Dürer Verseny

A Dürer Verseny egy egyetemisták által szervezett, 2007 óta évente megrendezésre kerülő természettudományos csapatverseny, amely nevét Albrecht Dürer után kapta.

Történet szerkesztés

2007-2008 szerkesztés

Az első versenyt 2007 őszén a miskolci Földes Ferenc Gimnázium végzős diákjai indítottak el. Ekkor a versenyen Miskolc és környéke 7-12. osztályos tehetséges diákjai matematikából mérhették össze tudásukat. Az első döntő 2008. február 17. és 19. között volt a Földes Ferenc Gimnáziumban.

2008-2009 szerkesztés

A második versenyen már Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye diákjai is részt vehettek. Ebben az évben alakult meg az Albrecht Dürer Pro Mathematica Alapítvány a verseny pénzügyi támogatására, emellett az ELTE matematika és fizika szakos hallgatói közül többen is a verseny szervezőivé váltak.

2009-2010 szerkesztés

A harmadik versenyre már az egész ország területéről érkezhettek a csapatok, ekkor volt a először határon túli csapat is résztvevők között. Ebben az évben nyílik először lehetősége a 11-12.-es diákoknak, hogy fizikából mérjék össze tudásukat.

2011-2012 szerkesztés

Az ötödik versenyen ismételten új kategóriában, kémiában is indulhattak már a csapatok a versenyen. Szintén ettől az évtől kezdve már az 5-6. osztályos tanulók is indulhatnak matematikából. Ekkor döntöttek úgy a szervezők, hogy a felső tagozatosok számára regionális versenyt, míg a 9-12.-esek számára pedig rangos országos színvonalú versenyt szerveznek.

2015-2016 szerkesztés

A kilencedik versenyen új kategóriák kerültek bevezetésre, hogy a rutinosabb versenyzők külön, egymás ellen mérhessék össze tudásukat. Így a kevésbé rutinosaknak is van esélyük a győzelemre, mindenki egyaránt pozitív élményekkel gazdagodhat.

A döntőről szerkesztés

A döntő minden évben február elején kerül megrendezésre Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumban. A verseny péntek reggel a csapatok regisztrációjával kezdődik, majd 3 óra áll a csapatok rendelkezésére egy 6 feladatból álló feladatsor megoldásához. Az első 5 feladatot írásban kell kifejteniük, azonban a 6. feladat eltér a versenyeken megszokottaktól, egy stratégiai játékban kell a csapattagoknak legyőzniük a szervezőket. Szombat délelőtt kerül sor az úgynevezett relay-re, váltóversenyre. A fizikából és kémiából indulóknak egy kicsit eltér a verseny felépítése. A fizikásoknak pénteken egy 3-5 elméleti feladatot kell megoldaniuk, szombaton pedig egy mérési feladatot kell végrehajtaniuk. A kémiából indulóknak annyiban tér el a verseny felépítése a matematikából indulóéktól, hogy a pénteki feladatsorban nekik a 6. feladat egy kísérlet bemutatása a szervezőknek. Az eredményhirdetés pedig vasárnap délelőtt van. A fennmaradó időben pedig számos különböző programon vehetnek részt a versenyzők: előadások, társasjátékozás, akadályverseny és még sok más. A korábbi évek eredményei, feladatsorai, képei, előadásainak anyagai itt érhetőek el.

