Deső Bernát
Deső Bernát (Dezső Bernát) (Üreg, 1731. január 15. – Modor, 1773. december 25.) teológiai doktor, bencés szerzetes.
| Deső Bernát | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Dezső Bernát |
| Született | 1731. január 15. Üreg |
| Nemzetiség | magyar |
| Elhunyt | 1773. december 25. (42 évesen) Modor |
| Munkássága | |
| Vallás | keresztény |
| Felekezet | római katolikus |
| Felavatás | 1756. augusztus 24. |
| Hivatal | a modori rendház főnöke |
Élete szerkesztés
1750-ben a bencés rendbe lépett és 1752. október 15. tett fogadalmat. 1756. augusztus 24. pappá szentelték. Több rendházban szolgált: 1761-től 1765-ig[1] a szentmártoni főiskolán a dogmatika és az egyházjog tanára. Sajgó főapáttal szembeni mozgalom vezetője; később Tihanyba száműzték.[2] 1772. július 17-én avatták Pannonhalmán a hittudományi és egyben bölcseleti doktorrá (Vezerics Dáviddal és Novák Krizosztommal együtt).[3] Mint a modori rendház főnöke hunyt el.
Művei szerkesztés
- Lojola szent Ignácznak Jesus társasága alkotójának dicsérete, melyet azon szentnek ünnepe alkalmatosságával Rév-Komáromban a rettenetes földindulás után a tiszt. pater Jesuiták fatemplomában élő nyelvel mondott. Nagyszomat, 1764
- A keresztény oktatás tudománya és a teljes Szent-Háromság egy Isten ismerete. Győr, 1765
- Dicsőséges sz. Calasanctius Józsefnek, az ahétatos oskolák szerzete alkotójának, nagyérdemű jóságairól sommás beszéd, Kalocsa. 1769
Több munkája kéziratban maradt.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Zoltványi: A pannonhalmi főapátsági főiskola évkönyve az 1910/1911-iki tanévre (Pannonhalma 1911), p. 124.
- ↑ "Okmányaink bizonyítják, hogy Sajghó [főapát] [1722-1768] a királyi feddésből nem sokat tanult, és folytatta kemény, erőszakos, egykezű parancsuralmi kormányzását. Erre negyven pannonhalmi rendtag 1764-ben a püspökök és szerzetesek római kongregációjához fordult. Cavalchini bíboros fölkérte a [bécsi] nunciust, hogy általa alkalmasnak tartott személy útján tájékozódjék a panaszokról. Schogg Kristóf győri püspöki helynök ezeket igazaknak találta, s Borromeo nuncius Rómába küldött beszámolójában kijelentette, hogy a szerzetesek megérdemlik a pártfogást, és joguk van emberséges bánásmódra. Azt is elismerte: a folyamodóktól kívánt reformokra szükség van, de nem a következő apátválasztáskor előterjesztendő föltételekként, hanem ezeket — az Udvarra való tekintettel — az esztergomi érseknek kell végrehajtania. A kongregáció megkívánta a mozgalom szervezőjének, a Tihanyba száműzött Dezső Bernát atyának a kolostori börtönből való szabadon bocsátását, a cenzúrák alóli mentesítését és [teológiai] tanszékére visszahelyezését; továbbá utasította a pápai követet, érdeklődjék a főapátnál sorsa felől, és sürgesse az iránta tanúsítandó keresztényi bánásmódot és szeretetet. (1766) -- Archivio della Nunziatura di Vienna, 144. k. 65-67, 70-73. Idézi Vanyó Tihamér: "A szerzetesi életforma válsága hazánkban a 18. század második felében" című tanulmányában. In: Történelmi Szemle, 1982. évi 2. szám, p. 212-213.
- ↑ Zoltványi: A pannonhalmi főapátsági főiskola évkönyve az 1910/1911-iki tanévre (Pannonhalma 1911), p. 155.
Források szerkesztés
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, II. kötet ("Caban–Exner"), (Budapest, Hornyánszky, 1893.) Deső Bernát címszó
További információk szerkesztés
- Danielik József: Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény. Második, az elsőt kiegészítő kötet. Pest, Szent István Társulat, 1858
