A Charnia egy páfrányra emlékeztető szervezet volt az ediakara korszak vizeiben. A teste szegmentált volt, amiről zegzugosan, felváltva jobbra és balra elágazások nőttek egy középső tengelyből kiindulva. A teste eszerint a csúsztatva tükrözés vagy oppozíciós szimmetria tulajdonságait mutatta. A nevét a leicestershire-i Charnwood-erdőről kapta, ahol az első fosszíliáit felfedezték. Ez egyben a legkorábbi fosszília a prekambriumból, amit ismerünk.

Charnia
Evolúciós időszak: Ediakara, 570-550 millió éve[1]
Charnia masoni lenyomata és mérete
Charnia masoni lenyomata és mérete
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: Valódi szövetes állatok? (Eumetazoa)
Törzs: Petalonamae
Nem: Charnia
Ford, 1958
Faj: C. masoni
Szinonimák
  • Glassnerina Germs, 1973
  • Rangea grandis Glaessner & Wade, 1966 = Glaessnerina grandis
  • Rangea sibirica Sokolov, 1972 = Glaessnerina sibirica
Hivatkozások
Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Charnia témájú kategóriát.

Az élőlény a tenger fenekén élt, ez alapján úgy gondolják, hogy az állatok közé tartozott, ugyanis a fosszíliamedencék, amikben a nyomait megtalálták, a mély vizekben alakult ki, a fotoszintetikus mélység alatt. Így a páfrányszerű megjelenés ellenére valószínűleg állati szervezet lehetett, és az áramlatokkal sodródó szerves anyagot szűrögette élete során a vízből ki.

Változatosság szerkesztés

Több Charnia-fajt is leírtak napjainkig, de jelenleg csak a C. masoni fajt fogadják el hivatalosan. Egyes egyedeket a Rangea vagy a rokon Glaessnerina nembe tartozónak írtak le:

  • Rangea grandis, ezt Glaessner és Wade 1966-ban[2] írta le, később Glaessnerina grandis-nak nevezték el;[3]
  • Rangea sibirica, Borisz Szokolov 1972-es példánya, utóbb a nevét Glaessnerina sibirica-ra változtatták.

Két további Charnia faj lett másik családba átsorolva:

  • a Charnia wardi (Narbonne és Gehling, 2003[4]) új helye a Trepassia (Narbonne et al., 2009[5]);
  • a Charnia antecendens (LaFlamme et al., 2007[6][7]) pedig a Vinlandia csoportba került (Brasier, Antcliffe és Liu, 2012[8]).

Számos ediakara-kori fosszília valószínűleg a Charnia (vagy a Charniodiscus) többé-kevésbé lebomlott maradványa. Ilyen például a Ivesheadia, a Blackbrookia, a Pseudovendia vagy a Shepshedia.[9]

Lelőhelyek szerkesztés

Az első példányokat a Charnwood-erdőben, a Maplewell csoportban találták. További példányokat írtak le az Ediakara-dombság lelőhelyein,[2][10] a szibériai és fehér-tengeri üledékekből,[11][12] valamint Új-Fundland prekambriumi szikláiból.

A teremtmény 570-550 millió éve élt.[1]

Felfedezése szerkesztés

 
Charnia masoni lenyomata, New Walk Museum, Leicester

A Charnia masoni[13] első fosszíliáit Roger Mason, a későbbi metamorf kőzettani professzor fedezte fel iskolás korában, amikor a barátaival 1957-ben a Charnwood-erdőbe mentek sziklát mászni. Ez a terület ma védett fosszília-kutatási terület Közép-Angliában. Mason a szokatlan alakzatról lenyomatot készített, és ezt otthon megmutatta apjának, aki a leicesteri unitárius gyülekezet lelkésze volt, valamint a helyi egyetemen tanított. Ő ismerte Trevor Fordot, egy helyi geológust. Mason elvitte Fordot a lelőhelyhez, akinek a cikke erről a Yorkshire-i Geológiai Társaság lapjában jelent meg.[14]

A holotípus (a fizikai formája az első megtalált példánynak) a Charniodiscus testvértaxonnal együtt a leicesteri New Walk-i Múzeum és Képtárban található meg. A lelet felfedezésének 50. évfordulóján derült ki, hogy Tina Negus 15 éves korában, egy évvel Mason előtt már észrevette,[15] azonban a földrajztanára nem számított prekambriumi fosszíliára,[16] ezért annak lehetőségét elvetette. Mason ezért a múzeumi ismertetőbe beleíratta, hogy Negus már egy évvel korábban megtalálta a fosszíliát, csak "senki nem vette komolyan".[17]