Korábbi évek előadásai szerkesztés

Év Előadó Előadás címe
2008 Farkas Ádám (az ELTE TTK Fizikus szakos hallgatója) Érdekes kémiai kísérletek
2009 Paksa Rudolf (az ELTE BTK doktorandusz hallgatója) Albrecht Dürer élete és munkássága
Nagy Péter (az ELTE TTK Vegyész szakos hallgatója) és Farkas Ádám Érdekes kémiai kísérletek
Pozsgai Balázs Zsonglőrködés és annak matematikai háttere
2010 Bacsó András (az ELTE TTK Vegyész szakos hallgatója) és Nagy Péter Érdekes kémiai kísérletek
Hujter Mihály (a BME TTK oktatója) Albrecht Dürer matematikai munkássága
2011 Honti Szabolcs (a miskolci Hermann Ottó múzeum munkatársa) Bükkábrányi ősfák
Várkonyi Péter (a BME oktatója) Gömböc
Bacsó András és Nagy Péter Érdekes kémiai kísérletek
2012 Ferdinándy Bence (az ELTE TTK Fizikus szakos hallgatója) Fotoszintézis
Tóth Pál (Fizibusz munkatársa) Érdekes fizikai kísérletek
Májusi Gábor és Pacsai Bálint (az ELTE TTK Vegyész szakos hallgatói) Érdekes kémiai kísérletek
2013 Szemerédi Endre (2012-ben Abel-díjjal kitüntetett matematikus, akadémikus) Erdős Pál néhány problémájáról
Dávid Gyula (az ELTE TTK adjunktusa) A Higgs-bozon
Butykai Ádám (BME TTK doktorandusza) Fizikai módszerek biológiában
Surányi László (a Fazekas Mihály Gimnázium tanára) Hogyan foglalkozzunk tehetséges gyerekekkel? (előadás a felkészítő tanároknak)
ELTE TTK Kémia szakos hallgatói (Böőr Katalin vezetésével) Érdekes kémiai kísérletek
2014 Surányi László Bolyai János geometriájáról
Kovácsné Dr. Nagy Emese (egyetemi docens; a hejőkeresztúri iskola igazgatója) Új utak a tehetséggondozásban (előadás a felkészítő tanároknak)
Danka Miklós (A Palantir Technologies Forward Deployed Engineer-je) Kiberháború: átverések és csalások
Lihi Norbert (Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék) Érdekes kémiai kísérletek
Farkas Ádám (az ELTE TTK Fizika szakos doktorandusza) Radioaktivitás és alkalmazásai
2015 Farkas Ádám Ismerkedés a komplex számokkal
Varga József Zsonglőr bemutató, és tanulás
Serfőző Lőrinc Analóg szintetizátorok & digitális zene
Hujter Bálint, Szűcs Gábor Válogatás a Dürer Verseny feladataiból
Geleji Bori A boltívek állékonysága - elődeink módszerével
Hujter Bálint Dürer és a matematika
Härtlein Károly Érdekes fizikai kísérletek

Célkitűzések szerkesztés

  • természettudományokkal való foglalkozás élményének megosztása
  • kamatoztatható értékek átadása, csapatmunka és kooperációs képességek fejlesztése
  • új diákok megszólítása, akik egyébként nem rendszeres résztvevői a tanulmányi versenyeknek
  • közösségteremtés a résztvevők, tanárok és a szervezők körében

Néhány dolog, amiből merítettek a szervezők szerkesztés

Versenyszabályzatból szerkesztés

Néhány fontos információ:
Minden csapatban kell legyen legalább 1 lány, valamint legalább 1 diák, aki az alacsonyabb évfolyamra jár, a kémia esetén ez 9-10.-es osztályos tanulót jelent. A verseny két fordulóból áll, az első, helyi forduló minden évben ősszel kerül megrendezésre, ahonnan kategóriánként a legjobb 8-10 csapat jut a döntőbe.
A versenyen összesen 6 kategóriában lehet indulni.
Matematikából:

  • A kategória - 5-6. osztályos tanulók
  • B kategória - 7-8. osztályos tanulók
  • C kategória - 9-10. osztályos tanulók
  • C+ kategória - 9-10. osztályos tanulók, rutinosabb versenyzők
  • D kategória - 11-12. osztályos tanulók
  • D+ kategória - 11-12. osztályos tanulók, rutinosabb versenyzők

Fizikából:

  • F kategória - 11-12. osztályos tanulók

Kémiából:

  • K kategória - 9-12. osztályos tanulók
  • K+ kategória - 9-12. osztályos tanulók

Részletes versenyszabályzat: itt

Forrás, további információ szerkesztés