Csendélet Laval profiljával

Paul Gauguin festménye

A Csendélet Laval profiljával Paul Gauguin festménye, amely az Indianapolis Museum of Art gyűjteményének része.

Csendélet Laval profiljával (Nature morte au profil de Laval)
MűvészPaul Gauguin (1886)
Műfaj
Mozgalom
Magasság46,04 cm
Szélesség38 cm
MúzeumIndianapolis Museum of Art
GyűjteményIndianapolis Museum of Art
Katalógusszám
  • 207 (Gauguin: I Catalogue)
  • 39 (L'opera completa di Gauguin)
  • 238 (Gauguin: Catalogue de l’œuvre peint, 1873-1888)
  • 152 (Internationale Kunstausstellung des Sonderbundes Westdeutscher Kunstfreunde und Kunstler zu Coeln 1912)
Anyag
A Wikimédia Commons tartalmaz Csendélet Laval profiljával témájú médiaállományokat.

Keletkezése szerkesztés

Az olajfestékkel készített kép keletkezési ideje 1886. A kép Charles Laval festőt, a posztimpresszionista szintetizmus egyik alkotóját ábrázolja, ahogy elmélyülten figyel néhány gyümölcsöt, amelyek egy gyűrött asztalterítőn vannak elhelyezve. A gyümölcsök mögött egy tálszerűség látszik, amely egyike Gauguin 1886-ban kezdett kerámiakísérleteinek. A tárgy azóta elveszett.[1]

Laval profilja a centrumtól jobbra helyezkedik el, ami visszatükrözi Gauguin érdeklődését Edgar Degas kompozíciói iránt. Degas előszeretettel nyírta le figuráinak, objektumainak egy részét a képről. A párhuzamos ecsetvonások és a gyümölcsök kontúrja pedig Paul Cezanne hatására utal. Gauguin Párizsban festette a képet, miután visszatért a breton faluból, Pont-Avenből, ahol összebarátkozott Charles Lavallal.[1]

Az alkotó Lavalnak ajándékozta a festményt, majd az a 20. század elején Nemes Marcell gyűjteményébe került. 1912-ben a Herzog-gyűjtemény része lett, majd 1944-ben a hatóságok elkobozták, és a Szépművészeti Múzeumban helyezték el. 1945 tavaszán a festményt Nyugatra menekítették a szovjet csapatok elől, majd Bajorországban az amerikai csapatok kezébe került. A képet 1948-ben visszaszolgáltatták Pallavicini Mária Izabellának, Herzog András előző feleségének. Ezután Donáth Sándor tulajdonolta, aki Budapestről magával vitte Zürichbe, ahonnan a festmény New Yorkba került. Utolsó magántulajdonosa a svájci Samuel Josefowitz volt, tőle jutott az alkotás az Indianapolis Museum of Art gyűjteményébe 1998-ben.[1]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés