Wikipédia

EMD LWT12

dízel-villamos vonófejsorozat
A lapnak nincs ellenőrzött változata, lehet, hogy még egyáltalán nem ellenőrizte senki a minőségét.

Az EMD LWT12 dízel-villamos vonófejsorozat, melyet a General Motors Electro-Motive Division (EMD) gyártott 1955-ben, hogy egy könnyű személyszállító szerelvényt húzzon. A General Motors Company a vonófejet és a hozzá tartozó személyszállító kocsikat is a „Train Y” projektnév alatt fejlesztette ki, de később Aerotrain néven hozta forgalomba. A dízel meghajtást egy EMD 567C 12 hengeres motor biztosítotja, amely 1 200 lóerőt (890 kW) ad le.[1] Kettő másik GM-dízelmotor biztosítja az áramot a vonat fűtéséhez, világításához és légkondicionálásához.[2][3]

EMD LWT12
Egy a National Museum of Transportationben kiállított EMD LWT12
Egy a National Museum of Transportationben kiállított EMD LWT12
Általános adatok
GyártóGeneral Motors
Electro-Motive Division (EMD)
Gyártásban1955
Darabszám3 db
Műszaki adatok
Nyomtávolság1435 mm
Teljesítmény
Névleges1200 hp (890 kW)
Motorkocsi/Motormozdony-vontatás
Motor
TípusaEMD 12-567C
A Wikimédia Commons tartalmaz EMD LWT12 témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az LWT12 teljesítménye nem volt kielégítő, különösen az emelkedőkön, és a Santa Fe és a Union Pacific vasúttársaságoknak egy „segédegységet” kellett biztosítania a megfelelő teljesítmény eléréséhez. Az LWT12 lényegében egy EMD SW1200 típusú tolatómozdony, melynek áttételezését a nagy sebességű személyszállításhoz (83 mph (134 km/h)) megfelelő sebességre hangoltak át, és egy jellegzetes aerodinamikus burkolatba csomagoltak. Tervezője Chuck Jordan, ipari stílusát a GM tervezőasztalain nyugvó futurisztikus autótervek motorháztetői és hűtőrácsai ihlették.

Eredetileg az EMD LWT12-t egy elválaszthatatlan egység részének szánták tíz, kifejezetten erre a célra tervezett, nagy sebességű, olcsó, 40 láb (12,19 m) hosszúságú személykocsival együtt. Ezeket a kocsikat a GM GMC részlegétől beszerzett buszkarosszériákból építették, amelyeket aztán 18 hüvelykkel (457 mm) kiszélesítettek, módosították az elülső és a hátulsó végüket, és egy szabványos alvázra erősítettek.

Ennek a konstrukciónak az volt az előnye, hogy egy személyszállító kocsi felújítása helyett a futóműre szerelt kocsiszekrényt teljes egészében leselejtezhették, és egy teljesen új, módosított autóbusz-karosszériát építhettek be a helyére, az időközben kifejlesztett különböző technikai vívmányokkal együtt, ami lényegében egy teljesen új kocsit eredményezett a költségek töredékéért. Emellett az összes alkatrészt, amelyet ezek a kocsik használtak, a GM belső forrásából származtak, és más termékekben is felhasználták.

Mindez azt jelentette, hogy a kezdeti költségek, valamint a karbantartási költségek jelentősen alacsonyabbak voltak, mint a hagyományos személyszállító kocsiké, ami azt eredményezte, hogy a vasúttársaságok az akkori buszárakhoz hasonló viteldíjakat tudtak kínálni.[4] Ez a konstrukció, valamint az EMD LWT12 vonófej volt a Popular Mechanics magazin 1955. szeptemberi számának címlapján. Két ilyen teljes vonatszerelvényt építettek abból a célból, hogy az Egyesült Államokon keresztül való közlekedésük során a nagyközönség megtekinthesse azokat.[5]

Mindössze három LWT12 vonófejet építettek. Az első, az EMD 20826-os sorozatszámú példánya a Chicago, Rock Island and Pacific Railroad (más néven a Rock Island Line) Chicago és Peoria közötti Jet Rocket járatán állt forgalomba. Az egység később a Rock Island 1-es pályaszámú mozdonya lett.[6][7] Az American Car and Foundry Company (ACF) építette a vonat Talgo II kocsijait.

A Rock Island az egytengelyes Talgo kocsikat részesítette előnyben az Aerotrain számára épített kéttengelyes GM buszvázas kocsikkal szemben. Ezzel szemben viszont a GM mozdonyának futurisztikus stílusát részesítették előnyben az ACF által a Talgo kocsik vontatására kiválasztott Fairbanks-Morse-mozdony hagyományosabb megjelenésével szemben, így a társaság az LWT12 vonófej és a Talgo II kocsik között állandó kapcsoltot alakított ki, hogy azok egy egyedi, könnyűszerkezetes vonatot alkossanak.

A második és harmadik, az EMD 21463-as és 21464-es sorozatszámát viselő LWT12 vonófejek, a két GM Aerotrain bemutatójárművet hajtották, amelyek 1955-ben bejárták az országot, majd 1956–1957-ben négy vasúttársaságnak adták bérbe tesztelésre.[7] Az összes vasúttársaság kihátrált az Aerotrain-egységek vásárlásából, a két GM-bemutatópéldányt végül nagy kedvezménnyel a Rock Island Line-nak adták el, ahol csatlakoztak a Jet Rocket hibridhez.[6] A három LWT12-es mozdony közül kettő az Aerotrain-kocsikkal folytatta az ingajáratok ellátását, amíg 1965-ben nyugdíjba nem küldték őket.

Az EMD LWT12 vonófejek és a két General Motors Aerotrain több személykocsija is ki van állítva az Egyesült Államokban. A Wisconsin állambeli Green Bayben található National Railroad Museumban van kiállítva a Chicago, Rock Island and Pacific Railroad egykori 2-es pályaszámú Aerotrain mozdonya.[8] A Missouri állambeli Kirkwoodban (St. Louis közelében) található National Museum of Transportationben tekinthető meg a Rock Island 3-as pályaszámú Aerotrain mozdonya kettő személykocsival.[9]

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az EMD LWT12 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ (1) Bradley, William H.. LWT12. Morrisville, North Carolina: Lulu Press (2014. május 24.). ISBN 978-1304905741 [halott link]
    (2) Bachand, Jean-Denis: EMD LWT-12. thedieselshop.us, 2008. február 15. [2020. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 15.).
  2. ↑ Viewing Album: PRR: "Birth Of A New Train" ~ July 1955 - Railroad Picture Archives.NET. www.rrpicturearchives.net . (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  3. ↑ Magazines, Hearst. Popular Mechanics (angol nyelven). Hearst Magazines, 85. o. (1955. szeptember 1.) 
  4. ↑ Popular Mechanics. Hearst Magazines (1955. szeptember 1.) 
  5. ↑ Popular Mechanics. Hearst Magazines (1955. szeptember 1.) 
  6. ↑ a b EMD LWT12 locomotive No. 1 (serial number 20826) pulling the Jet Rocket on the Chicago, Rock Island and Pacific Railroad (photograph), 2024. november 3. [2020. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  7. ↑ a b (1) Bradley, William H.. LWT12. Morrisville, North Carolina: Lulu Press (2014. május 24.). ISBN 978-1304905741 „Only three LWT units were built. First one, EMD serial number 20826, entered service with the Chicago, Rock Island and Pacific Railroad to pull the "Talgo Jet Rocket" train between Chicago and Peoria. Second and third units, EMD serial numbers 21463 and 21464, became integrated into the Aerotrain. Two of the three LWT12 locomotives are now in the care of museums.” [halott link]
    (2) Marre, Louis A.. Rock Island diesel locomotives, 1930-1980. Cincinnati, Ohio: Railfax, 20. o. (1982). ISBN 0942192001. OCLC 565027875 
  8. ↑ The General Motors Aerotrain. Exhibits. Museum of Transportation. [2020. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  9. ↑ 1955: Chicago, Rock Island & Pacific "Aerotrain" #3. Rail. The National Museum of Transportation. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/EMD_LWT12”