Az erkölcsi kockázat (angolul: moral hazard) a közgazdaságtan területén azt jelenti, hogy az egyik fél kockázatos vállalkozásba kezd, és egy másik félre terheli a kockázatot részben vagy egészében, gyakran annak beleegyezése nélkül, sőt, akár annak tiltakozása ellenére. Másé a haszon, és másé a kár. A morális hazárd haszonélvezője más döntéseket hoz, mintha neki kellene viselnie a kárt részben vagy egészben.

Előfordulhat akkor is, ha a haszonélvező több információval bír, mint a kiszolgáltatott fél, hiszen saját szándékait jobban ismeri, mint a kiszolgáltatott fél, így az kevésbé tudja megjósolni, mit fog cselekedni a haszonélvező. Ekkor a haszonélvező az általa okozott kárt figyelembe nem véve a saját érdekeit fogja követni.

Példák szerkesztés

Az erkölcsi kockázatra példa, ha egy olyan üzemet vagy bányát nyitnak egy falu mellett, ami legalább adott valószínűséggel elszennyezi a környezetet. Ha bekövetkezik a kár, a vállalatot az üzem elvesztése érinti, míg a falu teljesen tönkremegy. A vállalatnak azonban elég megegyeznie a politikusokkal, akik mivel nem laknak helyben, nem viselik a kockázatot, csak azt látják, hogy az új üzem az államnak is bevételt hoz, a falu elvesztése és a környezetkárosítás lehetősége nem érdekli őket, mert az nem számszerűsíthető érték. Így az üzem megépülhet a falusiak tiltakozása ellenére, mivel nekik nincs hatalmuk, így beleszólásuk sem.

Egy másik példa, ha a hitelező eladja a kockázatos hiteleit. Mivel ezeket a hiteleket megveszik, maga a kockázatos hitel válik árucikké, amit így a bank kockázat nélkül termelhet.

Története szerkesztés

Dembe és Boden kutatásai szerint a kifejezés visszakövethető a 17. századig, és a 19. század végére széles körben elterjedt volt a biztosítók szóhasználatában.[1] Korai használata csalást vagy tisztességtelen eljárást jelölt a biztosított részéről. Dembe és Boden rámutatnak, hogy a döntéshozás folyamatát a 18. században tanulmányozó prominens matematikusok a „moral” szót „szubjektív” értelemben használták, ami elhomályosíthatja a kifejezés valódi etikai jelentését. A közgazdaságtanban az 1960-as évektől kezdve újra használják a kifejezést, immár negatív mellékjelentés nélkül.[2][3] Inkább arra használják, hogy leírják a nem megfelelően elemzett és kezelt károk miatt bekövetkező hatékonyságcsökkenést.

Rowell és Connelly részletesebben elemzi a kifejezés történetét, ami a szakirodalomban és az erkölcstanban is jelzi a közgazdaságtani gondolkodás megváltozását.[4] Cikkükben összehasonlítják a biztosítási ágazat irodalmában található főként normatív leírást és a gazdaságtanban található pozitív értelmezéseket. A biztosítási szakirodalom gyakran azt is morális hazárdként írta le, amikor a kereskedők úgy állítják be az árat, hogy tudják, a vásárló kevésbé ismeri a termék minőségét, mint ők.

Az első kutatók Oliver Hart és Sanford J. Grossman voltak. Később a morális hazárd vizsgálatát kiterjesztették hosszabb időre és több eseményre, kockázatkerülő és kockázatsemleges biztosítottakkal.[5][6]

Modellek szerkesztés

Hart és Holmström (1987) szerint a morális hazárddal kapcsolatos esetek két típusra oszthatók, a rejtett cselekvés és a rejtett információ esetére. Az előbbi esetben a szerződés aláírása után a biztosított egy kívülről nem megfigyelhető akciót választ. A második esetben egy olyan információ birtokában dönt, amit a másik fél nem ismer.[7] Készültek vegyes modellek is.[8][9] A nem megfigyelhető változókhoz nincsenek adatok, így bonyolultabb tesztelni a szerződéselméleti morális hazárdot, de közvetett teszteket már végeztek.[10][11]

A kár előtti viselkedése az ex ante, a kár utáni az ex post viselkedés.[12]

Ha a biztosított kockázatkerülő, így az ösztönzők és a biztosítás eredménye kapcsolatban áll egymással. A másikban a biztosított kevésbé törődik a kockázattal, inkább a jövedelmezőséggel; ekkor az ösztönzők és a kifizetés áll kapcsolatban.[13]

