Daphnisz

Daphnisz (görögül: Δάφνις) a görög mitológiában a pásztori költészet mitikus feltalálója, szicíliai pásztor (más változat szerint: phrügiai dalnok), akit isteni leszármazottnak tartottak. Állítólag Hermész és egy nimfa fia volt; ez utóbbi egy szicíliai hegység völgyében kitette egy babérligetbe. Daphniszt nimfák nevelték fel, apaági fivére, Pán pedig megtanította furulyázni és pásztordalokat énekelni. Az egyik mítosz elmondja, hogy Daphnisz megszegte szerelmesének, egy nimfának tett hűségesküjét, mire a nimfa bosszúból megvakította (más források szerint: kővé változtatta). Egy másik mítosz szerint Daphniszt Aphrodité büntette meg, mert visszautasította az istennő által neki szánt asszony szerelmét. Daphnisz vágytól gyötörten bolyongott a szigeten, zenével és énekszóval próbált vigasztalódni, végül egy szirtről a tengerbe vetette magát.

Irodalomban

Az Aphrodité-féle mítoszt dolgozta fel Theokritosz (I. idill) és Vergilius (V. ecloga). A Daphnisz-mítoszt az európai irodalom a 17-18. században főként pásztordalokban és pásztorjátékokban használta fel. A történetre számos opera szövegkönyve (17. század vége-18. század-G. A. Aldrovandini: Daphnisz, Alessandro Scarlatti: Daphnisz, Emanuele d'Astorga: Daphnisz, Joseph Bodin de Boismortier: Daphnis et Chloé [Daphnisz és Khloé], J. Ph. Rameau: Daphis et Eglé [Daphnisz és Eglé], Gluck: Cythére assiégée [Az ostromlott Küthéra], valamint balett épült (Maurice Ravel: Daphnisz és Khloé című műve).

Képzőművészet

A 16-17. századi képzőművészet több alkotása megörökítette a „Pán furulyázni tanítja Daphniszt” témát (Giulio Romano, Annibale Caracci és mások) és a „Daphnisz és Khloé” (Paris Bordone és mások) szüzsét.

Források

Mitológiai enciklopédia I–II. Főszerk. Szergej Alekszandrovics Tokarjev. A magyar kiadást szerk. Hoppál Mihály. Budapest: Gondolat. 1988. ISBN 963-282-026-6

Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap