Wikipédia

Ebszőlő csucsor

Az ebszőlő csucsor, avagy keserű csucsor (Solanum dulcamara) egy burgonyafélék családjába tartozó növény. Európában és Ázsiában őshonos, de máshol is megtelepedett. Észak-Amerikában invazív faj.

Ebszőlő csucsor
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids I
Rend: Burgonyavirágúak (Solanales)
Család: Burgonyafélék (Solanaceae)
Nemzetség: Csucsor (Solanum)
Faj: S. dulcamara
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Ebszőlő csucsor témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ebszőlő csucsor témájú médiaállományokat és Ebszőlő csucsor témájú kategóriát.

Elnevezése szerkesztés

A csucsor nemzetségbe tartozik, ami 2000 fajt számlál. Piros bogyóival és más részeivel is mérgezést okoz. Szaponint, szolanint és más alkaloidákat tartalmaz. Az orvoslásban felhasznállt hajtások latin elnevezése Solani dulcamarae stipites.[1][2] Törvény szerint irtandó.

A csucsor szó a botanikában a növénycsaládra már régóta – írásban már az 1700-as évek előtt – használatos műszó és régi szótárakban ezért a burgonya (Solanum tuberosum) is ezen a néven szerepel.[3] A szó elsősorban a növények gumójának vagy termésének dudoros formájára utal, a csúcs főnév -r képzős származékaként.[4][5]

Az „ebszőlő” régi botanikai szavunk, ami a nyelvjárásokban is szélesen elterjedt. A névadás alapja a növény kapaszkodó szára (nyúlánk levélnyelével csavarodva talál támasztékot) és a fürtvirágzatából kialakuló tojásdad, fényes piros, őszi bogyócsoport.[6]

Leírása szerkesztés

Az ebszőlő csucsor félfás évelő, ami más növényeken kúszik. Megfelelő támaszték mellett akár 4 m magasra is megnő, de általában 1–2 m magas. Annak ellenére, hogy fás szárú, ritkán éri el a lombkorona magasságát.[7] Földfelszín feletti részei 8-10 méteres távolságra nyúlhatnak. A hajtások ritkán szőrtelenek, de a szőr erőssége változó. A szőrök lehetnek egyszerűek vagy elágazók; nem ritkán vegyesen. Az idősebb hajtások szürkések vagy sárgásszürkék.[7]

A szártagok sok levelet hordoznak. Levelei tojásdad vagy szív alakúak; a felső levelek lándzsásak. Lehetnek egyszerűek vagy három tagúak, 2,5 – 7 cm hosszúak és 1,2 – 6 cm szélesek. Még egy tő levelei is különféle alakúak és méretűek lehetnek. Felső oldaluk szőrtelen vagy az erek mentén gyengén szőrös; a levelek fonáka erősebben szőrös az erek mentén.[7]

A virágok csillag alakúak, öt lila, rózsaszín vagy fehér szirommal, csúcsos sárga porzóval. A virág átmérője 1,5–2 cm. Maguk a szirmok 6–8 mm hosszúak és 2,5–3 mm szélesek. A szirmok alapjukon fehéren vagy zölden pöttyözöttek. Felszínük a peremen gyengén, fonákuk erősebben szőrös. A virágzat lehet oldalsó vagy csúcsállású, de nem a levelekkel szemközt ül. A virágzat többnyire 4–15 cm hosszú. A bog akár 40 virágból is állhat, többszörösen elágazhat. Nem vagy enyhén szőrös. A virágzati tengely cikkcakkos. Bimbós állapotban a sziromlevelek már jóval a virágzás kezdete előtt kilátszanak a csészelevelek közül. A virágkehely széles kúp alakú, 1-1,5 mm hosszú. A csészelevelek háromszögletűek, és kevesebb, mint 1 mm hosszúak. A porzószálak összenőttek, habár alapjuk a szomszédaiktól 0,5 mm-re található. A portokok hossza 4,5 – 6 mm, átmérője 1 mm. A virágport a hegyükön levő pórusokon engedik ki. A termő és a bibe is szőrtelen, a bibe hossza 5 – 9 mm.[7]

