Főmenü megnyitása

Az Egely-kerék feltalálójáról, Egely Györgyről kapta nevét 1994-ben. A feltaláló azt állítja, hogy a kerekét a „vitalitás” vagy „életenergia” forgatja, de ennek létezését tudományosan bizonyítani illetve független kísérletekben mérni lehetetlen, tekintve, hogy Egely nem ad szabatos, szakszerű definíciót arra, hogy mi a vitalitás.[1] A szkeptikusok a forgást a kéz hőhatásával magyarázzák, Egely szerint azonban a kerék forgását „nem az eddig már ismert hatások (pl. hőáramlás, elektromágneses energia) okozzák”.[2]

Egy tanulmány[3] szerint viszonylag egyszerűen elvégezhető kísérletekkel bizonyítható, hogy az Egely-kerék nem életenergiát, hanem a tenyérből sugárzó testhőt mér. A kerék forgásra bírható kézmelegre felfűtött vasalóval is, aminek nyilvánvalóan nincsen vitalitása. Ha viszont a kerék fölé egy légáramlást gátoló lapot teszünk (mely az oldalról, a kéz felől érkező „életenergia” áramlását nem befolyásolja), a kerék nem forog. Egelynek a tanulmány szerzőjével folytatott levelezése nem cáfolja a kísérletek eredményét, és az ezekből levonható következtetéseket.

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés