Főmenü megnyitása
Szovjet RPK–74 golyószóró

A golyószóró sorozattűz leadására alkalmas, a géppuskánál kisebb és könnyebb gyalogsági kézi lőfegyver.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Az első ilyen fegyver a cári orosz lovasság részére 1904-ben gyártott, 7,5 kg tömegű, dán Madsen-golyószóró volt. Ezzel a könnyű fegyverrel a lovasság nagy tűzerejű sorozatlövő fegyverhez jutott. (A nagy tömegű géppuskák alkalmatlanok voltak a lovassági használatra.) A Madsen-golyószórót az orosz hadsereg részére 7,62 mm-es kivitelben, más hadseregek részére 7,9 mm-es változatban is gyártották.

Később a gyalogság is alkalmazni kezdte a golyószórókat, ekkor a jobb alátámasztás érdekében villaállvánnyal szerelték fel. Széles körben az első világháborúban terjedt el, ahol az ismétlőpuskák helyét sok helyen a sorozatlövő fegyverek vették át. Az első vonalakban a géppuskák alkalmazása nehézkes volt, nagy tömegük miatt nem tudták követni a támadó hullámokat, az ismétlőpuskák tűzereje viszont elégtelen volt. Ezen harcászati problémát oldotta meg a könnyű, ugyanakkor sorozatlövésre alkalmas, az ismétlőpuskánál nagyobb tűzerejű golyószóró. Az Osztrák–Magyar Monarchia az első világháború idején nem rendszeresített és alkalmazott golyószórót.

JellemzőiSzerkesztés

Tömege 8–10 kg, elsősorban tárból, ritkábban hevederből tüzel. Egy, néha két fő kezeli. Utóbbi esetben külön kezelő szállítja a golyószóró tárjait. A golyószóró rendszerint a csőtorkolat közelében felszerelt villaállvánnyal és tusával rendelkezik. Az egyszerű alátámasztás és a véges tárkapacitás miatt csak rövid, 5–10 lövéses sorozat leadására használják.

Néhány fontosabb golyószórótípusSzerkesztés

Első világháborúbanSzerkesztés

  • Madsen golyószóró – Ez a fegyver volt a legelső golyószóró. Már 1895-től szolgálatban állt a dán tengerész-gyalogságnál és a cári oldalon részt vett az 1905-ös orosz–japán háborúban is. A hátultöltésre átalakított Martini-karabélyokról lemásolt zárszerkezete már a tervezésekor is elavult volt, ennek ellenére viszonylag megbízhatóan működött és kis tömege miatt még lóháton is bevetették. Világszerte elterjedt és a felső elhelyezésű ívtáras adogatási módszert később több fegyver, pl. a BREN is átvette tőle.
  • Chauchat – Ez a francia eredetű fegyver könnyen felismerhető a félkör alakú, alsó elhelyezésű lőszertáráról. A hadtörténet minden idők legrosszabb automata kézi lőfegyvereként tartja számon, sok hibája ellenére mégis nagy számban gyártották, az 1917-től érkező amerikai expedíciós csapatok fegyverzetében is elterjedt volt. Kis tárkapacitását és alacsony tűzgyorsaságát a teljes erejű puskalőszer ellensúlyozta volna. A fegyver harctéri működése azonban az alacsony gyártási minőség, az elavult, hosszú csőhátrasiklásos konstrukció és a nyitott tárdoboz miatt megbízhatatlan volt, ami amerikai részről a BAR puska kifejlesztéséhez vezetett.

