseményekre, ahol a diákok bizonyos vállalati gyakorlatokról tanulnak vagy esettanulmányokat oldanak meg. Ezek az események hasznosak, mivel a vállalatot népszerűsítik a diákok körében, mialatt a diákok valós problémákkal és megoldásokkal találkoznak.

A partnerek listája:[1]

CEMS Szociális Partnerek

szerkesztés

Az első szociális partner 2010-ben csatlakozott a szervezethez. Ezek az elsők azon NGO-k közül, amelyek a vállalati partnerekhez azonos módon járulnak hozzá a szövetséghez (a diákok kiválasztása; szervezet irányítása; gyakorlati lehetőségek biztosítása). Ez a kezdeményezés része a CEMS jelentős CSR (LINK arra, hogy mi a CSR) mozgalmának. Ezenfelül CEMS aláírta a Felelős Menedzsment Képzés Elv (PRME: Principles of Responsible Management Education) nyilatkozatát.

CEMS Club Budapest

szerkesztés

A CEMS Club Budapest egy diákszervezet, mely a Budapesti Corvinus Egyetem CEMS-es tanulóit képviseli és támogatja. Célja az aktív helyi CEMS közösség fenntartása mely a diákok, vállalati partnerek és az alumni közötti személyes és professzionális kapcsolatokon alapszik. Mindezt számos szociális, kulturális és akadémiai program szervezésével igyekszik elérni. Bővebb információért látogasson el a klub honlapjára!

Hivatkozások

szerkesztés

Külső linkek

szerkesztés