Főmenü megnyitása

Gerhát László (Gödöllő, 1964. január 13. –) zongoraművész és -tanár, karmester. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar újjászervezője és vezető karmestere.

Gerhát László
Életrajzi adatok
Született 1964január 13. (55 éves)
Gödöllő
Házastársa Papp Rita
Gyermekei kettő
Pályafutás
Aktív évek 1988–
Hangszer zongora
Díjak Kodály Zoltán-díj (2006)
Tevékenység zongoraművész, zenetanár, karmester

ÉleteSzerkesztés

Édesapja zenetanár, édesanyja óvónő. Meglehetősen későn, hetedikes általános iskolai tanulóként fogott csak komoly hangszetanulásba. A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte zongoratanulmányait Kelemen Józsefné növendékeként, innen egy évre a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba került. Felsőfokú zenei tanulmányait Fülep Tamás diákjaként a Zeneakadémia tanárképző intézetében kezdte, ahol 1986-ban tanári oklevelet, majd a művészképzőn Solymos Péternél zongora művész-tanári diplomát szerzett. Ezután karmesterképzőt végzett Gál Tamás és Lukács Ervin irányításával.

1988-ban a Magyar Rádió Gyermekkórusa mellett működő iskolában kezdte zongoratanári pályáját, majd a Zeneakadémia győri tagozatán oktatott és vezette a városi zeneiskola és a főiskolai kar zenekarát.

1989-ben zongoratanárként és korrepetitorként visszatért egykori kecskeméti iskolájába. 2009-től a zeneművészeti szakközépiskolai rész szakmai irányítója.

1996-ban újjáalakította a válságos időszakot maga mögött tudó Kecskeméti Szimfonikus Zenekart. Vezető karmesterként olyan szintre emelte az együttest, hogy ma már a nemzetközi hangversenyélet neves művészei is szívesen lépnek fel velük. Gyakran tart a zenekarral ismeretterjesztő előadásokat is.

Versenyeken gyakori zsűritag. Több fővárosi orkeszternél volt vendégdirigens.

Zongoraművészként is a mai napig fellép. Rendszeresen négykezesezik feleségével, Gerhátné Papp Rita (Szombathely, 1965. március 2.) csembaló- és zongoraművésszel, aki több régizenei együttesnek is billentyűse, és szintén tanít a kecskeméti zeneiskolában.

Gerhát László presbiterként aktív részt vállal Bács-Kiskun megye székhelyének evangélikus gyülekezeti életéből is.

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

  • 1998 – Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja
  • 2006 – Kodály Zoltán-díj
  • 2018 – Bács-Kiskun-Megyei Príma-díj

ForrásokSzerkesztés