Hitelezés szerkesztés

Paul Krugman közgazdász szerint a morális hazárd egy olyan helyzet, amiben az egyik fél tudja szabályozni, hogy mekkora kockázatot vállal, és más viseli a költségeket, ha kell.[14] A közpénzből végzett bankmentés, a központi bankok és más intézmények beavatkozása miatt a bankok úgy érzik, hogy megengedhetik maguknak több kockázatos hitel termelését, mivel nem ők viselik a kockázatot. Potenciálisan a legkockázatosabb hitelek térülnek meg a legjobban. A kockázatot végül is az adófizetők, a betétesek és a bank más hitelezői viselik.[15][16][17][18]

Többen amellett érvelnek, hogy a morális hazárdhoz hozzájárul a jelzálogkölcsönök eladása.[19] Ezzel a bank megszabadul a kockázatos hiteltől, és egy másik pénzintézet veszi át. Más esetben nem az egész kockázatot adja tovább, hanem csak a kamatkockázatot. A vásárlónak alkalma van megfigyelni a termelő működését és a hitelek minőségét. Több ügynökség foglalkozik kockázatos kölcsönök, köztük jelzálogkölcsönök felvásárlásával. Ezek működése hasonló a fedezett kötvényekhez.[19]

Egy további típusban ugyan átveszi a vásárló a teljes kockázatot, de az alapértelmezett kockázatot továbbadja befektetőknek. Emiatt már kevésbé áll érdekében figyelni a kibocsátókat és a kölcsönök minőségét.[19] Ez az eljárás jellemző a befektetési és a kereskedelmi bankokra és a nem banki ügynökségekre. A 2007-2010-es pénzügyi válság előtti években így megnőtt a rossz minőségű, kockázatos hitelek száma. Ugyan valamelyest a többi fajta jelzálog-kereskedelemben is csökkent a színvonal, de még mindig biztonságosabb maradt.[19]

Mark Zandi, a Moody's munkatársa szerint az erkölcsi kockázat volt a pénzügyi válság végső oka. Annyira szétterítették a jelzálogkölcsönök kockázatát, hogy egy intézetnek sem kellett amiatt aggódni, hogy valamelyik hitel kockázatos. A kockázatos hiteleket készletekben kombinálták, ezzel felhígultak a problémák és a felelősségérzet is. Továbbá, a többi pénzintézetet nem figyelte úgy a központi kormányzat, mint a bankokat. Csak a részvényesek és a többi hitelezőjük érdekét vették figyelembe. Emiatt teljesen szabályozatlanul terjeszkedhettek, olyan agresszívan, amennyire csak lehetett, akár a hagyományos hitelezési színvonal csökkentését is eredményezve.[20]

A brókerek, akik nem a saját pénzüket adták kölcsön, a hitelezőknek adták tovább a kockázatot. A hitelezők a szerződéseket azok aláírása után nyomban továbbadták befektetőiknek. A befektetési bankok megvásárolták a jelzáloghiteleket, és a velük foglalkozó intézeteket feldarabolták, kockázatosabb és kevésbé kockázatos részekre. A befektetők megvásárolták ezeket, és továbbadták a kockázatokat. Tisztán kapitalista helyzetben az utolsóé lenne a kockázat, azonban a válságban a központi bankok, az állam és az adófizetők fizették ki a bankok veszteségeit, mert meg kellett menteni a bankokat. Sok országban voltak megszorítások, hogy az állam pótolja a bankmentés miatt keletkezett hiányt, és a bankok ingyen pénzt kaptak.

Vannak, akik azt hiszik, hogy a bankmentés nem bátorítja a kockázatos kölcsönzést, mivel nincs garancia arra, hogy lesz bankmentés. A spekulatív, kockázatkereső viselkedést megelőzheti a pénzintézetek leértékelése. Erre fel kellett volna figyelnie a Lehman Brothersnek, a Citibanknek, a Countrywide Financial Corporationnek és más intézeteknek, amelyek nem vettek részt ebben a kereskedelemben, így nem voltak benne érdekeltek.[21][22][23]

Biztosítás szerkesztés

A biztosítók már régen is tartottak attól, hogy ügyfeleik a biztosítás hatására az előzőleg számítottnál kockázatosabban viselkednek, emiatt megnőnek a kifizetéseik. A biztosítók észlelték először a morális hazárdot. A kockázatosabb viselkedésre példa az ágyban dohányzás vagy a biztosítási öv be nem kötése.