A termés piros színű hosszúkás bogyó, és egyes madarak számára ehető, ezek terjesztik a magokat. Hossza 0,6 mm, szélessége 0,6 – 1,5 mm. A perikarpium vékony és fényes. A termés szára 1,3 cm, átmérője 1 – 1,5 mm. A gyümölcs az ember és a baromfik számára mérgező, és a bogyók ismerős kinézete, piros színe arra sarkallhatja a kisgyerekeket, hogy megkóstolják. Minden termés legalább 30 magot tartalmaz, ezek vese alakúak, 3 mm hosszúak és 2 mm szélesek. Felszínük halvány vagy barnássárga, a maghéj sejtjei ötszögletűek.[7] A faj kromoszómaszáma 2n = 24.[8]

Elterjedése, élőhelye szerkesztés

 
Az S. dulcamara elterjedési területe

Feltehetően Észak-Afrikában, Európában és Ázsiában őshonos, de Amerikában is elterjedt. Eurázsiában megtalálható Spanyolországtól Szibérián át Japán északi részéig. Amerikába feltehetően behurcolták, mert az ottani herbáriumokban csak a 19. században jelent meg. Mindenesetre nem zárható ki teljesen, hogy ott is őshonos. 2000 méteres tengerszint feletti magasságig hatol fel.[7]

A rovarok rezgéses megporzással porozzák be, bár előfordul önmegtermékenyítés is. A növénytársuklásokban gyakran a szulákfélékkel együtt fordul elő. Alacsonyan fekvő bokorfüzesek, mocsaras-bokros területek, égerfaerdők növénye. Nagyon sok termőhelyen megjelenik, fás vidékeken éppúgy, mint bozótosokban, sövények mellett és vizes helyeken. A Nagy tavakat szegélyező államokban invazív faj, először 1843-ban látták itt.[9]

Ökológiája szerkesztés

Egyes rigófélék fontos tápláléka. Talajban nem válogatós, de kedveli a nedves és a nitrogénban dús talajt és a folyóparti erdőségek aljnövényzetét. Más kúszónövényekhez hasonlóan sötét és áthatolhatatlan rejtekhely többféle állat számára. Árnyékkedvelő; olyan helyeken is megtelepszik, ahol csak kora reggel vagy késő délután kap fényt; az erős napfény vagy a hosszú napsütés lassítja növekedését.

A krumplibogár lárvaként és kifejlett állapotban is fogyasztja a növényt. Habár eredeti elterjedési területük nem fed át, egymásra találtak. Connecticutban a krumplibogár fő tápláléka. Kutatások bizonyítják, hogy a növény növekedése során kiválasztott különféle anyagok hatnak a bogár fejlődésére és szaporodására.[10]

Méreganyagai szerkesztés

A növény szteroidalkaloidákat, szaponinokat tartalmaz.[2][11] A levelekben és a virágokban különféle alkaloidok termelődnek. A tomatidenol, szoladulcidin és szolazodin spirosolanalkaloidák fő komponense a glikozidok, de szabad alkaloidák is kimutathatók.[11] Az alfa-, béta-, és gamma-szolamarinok a tomatidenol glikozidjai,[12] míg a szoladulcin A és B a szoladulcidinból származik.[13] Solasonin[14] A szolazonin[14] és a szolamargin[15] a szolazodin glikozidjai.

Továbbá a növényből izolálhatók szaponinok mint szoladulkozid A és B, szabad szterinek mint tigogenin[16] és likopin.

A glüko-alkaloidák aránya az éretlen bogyókban a legmagasabb,[17] utána következnek a levelek, a szár. Az érett bogyókban már alig vagy semennyire sem található. A gyerekek számára 30-40 éretlen bogyó halálos lehet.

A fajnak három, egymástól külsőleg nem megkülönböztethető alfaja van, amelyek alkaloidjaikban különböznek egymástól.[11] A tomatidenoltartalmú az Elbától nyugatra, a szoladulcidin-tartalmú az Elbától keletre, és a szolazodintartalmú Magyarországon, Bulgáriában és Franciaországban él.

Habár a halálos mérgezések ritkák, néha mégis előfordulnak. Úgy gondolják, hogy a mérgezés a szolanintól van.[18] A kis számú érett bogyót megevett gyerekek agresszív gyógykezelése nem szükséges.[19]

Felhasználása szerkesztés

Már az ókori görögök használták. A középkorban hatásosnak gondolták boszorkányság ellen, és néha a jószág nyakába akasztották, hogy védjék a szemmel veréstől.[20][21][22] A népi gyógyászatban vértisztító teának, hányinger, reuma, krónikus bronchitis és asztma ellen használták.[23][24]

John Gerard 1597-ben azt írta, hogy leve jó a magas helyekről leesők sérüléseinek és ütődéseinek kezelésére, a sebek gyógyítására és a testben a vérrögök oldására.[22]

Hajtását a német Bundesinstitut für Arzneimittel und Medizinprodukte bizottság külsőleg ajánlja.[25] A kivonatot késztermékekben szabványosítva használják.[2] A szabvány szerint a hatóanyagok: szteroidalkaloidglükozidok (0,07–0,4%), mint alfa– és béta-szolamarin, továbbá szteroidszaponine (0,18%). Immunszuppresszáns, kortizonszerű, gyulladáscsökkentő és viszketésgátló hatása van. Bőrgyulladás, ekcéma, neurodermitis kezelésére használják. Nem alkalmazható terhesség és szoptatás alatt. Az Európai Gyógyszerügynökség szerint csak felnőtteken, csak külsőleg és legfeljebb két hétig alkalmazható.[2]

A szolanin (az éretlen gyümölcsökben), a szolazodin (virágokban) és a béta-szolamarin (gyökerekben) alkaloidok gátolták az E. coli és a S. aureus növekedését.[26] A szolanin és a szolazodin antidermatophytikus hatású a Chrysosporium indicum, a Trichophyton mentagrophytes és a T. simil ellen, ezért használható a bőrpirosodást okozó tinea ellen.[27]

