CF Extremadura

spanyol labdarúgóklub
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. január 30.

A CF Extremadura, teljes nevén Club de Fútbol Extremadura egy már megszűnt labdarúgócsapat. A klubot 1924-ben alapították, 2010-ben szűnt meg.

CF Extremadura
Csapatadatok
Teljes csapatnévClub de Fútbol Extremadura
SzékhelyAlmendralejo, Spanyolország
Alapítva1924
Megszűnt2010
Klubszínekpiros, kék
StadionFrancisco de la Hera
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
CF Extremadura honlapja

Története

szerkesztés

A klubot 1924-ben alapították, majd közel harminc évet regionális bajnokságokban töltött. Elsőre a harmadosztályban csak két szezont töltött, ugyanis ezután rögtön feljutott a másodosztályba. Hét szezon után esett ki, majd 1961-től néhány szezon kivételével egészen 1990-ig a Tercera Divisiónban szerepelt, amely időközben negyedosztállyá minősült vissza.

1990-ben jutott fel a Segunda B-be, ahol négy szezont töltött. Két másodosztályú szezon után 1996-ban története első első osztályú szezonjára készülhetett. Bár rögtön kiesett, a következő szezonban ismét sikerült kivívni a feljutást. Az 1998-99-es szezonban két helyet sikerült javítani a két évvel azelőtti helyezéshez képest, ám ez ugyanúgy nem volt elég a kiesés elkerülésére.

Folyamatos visszaesés után 2010-ben megszűnt.[1] Utolsó három szezonját regionális bajnokságokban töltötte.[2] Még a megszűnés előtt jött létre egy másik csapat a városban, az Extremadura UD. Ez a regionális másodosztályban kezdte szereplését, azonban a 2010-11-es szezonnak már a harmadosztályban vágott neki.

Statisztika

szerkesztés
Szezon Osztály Poz. Copa del Rey
1952/53 3.
1953/54 1.
1954/55 11.
1955/56 7.
1956/57 9.
1957/58 9.
1958/59 5.
1959/60 12.
1960/61 15.
1961/62 4.
1962/63 6.
1963/64 2.
1964/65 8.
1965/66 1.
1966/67 3.
1967/68 6.
1968/69 15.
1969/70 15.
1970/71 Regionális --
1971/72 Regionális --
Szezon Osztály Poz. Copa del Rey
1972/73 18.
1973/74 Regionális --
1974/75 19.
1975/76 Regionális --
1976/77 Regionális --
1977/78 6.
1978/79 16.
1979/80 13.
1980/81 11.
1981/82 13.
1982/83 13.
1983/84 4.
1984/85 2.
1985/86 5.
1986/87 4.
1987/88 3.
1988/89 2.
1989/90 1.
1990/91 2ªB 14.
1991/92 2ªB 3.
Szezon Osztály Poz. Copa del Rey
1992/93 2ªB 6.
1993/94 2ªB 1.
1994/95 15.
1995/96 5.
1996/97 19.
1997/98 2.
1998/99 17.
1999/00 8.
2000/01 11.
2001/02 21.
2002/03 2ªB 5.
2003/04 2ªB 13.
2004/05 2ªB 10.
2005/06 2ªB 11.
2006/07 2ªB 16.
2007/08 Reg. Preg. 17.
2008/09 Reg. Preg. 17.
2009/10 Reg. Preg. 19.

Ismertebb játékosok

szerkesztés
  1. La agonía del CF Extremadura llega a su fin Archiválva 2018. június 25-i dátummal a Wayback Machine-ben; Diario Hoy, 2010. augusztus 5. (spanyolul)
  2. El Extremadura, en Preferente Archiválva 2016. július 4-i dátummal a Wayback Machine-ben; Diario Hoy, 2007. augusztus 1. (spanyolul)

További információk

szerkesztés