Férfi kenu kettes 500 méter a 2008. évi nyári olimpiai játékokon

versenyszám a XXIX. nyári olimpiai játékokon

A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a kajak-kenu férfi kenu kettes 500 méteres versenyszámát augusztus 19. és 23. között rendezték a Shunyi olimpiai parkban.

Férfi kenu kettes 500 méter
a XXIX. nyári olimpián
Az olimpiai síkvízi kajak-kenu piktogramja
Az olimpiai síkvízi kajak-kenu piktogramja
Adatok
HelyszínShunyi olimpiai park
Dátumaugusztus 1923.
Versenyzők32 résztvevő
16 nemzetből
Győztes eredmény1:41,025
Érmesek
Aranyérem  Kína Kína
Ezüstérem  Oroszország Oroszország
Bronzérem  Németország Németország

 ← 2004

Minden kenu kettes az előfutamokban kezdte a küzdelmeket. Az előfutamok első három helyezettjei automatikusan kvalifikálták magukat a döntőbe, a mögöttük célba érők pedig az elődöntőbe jutottak. Az elődöntő első három helyezettjei csatlakoztak a döntő mezőnyéhez.

Az előfutamokat augusztus 19-én, az elődöntőt augusztus 21-én, a döntőt augusztus 23-án bonyolították le.

Eredmények szerkesztés

Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő:

  • QF: döntőbe jutás helyezés alapján
  • QS: elődöntőbe jutás időeredmény alapján

Előfutamok szerkesztés

Helyezés Név Nemzet Idő Mj
1. futam
1. Meng Kuan-liang
Jang Ven-csün
  Kína (CHN) 1:41,218 QF
2. Szergej Ulegin
Alekszandr Kosztoglod
  Oroszország (RUS) 1:41,241 QF
3. Daniel Jędraszko
Roman Rynkiewicz
  Lengyelország (POL) 1:42,309 QF
4. Raimundas Labuckas
Tomas Gadeikis
  Litvánia (LTU) 1:42,803 QS
5. Dejan Georgiev
Adnan Aliev
  Bulgária (BUL) 1:43,428 QS
6. Sáfrán Mátyás
Sáfrán Mihály
  Magyarország (HUN) 1:43,642 QS
7. Serguey Torres
Karel Aguilar
  Kuba (CUB) 1:44,155 QS
8. José Cristóbal
Dimas Camilo
  Mexikó (MEX) 1:54,090 QS
2. futam
1. Christian Gille
Tomasz Wylenzek
  Németország (GER) 1:41,513 QF
2. Andrej Bahdanovics
Aljakszandr Bahdanovics
  Fehéroroszország (BLR) 1:41,767 QF
3. Szerhij Bezuhlij
Makszim Prokopenko
  Ukrajna (UKR) 1:42,054 QF
4. Iosif Chirilă
Andrej Cuculici
  Románia (ROU) 1:42,306 QS
5. Andrew Russell
Gabriel Beauchesne-Sévigny
  Kanada (CAN) 1:43,189 QS
6. Bertrand Hemonic
William Tchamba
  Franciaország (FRA) 1:43,453 QS
7. Kajszar Nurmaganbetov
Alekszej Gyadcsuk
  Kazahsztán (KAZ) 1:45,730 QS

Elődöntő szerkesztés

Helyezés Név Nemzet Idő Mj
1. Iosif Chirilă
Andrej Cuculici
  Románia (ROU) 1:42,545 QF
2. Dejan Georgiev
Adnan Aliev
  Bulgária (BUL) 1:42,891 QF
3. Andrew Russell
Gabriel Beauchesne-Sévigny
  Kanada (CAN) 1:42,921 QF
4. Raimundas Labuckas
Tomas Gadeikis
  Litvánia (LTU) 1:43,299
5. Serguey Torres
Karel Aguilar
  Kuba (CUB) 1:43,673
6. Bertrand Hemonic
William Tchamba
  Franciaország (FRA) 1:43,874
7. Kajszar Nurmaganbetov
Alekszej Gyadcsuk
  Kazahsztán (KAZ) 1:44,992
8. Sáfrán Mátyás
Sáfrán Mihály
  Magyarország (HUN) 1:45,032
9. José Cristóbal
Dimas Camilo
  Mexikó (MEX) 1:48,853

Döntő szerkesztés

Helyezés Név Nemzet Idő Mj
1  Arany Meng Kuan-liang
Jang Ven-csün
  Kína (CHN) 1:41,025
2  Ezüst Szergej Ulegin
Alekszandr Kosztoglod
  Oroszország (RUS) 1:41,282
3  Bronz Christian Gille
Tomasz Wylenzek
  Németország (GER) 1:41,964
4. Andrej Bahdanovics
Aljakszandr Bahdanovics
  Fehéroroszország (BLR) 1:41,996
5. Andrew Russell
Gabriel Beauchesne-Sévigny
  Kanada (CAN) 1:42,450
6. Iosif Chirilă
Andrej Cuculici
  Románia (ROU) 1:43,195
7. Dejan Georgiev
Adnan Aliev
  Bulgária (BUL) 1:43,971
8. Szerhij Bezuhlij
Makszim Prokopenko
  Ukrajna (UKR) 1:44,157
9. Daniel Jędraszko
Roman Rynkiewicz
  Lengyelország (POL) 1:44,389

Források szerkesztés