Galéria szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Bundesverband der Arzneimittelhersteller (BAH): EMA: Verbraucherinformationen für arzneilich genutzte Pflanzen. In: BAH um Vier Nr. 103, 17. Juni 2014.
  2. ↑ a b c d Europäische Arzneimittel-Agentur: Solanum Archiválva 2017. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben (Verbraucherinformationen des Herbal Medicinal Products Committee (HMPC)), 16. Juni 2014, abgerufen 17. Juni 2014.
  3. ↑ Bakos Ferenc: A török paradicsom (Solanum melongena) magyar elnevezései (94-105. oldal), Magyar Nyelv 50. évfolyam 1-2. szám - 1954.
  4. ↑ Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára 1. kötet (Csucsor - 197. oldal) - 1873.
  5. ↑ Rácz János: Nép és nyelv: Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában I. (madárcsucsor), Magyar Nyelvőr 126. évfolyam 1. szám – 2002. január–március ISSN 1585-4515
  6. ↑ Rácz János: Nép és nyelv: Kutya van a kertben… (Solanum dulcamara), Magyar Nyelvőr 125. évfolyam 4. szám - 2001. október–december ISSN 1585-4515
  7. ↑ a b c d e f Sandra Knapp: A revision of the Dulcamaroid Clade of Solanum L. (Solanaceae). In: Phyto Keys, Band 22, 10. Mai 2013. S. 1–428, doi:10.3897/phytokeys.22.4041.
  8. ↑ Erich Oberdorfer: Pflanzensoziologische Exkursionsflora für Deutschland und angrenzende Gebiete. 8. Auflage. Stuttgart, Verlag Eugen Ulmer, 2001. Seite 821. ISBN 3-8001-3131-5
  9. ↑ List of invasive species in the Great Lakes Great Lakes United / Union Saint-Laurent Grands Lacs. [2009. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 7.)
  10. ↑ J. Daniel Hare: Seasonal Variation in Plant-Insect Associations: Utilization of Solanum dulcamara by Leptinotarsa decemlineata. In: Ecology, Band 64, Nummer 2, April 1983. S 345–361.
  11. ↑ a b c Drugs.com: Bittersweet Nightshade Abgerufen 17. Juni 2014.
  12. ↑ P. M. Boll: Alkaloidal glycosides from Solanum dulcamara. IV. The constitution of beta- and gamma-solamarine. In: Acta Chem Scand. 17, 1963, S. 1852.
    - P. M. Boll: Alkaloidal glycosides from Solanum dulcamara. V. The constitution of alpha-solamarine. In: Acta Chem Scand. 17, 1963, S. 2126.
  13. ↑ Y. Y. Lee, F. Hashimoto, S. Yahara, N. Toshihiro, N. Yoshida: Steroidal glycosides from Solanum dulcamara. In: Chem Pharm Bull. 42, 1994, S. 707.
  14. ↑ a b L. H. Briggs, L. C. Vining: Solanum alkaloids. Part X. The mode of linkage in the trisaccharide moiety of solanine and solasonine. In: J Chem Soc. 1953, S. 2809.
  15. ↑ L. H. Briggs, R. C. Cambie, D. M. Hyslop: Solanum alkaloids. Part XVII. The sugar unit of solamargine. In: J Chem Soc. 1975, S.2455.
  16. ↑ T. Yamashita, T. Matsumoto, S. Yahara, N. Yoshida, T. Nohara: Structures of two new steroidal glycosides, soladulcosides A and B from Solanum dulcamara. In: Chem Pharm Bull. 39, 1991, S. 1626–1628.
  17. ↑ H. Sander: Solanum dulcamara. VII. Biosynthesis of spirosolanol glycosides in the ripening fruit. In: Planta Med. 11, 1963, S. 23.
  18. ↑ (1948. szeptember 11.) „A Fatal Case of Solanine Poisoning”. Br Med J. 2 (4575), 518. o. DOI:10.1136/bmj.2.4575.518. PMID 18881287.  
  19. ↑ Hornfeldt CS. Collins JE. "Toxicity of nightshade berries (Solanum dulcamara) in mice". Journal of Toxicology - Clinical Toxicology. 28(2):185-92, 1990.
  20. ↑ Drage, William. Daimonomageia. A small treatise of sicknesses and diseases from witchcraft and supernatural causes, etc., 39. o. (1665) 
  21. ↑ Culpeper, Nicholas. Culpeper's Complete Herbal & English Physician, 12. o. 
  22. ↑ a b Grieve, Maud. A Modern Herbal: The Medicinal, Culinary, Cosmetic and Economic Properties, Cultivation and Folk-lore of Herbs, Grasses, Fungi, Shrubs, & Trees with All Their Modern Scientific Uses, Volume 1 (1971) 
  23. ↑ Ingrid und Peter Schönfelder: Das neue Handbuch der Heilpflanzen, Franckh-Kosmos Verlagsgesellschaft, 2004, ISBN 3-440-09387-5.
  24. ↑ K. Hiller, M. F. Melzig: Lexikon der Arzneipflanzen und Drogen. 2. Auflage. 2010, Spektrum Akademischer Verlag, ISBN 978-3-8274-2053-4.
  25. ↑ Bittersweet Nightshade professional information from. Drugs.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 15.)
  26. ↑ L. Kumar P., Sharma B., Bakshi N.,"Biological activity of alkaloids from Solanum dulcamara". Natural Product Research. 23 (8) (pp 719-723), 2009. Date of Publication: 2009.
  27. ↑ Bakshi N., Kumar P., Sharma M. "Antidermatophytic activity of some alkaloids from Solanum dulcamara." Indian Drugs. 45 (6) (pp 483-484), 2008.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Solanum dulcamara című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bittersüßer Nachtschatten című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

  • Wilhelm Ulrich: Internationales Wörterbuch der Pflanzennamen in Lateinischer, Deutscher, Englischer und Französischer Sprache. Verlag Heinrich Schmidt, Leipzig 1872. S. 222. (Digitalisat online).
  • Erhard Dörr, Wolfgang Lippert: Flora des Allgäus und seiner Umgebung. Band 2. IHW-Verlag, Eching bei München, 2004. ISBN 3-930167-61-1
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ebszőlő_csucsor&oldid=26280286”