Második világháborúbanSzerkesztés

  • DP golyószóró – Jellegzetes dobtáras megjelenésű, teljes erejű puskalőszert tüzelő golyószóró, a tok tetején elhelyezett 47 darabos tárral. Masszív, eredetileg megbízhatatlan, de a második világháború alatti módosítások nyomán bevált szerkezet, amelyet 1944-ben átalakítottak, hogy kiküszöböljék a rosszul elhelyezett markolatbiztosító miatti akaratlan lövésleadást és a átforrósodó felhúzórugó kigyengülése okozta elakadásokat.
  • BAR – A masszív kivitelű amerikai Browning Automata Puska több ország haderejében és rendőrségénél szolgált a harmincas évektől. Később a rendkívül zord éghajlatú észak-koreai hadszíntéren szerzett hírnevet tervezőjének, de a Bonnie és Clyde gengszterpárost is ezzel lőtték le a rendőrök. Kis kapacitású, 20 lőszert befogadó tárait a csőcsere megoldatlansága tette szükségessé és bár hagyományos puska kialakítással párosuló nagy tömege azonban menetben hátrány jelentett, többnyire bevált a harcban.
  • Bren (cseh-brit) – A brnói fegyvergyár konstrukcióját Japánban és Kínában is gyártották, de hírnevet elsősorban a britek Észak-Afrikában és a Távol-Keleten harcoló expedíciós erőinél szerzett. Az ír tartalékosok ma is alkalmazzák ezt a 30-lövetű, felülről behelyezett tárakból tüzelő fegyvert.

HidegháborúbanSzerkesztés

  • RPDGyegtyarjov tervezése, amely kerek, tárra hasonlító dobozba rejtett 100 lövetű hevederből tüzel. Lőszere az AK–47-es gépkarabélynál is használt 7,62×39 mm-es rövid töltény, amely a fegyver hatótávolságát 600m-re korlátozza - ez közép-európai terepviszonyok között megfelelő, mivel a domborzat és a növényzet az álló alak felismerési távolságát többnyire 700 méterre korlátozza. Magas gyártási költségei és bonyolult szerkezete miatt váltották fel az RPK típussal, de a romániai forradalom idején pl. gyakran szerepelt a híradásokban.
  • RPK – A Kalasnyikov-gépkarabély módosított változata, hosszabb és vastagabb csővel, erősebb lemeztokkal, megnövelt méretű tusával, 40 vagy 75 lövetű csigatárral felszerelve. A fegyver magas építése hátrányt jelent a fekve tüzelés során és a harctéren csőcserére sincs lehetőség - hosszabb csöve miatt azonban a Szovjetunió afganisztáni háborúja idején hatásosabbnak bizonyult a hegyek közötti nagyobb lőtávolságokon, mint az alap AK-74 gépkarabély.

NapjainkbanSzerkesztés

  • A NATO országokban az 5,56mm-es kiskaliberű lőszer bevezetésével megszűnt a golyószórók fejlesztése, szerepüket a könnyűgéppuskák vették át (elsősorban az FN Minimi változatai), amelyek a 7,62mm-es géppuskák kicsinyített változataiként hevederes adogatással, nagy sebességgel tüzelnek. A VSZ országaiban a golyószórók a gépkarabély nehezebb változataivá váltak, amelyek a 7,62x39mm-es vagy 5,45x39mm-es rövidtöltényt tüzelik.
  • A Magyar Honvédség fegyverzetéből az RPK golyószórót a rendszerváltozás után kivonták, az MH jelenleg a teljes méretű PKM géppuska villaállványos változatát alkalmazza 100 lőszeres hevederrel rajszintű tűztámogató fegyverként. Egyes külszolgálatot teljesítő és speciális rendeltetésű MH alakulatok amerikai eredetű 5,56mm-es M249 könnyűgéppuskával is fel vannak szerelve.

ForrásokSzerkesztés

  • Kováts Zoltán, Nagy István: Kézi lőfegyverek, Zrínyi katonai Kiadó, Budapest, 1986, ISBN 963-326-338-7, pp. 49–50
  • Magyarország az első világháborúban – Lexikon (Főszerkesztő: Szijj Jolán, szerkesztő: Ravasz István), Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2000, ISBN 963-9267-01-5, p. 208