Jelentősége szerkesztés

 
A Charnia masoni fantáziarajza a Museo delle Scienzében, Trentóban

A Charnia jelentőségét az adja, hogy az elsőként felismert fosszília bizonyítottan prekambriumi üledékekből. 1958 előtt nem volt ismert kétséget kizáróan ebből az időszakból származó lelet, így a kutatók úgy vélekedtek, hogy abban a korabeli kőzetek mentesek fosszíliáktól, esetleg csak mikroszkopikus nyomokat lehetne találni. Ugyan hasonló nyomokat találtak a 30-as (Namíbia) és 40-es (Ausztrália) években, de ezeket kambriuminak gondolták, így észrevétlenek maradtak, míg a Charnia tartós mintájává vált az akkori állatvilágnak. Eleinte algának gondolták, de hamarosan átsorolták a tengeri tollak közé, melyek a mai lágy korallok testvércsoportját alkotják. Miután a Charniát besorolták a prekambrium állatvilágába, egyre újabb élőlényeket találtak abból a korszakból. A tengeri tollakkal való rokonságát elvetették,[18][19] így ez a "csúcstechnika" bizonytalanságát is jellemzi.[20]

Adolf Seilacher elképzelése szerint, ami a 80-as évek közepén vált népszerűvé, a Charnia egy kihalt állatcsoport képviselője egy kihalt együttesből, amiből az Ediakara-fauna alakult ki. Ennek következménye, hogy a mai állatcsoportok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint gondolnánk. Az új csoportot Vendobionta névvel illetik,[21] így egy bizonytalan helyzetű kládot alkotva, nem kizárva, hogy egysejtűek iteratív növekedése révén alakultak ki.

A holotípus a New Walk-i múzeum sztárja. 2007-ben egész napos szemináriumot szenteltek az állatkának, ahol „Leicester fosszilis nevezetességének” nevezték el.[22]

Életmódja szerkesztés

A Charnia életmódja kevéssé ismert, ami biztos, az az, hogy fenéklakó és helytülő életmódot folytatott az aljzathoz horgonyozva. Jelenleg a legsikeresebb hipotézis szerint a hullámzóna alatt élt, a vizek mélyén, ahol már a fotoszintézis lehetetlen. Mivel semmilyen észlelhető anyagcsere-szerve sincs (száj, belek, stb...), úgy vélik, hogy szűrögetéssel vagy direkt adszorpcióval vehette fel a szerves anyagokat, így ez jelenleg figyelemre méltó kutatási téma.[23]

Az Ediakara korú szervezetek növekedése is kutatási téma, ez alapján cáfolták meg a tengeri tollakkal való kapcsolatát is. Utóbbiak ugyanis az alapjukból kinőve növekszenek, míg a Charnia a csúcsain hajtott rügyeket.[20]

