Ellenzék

Az ellenzék az egyes országok belpolitikájában olyan politikai erőket és szervezett csoportokat jelent, amelyek szemben állnak a kormányon lévő politikai erők gondolkodásmódjával és cselekedeteivel.[1][2][3]

Az ellenzék célja a modern demokratikus államokban a politikai, kormányzati hatalom megszerzése és ennek révén saját és a mögötte álló társadalmi csoportok érdekeinek érvényesítése.[4] A demokratikus ellenzék a parlamentben lép fel a kormány ellenfeleként.[4] Az ellenzék nem része a kormányzatnak és nem is vállalja a kormány munkájának támogatását.[5]

Más esetekben, különösen nem-demokratikus rendszerekben az ellenzék az egész létező politikai rendszerrel szemben lép fel, nem ismeri el a fennálló rendszert. Az ellenzék ilyen esetekben parlamenten kívüli ellenzékként vagy illegalitásban, törvényen kívüli helyzetben működhet.

Különbséget tesznek versengő és kooperatív ellenzék között is, bár a politikai gyakorlatban főleg a vegyes formák fordulnak elő. A versengő ellenzék elsősorban a kormánytól igyekszik elhatárolódni, hibáira rámutatni, hogy a következő választásokra pozícionálja magát, hogy jobb alternatívaként mutassa be magát. A kooperatív, együttműködő ellenzék igyekszik beleilleszteni elképzeléseit a kormány aktuális törvényjavaslataiba, de ehhez tartózkodnia kell a kormány túlzott bírálatától.

Története szerkesztés

Az ellenzéket Angliában már a 18. században a parlamentáris rendszer fontos részének tartották, amely ebből a szerepből is befolyást tudott gyakorolni a politikára. Más országokban azonban sokáig a puszta tagadással azonosították.

A nem demokratikus államokban, mint a rendszerváltás előtti szocialista országokban, az ellenzék gyakran a művészet területén, az egyes alkotói tömörülésekben, a vallási mozgalmak keretében vagy a környezetvédelmi csoportokon belül nyilvánul meg.

A 20. század végére azonban a demokratikus államokban általánossá vált az a felfogás, ami a demokratikus államrend keretein belül hasznosnak tartja az ellenzék létezését.

Feladatai szerkesztés

A parlamenti demokráciában a hatalmi ágak szétválasztása jegyében a végrehajtó hatalom, a kormány a törvényhozás, a parlament ellenőrzése alá tartozik. A parlamentben tevékenykedő ellenzéki frakciók különösen fontosak ebben a parlamenti ellenőrzésben, mivel a kormánypártokkal ellentétben kritikus távolságra vannak a végrehajtó hatalomtól.

A modern parlamentekben szokás, hogy a legnagyobb ellenzéki frakció vezeti az egyik vagy több fontos parlamenti bizottságot. A legnagyobb ellenzéki frakció frakcióvezetőjét ellenzéki vezetőként, esetenként az árnyékkormány vezetőjeként is emlegetik.

Az ellenzék a gyakorlatban a következő eszközökkel járulhat hozzá a parlamentáris demokrácia működéséhez:

  • A hatalomkoncentráció megakadályozása legális eszközökkel. Ide tartozik a többpólusú hatalmi struktúra fenntartása, az államhatalmi ágak összevonásának, a hatalmi források koncentráltságának és a hatáskörök összevonásának megakadályozása.
  • A kormány döntéshozatali jogának tiszteletben tartásával a kormányt állandó érvelésre, döntéseinek megindoklására valamint álláspontja logikus kifejtésre kötelezése.
  • Feladata a fontos szakpolitikai ügyekben kidolgozott alternatívát előterjeszteni, akkor is ha elfogadására nem sok esély van.
  • Az ellenzék (az Alkotmánybíróság mellett) felügyeli a kormányzó pártok hatalomgyakorlásának törvényességét.
  • A kormányzó pártok által meghirdetett kormányzati program megvalósítását politikai eszközökkel számonkéri.
  • Verseng a kormányzati hatalomért.
  • A kormányzó pártokat a kormányzati feladatokat ellátó személyek szakmai, személyi, erkölcsi alapon történő megválasztására kötelezi.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Christopher Dowe: Auch Bildungsbürger. Katholische Studierende und Akademiker im Kaiserreich (Zugl.: Tübingen, Univ., Diss., 2003). Vandenhoeck und Ruprecht, Göttingen 2006, ISBN 3-525-35152-6, S. 118.
  2. Dieter Nohlen, Rainer-Olaf Schultze (Hrsg.): Lexikon der Politikwissenschaft. Theorien, Methoden, Begriffe. Band 2. 3., aktualisierte und erw. Auflage. Beck, München 2005, ISBN 3-406-54117-8, S. 638 (Google Books).
  3. Verlag Herder Lexikon Politik. Mit rund 2000 Stichwörtern sowie über 140 Graphiken und Tabellen. Sonderauflage für die Landeszentrale für politische Bildung Nordrhein-Westfalen. Freiburg/Basel/Wien 1995, S. 156.
  4. a b Werner Weidenfeld, Karl-Rudolf Korte (szerk.): Kézikönyv a német egységért. 1949 - 1989 - 1999. Frissített új kiadás. Campus-Verlag, Frankfurt/New York 1999, ISBN 3-593-36240-6, 164. o.
  5. Peter Lösche: Opposition und oppositionelles Verhalten in den Vereinigten Staaten. In: ders. (Hrsg.): Göttinger Sozialwissenschaften heute. Fragestellungen, Methoden, Inhalte. Vandenhoeck und Ruprecht, Göttingen 1990, ISBN 3-525-35838-5, S. 140.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Opposition (Politik) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés

Nézd meg az ellenzék címszót a Wikiszótárban!