A csend a hallható zajok hiánya, olyan halk hangok kiadása, amelyek nem hallhatóak, vagy az az állapot, amikor a hangok megszűntek; ez utóbbi értelem kiterjeszthető a kommunikáció bármilyen formájának leállítására vagy hiányára, akár beszéd útján, akár más közegben.[1]

Az emberek néha elcsendesülnek, amikor keresnek egy megfelelő szót, vagy megszakítják magukat, mielőtt kijavítják magukat.

Joseph Jordania szerint a társas állatoknál (beleértve az embereket is) a csend a veszély jele. Jordania azt mondta, hogy a dúdolás egy kapcsolatfelvevő módszer lehetett, amelyet régen használtak az emberek, hogy ne legyen csend.[2] Szerinte az emberek a hosszú csendet zavarónak tartják (néha veszélyesnek). Ez megmagyarázza azt, hogy a magányos emberek miért érzik magukat biztonságban a dúdolástól, fütyüléstől, attól, hogy magukban beszélnek, illetve a TV-től és a rádiótól.

Chrulew szerint a csend semlegesíteni tudja a hatalmat.[3] Példaként a gyermekeket hozta. A nézőpontja szerint a gyerekek mérgesek és vadak lesznek, amikor elcsendesülnek. A haragjukat és a vadságukat a csenddel fejezik ki.

A 2016-os "In Pursuit of Silence" című dokumentumfilm a csend előnyeiről szólt, illetve a zajos világ hátrányairól.[4]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Silence | Define Silence at Dictionary.com. Dictionary.reference.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 15.)
  2. (2009. július 30.) „Times to Fight and Times to Relax: Singing and Humming at the Beginnings of Human Evolutionary History”. Kadmos 1, 272–277. o.  
  3. Bibliography, Brill | Rodopi, 2017-01-01, pp. 155–161, ISBN 978-90-04-35257-5, <http://dx.doi.org/10.1163/9789004352582_020>. Hozzáférés ideje: 2021-03-12
  4. In Pursuit of Silence: A Quiet Movie With Much to Say”, The Huffington Post, 2016. március 8.. [2016. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]