Megjegyzések szerkesztés

  1. a b Leicester's fossil celebrity: Charnia and the evolution of early life. University of Leicester . [2021. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  2. a b Glaessner, M.F. (1966). „The late Precambrian fossils from Ediacara, South Australia”. Palaeontology 9 (4), 599. o.  
  3. Germs, G. J. B. (1973). „A reinterpretation of Rangea schneiderhoehni and the discovery of a related new fossil from the Nama Group, South West Africa”. Lethaia 6 (1), 1–10. o. DOI:10.1111/j.1502-3931.1973.tb00870.x.  
  4. Narbonne, G.M. (2003). „Life after Snowball: the oldest complex Ediacaran fossils”. Geology 31 (1), 27–30. o. [2004. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:<0027:LASTOC>2.0.CO;2 10.1130/0091-7613(2003)031<0027:LASTOC>2.0.CO;2.  
  5. Narbonne, G. M. (2009). „Reconstructing a lost world: Ediacaran rangeomorphs from Spaniard's Bay, Newfoundland”. Journal of Paleontology 83 (4), 503–523. o. DOI:10.1666/08-072R1.1.  
  6. M. Laflamme (2007). „Morphology and taphonomy of an Ediacaran frond: Charnia from the Avalon Peninsula of Newfoundland”. Geological Society, London, Special Publications 286 (1), 237–257. o. DOI:10.1144/SP286.17.  
  7. Hofmann, H. J. (2008). „Ediacaran Biota on Bonavista Peninsula, Newfoundland, Canada”. Journal of Paleontology 82 (1), 1–36. o. DOI:10.1666/06-087.1.  
  8. Brasier, M.D. (2012). „The architecture of Ediacaran Fronds”. Palaeontology 55 (5), 503–523. o. DOI:10.1111/j.1475-4983.2012.01164.x.  
  9. (2010) „Effaced preservation in the Ediacara biota and its implications for the early macrofossil record”. Palaeontology 54 (3), 607–630. o. DOI:10.1111/j.1475-4983.2010.01024.x.  
  10. (1998) „First occurrence of the Ediacaran fossil Charnia from the southern hemisphere”. Alcheringa 22 (3/4), 315–316. o. DOI:10.1080/03115519808619329.  
  11. Grazhdankin, Dima (2004). „Patterns of distribution in the Ediacaran biotas: facies versus biogeography and evolution”. Paleobiology 30 (2), 203–221. o. DOI:<0203:PODITE>2.0.CO;2 10.1666/0094-8373(2004)030<0203:PODITE>2.0.CO;2.  
  12. (2008) „Carbonate-hosted Avalon-type fossils in arctic Siberia”. Geology 36 (10), 803–806. o. DOI:10.1130/G24946A.1.  
  13. Ford, T.D. (1958). „Precambrian fossils from Charnwood Forest”. Yorkshire Geological Society Proceedings 31 (3), 211–217. o. DOI:10.1144/pygs.31.3.211.  
  14. The discovery of Charnia masoni. University of Leicester . [2021. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  15. Ford, Trevor: The discovery of Charnia'. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 12.)
  16. Negus, Tina: An account of the discovery of Charnia'. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 12.)
  17. The discovery of Charnia masoni. University of Leicester . [2021. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 5.) „„1957 áprilisában elmentem sziklát mászni két barátommal, Richard Allennel és Richard Blachforddal ('Blach'). Ők az osztálytársaim voltak a leicesteri Wyggeston Nyelviskolában. Engem már akkor is érdekelt a geológia, és tudtam, hogy a Charnia főcsoport sziklái prekambriumi korúak, de nem hallottam még az ausztráliai leletekről. Én és Richard Allen egyetértünk abban, hogy Blach (aki a '60-as évek elején hunyt el) hívta fel a figyelmemet a levélre emlékeztető nyomokra, amik most a leicesteri városi múzeumban vannak kiállítva. Lenyomatot készítettem, és megmutattam apámnak, aki akkor az Unitárius Kápolna Kongresszusának lelkésze volt az East Bond Streeten, és óraadó tanár a leicesteri főiskolán (ami később a Leicesteri Egyetem lett), így ismerte Trevor Fordot. Őt elvittük a lelőhelyre, ahol meggyőződött a lelet valódiságáról. A Yorkshire-i Földtani Társaság lapjában közölt leírása a felfedezésről alapozta meg a Charnia nemet, és ébresztett világszerte érdeklődést iránta. Én csak azért tudtam beszámolni a felfedezésről, mert apám és a természetismeret tanárom támogatott. Tina Negus korábban már látta a nyomot, de senki nem vette őt komolyan.””
  18. Antcliffe, J.B. (2007). „Charnia and sea pens are poles apart”. Journal of the Geological Society 164 (1), 49. o. DOI:10.1144/0016-76492006-080.  
  19. Gary C. Williams. „Aspects of the Evolutionary Biology of Pennatulacean Octocorals”.  
  20. a b (2008) „Charnia at 50: Developmental Models for Ediacaran Fronds”. Palaeontology 51 (1), 11–26. o. DOI:10.1111/j.1475-4983.2007.00738.x.  
  21. Seilacher, A. 1984. Late Precambrian and Early Cambrian Metazoa: preservational or real extinctions? 159–168. In Holland, H. D., Trendal, A. F. and Bernhard, S. (eds). Patterns of Change in Earth Evolution. Springer Verlag, New York, NY, 450 pp.
  22. Leicester's fossil celebrity: Charnia and the evolution of early life. University of Leicester . [2021. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  23. Narbonne

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Charnia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.