Ugyan a biztosítók korlátozhatják a biztosítást azokra az esetekre, amelyek nem az ügyfél kockázatosabb viselkedéséből adódnak, de nem tarthatják állandó megfigyelés alatt. A biztosítás korlátozása azonban már maga is csökkenti a kockázatosabb viselkedés, azaz a morális hazárd veszélyét. A közgazdászok megkülönböztetik az aszimmetrikus információ esetét a morális hazárdtól.

Az egészségbiztosítás területén az ügyfelek költségesebb, hosszabb és eszközigényesebb kezeléseket vesznek igénybe, mint egyébként. John Nyman szerint ez nem feltétlenül probléma, hiszen ettől a biztosított egészségi állapota jobb lehet, ami miatt a későbbiekben kevesebbszer lesz szüksége kezelésre, és többet tudnak termelni. Nyman szerint ekkor a morális hazárd hatékony, ami megkülönböztethető a nem hatékony, esetenként káros morális hazárdtól.

A viselkedés többféleképpen is változhat. Az egyik maga a kockázatosabb viselkedés, ami miatt több a negatív következmény, mint eredetileg. Például az autóhoz tartozó felelősségbiztosítás arra késztetheti a tulajdonost, hogy többet, illetve figyelmetlenebbül vezessen, ezzel növeli a baleset veszélyét. Tűzbiztosítás megkötése után az ügyfél kevésbé vigyáz arra, hogy ne legyen tűz, például ágyban dohányzik vagy elfelejt elemet cserélni a tűzjelzőben. Árvíz elleni biztosítás esetén elhanyagolja a megelőzést és a védekezést.[24]

A másik következmény a kár bekövetkezte után tapasztalható. Ekkor a biztosított többet követel a biztosítótól. Erre példa az egészségbiztosítás, amikor a beteg több vagy drágább kezelést vesz igénybe. Ha viszont nincs egészségbiztosítás, akkor nem jár vissza kezelésekre, és kompromisszumot köt a gyengébb egészséggel, mivel a kezelés túl drága.

Néha a morális hazárd olyan súlyos, hogy a biztosító visszautasítja a teljes kockázat viselését. Így a kockázat megoszlik a biztosító és a biztosított között, ami gyengíti a morális hazárdot.

Biztosítók[25] és kutatók vizsgálták a morális hazárdot, így Kenneth Arrow,[2][26][27]Tom Baker[28] és John Nyman.[29]

Menedzsment szerkesztés

A morális hazárd egy vállalaton belül is jelen van. A cég figyelheti meg dolgozói minden lépését, ezért nem biztos, hogy a dolgozók mindig úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lenne. Ez a principiál-ágens probléma.[30] Hasonló a helyzet a cég vezetés és a tulajdonosok között, mivel a tulajdonosok nem tudják megfigyelni a cég vezetőinek összes döntését. Emiatt születnek olyan döntések, amelyekkel inkább maguknak, mint a tulajdonosoknak kedveznek.

Előfordul, ha a vezetést nem lehet felelősségre vonni döntéseiért egy szervezetben. Ez különbözőféleképpen fordulhat elő:

  • A vezető nem mozdítható el
  • Valaki más védelmezi felsőbb szinten, például nepotizmus esetén
  • Egy projekt sikerességétől független a projektvezető pozíciója
  • A projekt nem fontos az egész szervezetnek, csak helyi szinten
  • A vezető átháríthatja a felelősséget egy beosztottjára
  • Nincs világosan definiálva, hogy ki a felelős a projektért. Ez bármilyen területen előfordulhat, de a szoftverfejlesztésben antimintaként jellemzik.
  • A felső vezetés számára nem a sikeres döntések, hanem a rövid távon minél nagyobb fizetés a cél. Még ha bukik is a projekt, akkor ők már közben felvették a bónuszt.
  • A munkát és a kockázatot más leányvállalat vagy alvállalkozó viseli. Extrém esetben előfordulhat a bizalommal való visszaélés, akár bűncselekmények által is.[31]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Dembe, Allard E. and Boden, Leslie I. (2000). "Moral Hazard: A Question of Morality?" Archiválva 2016. május 13-i dátummal a Wayback Machine-ben. New Solutions 2000 10(3). 257–79
  2. a b Arrow, Kenneth (1963). „Uncertainty and the Welfare Economics of Medical Care53 (5), 941–73. o, Kiadó: American Economic Association.  
  3. Pauly, Mark V (1968). „The economics of moral hazard: comment58 (3), 531–37. o, Kiadó: American Economic Association.  
  4. D Rowell, LB Connelly (2012) “A history of the term “moral hazard”” Journal of Risk and Insurance 79 (4), 1051–75
  5. Rogerson, William P. (1985). „Repeated Moral Hazard”. Econometrica 53 (1), 69–76. o. DOI:10.2307/1911724.  
  6. Schmitz, Patrick W. (2005. március 2.). „Allocating Control in Agency Problems with Limited Liability and Sequential Hidden Actions”. RAND Journal of Economics 36, 318–36. o.  
  7. Hart, Oliver. The theory of contracts, Advances in Economics and Econometrics. Cambridge University Press, 71–155. o. (1987) 
  8. Aghion, Philippe (2012. március 2.). „Subgame-Perfect Implementation Under Information Perturbations*” (angol nyelven). The Quarterly Journal of Economics 127 (4), 1843–1881. o. DOI:10.1093/qje/qjs026. ISSN 0033-5533.  
  9. Schmitz, Patrick W. (2002. március 2.). „On the Interplay of Hidden Action and Hidden Information in Simple Bilateral Trading Problems”. Journal of Economic Theory 103 (2), 444–60. o. DOI:10.1006/jeth.2001.2790.  
  10. Prendergast, Canice (1999. március 2.). „The Provision of Incentives in Firms”. Journal of Economic Literature 37 (1), 7–63. o. DOI:10.1257/jel.37.1.7. ISSN 0022-0515.  
  11. Lazear, Edward P (2000. március 2.). „Performance Pay and Productivity”. American Economic Review 90 (5), 1346–61. o. DOI:10.1257/aer.90.5.1346. ISSN 0002-8282.  
  12. Mark William Jenkins: Essays on consumer credit markets
  13. Laffont, Jean-Jacques. The theory of incentives: The principal-agent model. Princeton University Press (2002) 
  14. Krugman, Paul. The Return of Depression Economics and the Crisis of 2008. W.W. Norton Company Limited (2009). ISBN 978-0-393-07101-6 
  15. Summers, Lawrence: Beware moral hazard fundamentalists. Financial Times, 2007. szeptember 23. (Hozzáférés: 2008. január 15.)
  16. Brown, Bill: Uncle Sam as sugar daddy. MarketWatch, 2008. november 19. (Hozzáférés: 2008. november 30.)
  17. (2009. december 29.) „Common (Stock) Sense about Risk-Shifting and Bank Bailouts”, Kiadó: SSRN.com.  
  18. (2009. február 2.) „Debt Overhang and Bank Bailouts”, Kiadó: SSRN.com.  
  19. a b c d Michael Simkovic, Competition and Crisis in Mortgage Securitization
  20. Zandi, Mark. Financial Shock. FT Press (2009). ISBN 978-0-13-701663-1 
  21. David Wighton: Paulson bailout: seizing moral high ground can be hazardous. TimesOnline, 2008. szeptember 24. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  22. HFM: The SEC Makes Wall Street More Fraudlent. Justput.com Post # 17-26, 2009. március 16. [2011. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  23. Frank Ahrens: 'Moral Hazard': Why Risk Is Good. The Washington Post, 2008. március 19. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  24. O'Hare, P. (2015. szeptember 1.). „Insurance as maladaptation: Resilience and the 'business as usual paradox” (angol nyelven). Environment and Planning C: Government and Policy 34 (6), 1175–93. o. DOI:10.1177/0263774x15602022.  [halott link]
  25. Crosby, Everett (1905). „Fire Prevention” 26 (2), 224–38. o, Kiadó: American Academy of Political and Social Science. DOI:10.1177/000271620502600215.   Crosby was one of the founders of the National Fire Protection Association, NFPA.org Archiválva 2007. szeptember 28-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  26. Arrow, Kenneth. Aspects of the Theory of Risk Bearing. Finland: Yrjö Jahnssonin Säätiö (1965). OCLC 228221660 
  27. Arrow, Kenneth. Essays in the Theory of Risk-Bearing. Chicago: Markham (1971). ISBN 0-8410-2001-9 
  28. Baker, Tom (1996). „On the Genealogy of Moral hazard75, 237. o. ISSN 0040-4411.  
  29. https://directory.sph.umn.edu/bio/sph-a-z/john-nyman
  30. C. Shapiro and J. Stiglitz (1984), 'Equilibrium unemployment as a worker discipline device'. American Economic Review 74 (3), pp. 433–44.
  31. (News Focus) Gov't debt relief plan raises specter of moral hazard. Yonhap News