Gágyor Péter

(1946–) színházi rendező, drámaíró, műfordító, publicista

Gágyor Péter (Ipolyság, 1946. április 6.–) színházi rendező, drámaíró, színműfordító, publicista.

Gágyor Péter
2015-ben (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)
2015-ben (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)
Született1946. április 6. (78 éves)[1]
Ipolyság[1]
Állampolgárságacsehszlovák[1]
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

A révkomáromi gépipari szakközépiskolában érettségizett 1964-ben. Magyar–szlovák tanári szakot végzett Nyitrán 1979-ben. 1968-tól újságíró volt (Új Szó, Nő, Hlas Stavieb). 1974-ben megalakította a kassai Szép Szó Irodalmi Színpadot. 1980-tól a révkomáromi Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadának rendezője volt. Két sikeres évad után, politikai okokból távoznia kellett a színháztól. Ekkor Kecskeméten, Szolnokon és Győrött rendezett, majd 1987-ben Nyugat-Németországba költözött. 2000 óta visszajár Magyarországra. 2002-ben a révkomáromi RÉV Polgári Társulás keretén belül színtársulatot alapított, és ebből kamaraszínházat szervezett Szevasz Színház néven.

Munkássága szerkesztés

Rendezései szerkesztés

Matesz Kassai Thália Színpad:

  • Gyurkó László: A Búsképű lovag don Quijote
  • Örkény István: Kulcskeresők
  • Gágyor Péter: Szélkötő Kalamona
  • Kocsis István: Bolyai János estéje
  • Kocsis István: Árva Bethlen Kata
  • Tóth László: Az áldozat

RÉV – Magyar Kultúra Háza, Szevasz Színház:

  • Gágyor Péter: Kocsonya Mihály házassága
  • Alexander Gelman: Magasfeszültség
  • Alex Koenigsmark: A régi jó zenekar
  • Edward Albee: Nem félünk a farkastól
  • William Shakespeare–Gágyor Péter: Othello
  • Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
  • François Villon: Szegény François
  • Egressy Zoltán: Sóska, sült krumpli
  • Gágyor Péter: Két királynő

Komáromi Jókai Színház:

  • Gágyor Péter: Isten veled, Monarchia
  • Gágyor Péter: Piaf és Simone. A nap árnyéka. Gilgames. Kalevala
  • Bertold Brecht–Kurt Weill: Koldusjáték a koldusoperából
  • Koszovói leányka

Verskötetei szerkesztés

  • Koptok (2009)
  • Ez volt (2012)
  • Volt városom (2013)
  • Kísért a kísértés. Válogatott versek; szerk. Zalán Tibor; Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2015

Versfordításai szerkesztés

  • Szupermarket (2012)
  • Tengernyi agyvelő (2013)

Regényei szerkesztés

  • Ezek (2006)
  • Senkik (2008)

Drámakötetei szerkesztés

  • Isten veled, Monarchia. Három dráma (2004)
  • Mesedrámák (2007)
  • Színpadi művek (2012)

Antológiák szerkesztés

  • Táltosjáték (mesejáték, 1975).
  • Korabeli táncok (drámafordítás)

Díjak, kitüntetések szerkesztés

  • A Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért-díja (2000)
  • A szlovákiai miniszterelnökség ezüst plakettje
  • Madách-díj a Senkik című regényéért

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés