Gulyás Andrea Katalin

magyar képzőművész
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. március 19.

Gulyás Andrea Katalin (Budapest, 1986. március 12. –) magyar képzőművész. Hivatalos neve Kótai-Gulyás Andrea Katalin, de a művészeti közéletben férjezett nevét nem használja.

Budapesten született, 2011 óta Mezőszemerén él férjével, a szintén képzőművész Kótai Tamással.

Munkássága

szerkesztés

A budapesti Novus Művészeti Iskolában grafikus OKJ-s szakvizsga megszerzését követően 2012-ben elvégezte az egri Eszterházy Károly Egyetem grafika BA szakát, majd Vizuális- és Környezetkultúra és Tehetségfejlesztő tanár MA diplomát szerzett 2016-ban.[1]

Az egyetemi évek alatt a képgrafika, azon belül is a litográfia technikája érdekelte, de a mesterképzés ideje alatt már szinte kizárólag festéssel foglalkozott. Azóta is ez a médium áll legközelebb hozzá, de készít installációkat, számítógépes grafikákat is.

2007 óta rendszeresen szerepel kiállításokon. 2018-ban Kótai Tamással és Huszár Imrével létrehozták a Szabadkéz Galériát (Szihalom, Magyar-Tár-Ház), ahol rendszeresen kortárs képzőművészeti kiállításokat rendeznek, illetve nyaranta három hetes művésztelepet szerveznek, ahova minden évben 10 képzőművészt hívnak meg.

Gulyás Andrea Katalin műveiben megtalálhatóak hiperrealisztikus elemek, de ugyanakkor az egyetemes kérdéseket, igazságokat boncolgató témái a metafizika világába kalauzolnak.[2]

„Gulyás Andrea Katalin festészete a realizmusból kibontott talányos és jelképpé alakított metafizikus festészeti hagyományok folytatása. Ambivalens jelentésű képei verbalizálhatatlan régiók vizuális feltárásai – a filozófiai jelentés és optikai ábrázolás talányos egybekapcsolása által. Látszat, valóság és az ábrázolási konvenciók közötti viszonyok parabolisztikus kiforgatása által szimbolikus jelentéssel bíró konceptuális festményeket készít, nem mondva le a festészeti hagyományok érzéki, emocionális összetevőiről. Emblematikus jellegű, felnagyított képi elemek, elbizonytalanított terek, egyszerre analitikus és abszurd tárgyi konstrukciók segítségével az optikai látszaton túlmutató valóságunkra kérdez rá összetett jelentésű képeivel”.[1]." Gaál József

Kiállításai

szerkesztés

Egyéni kiállítások

szerkesztés

2011. Kétrét, Hallgatói Galéria, Eger (Ádám Gergővel)

2012. Kiállítás/Exhibition, Hallgatói Galéria, Eger (Buka Zsuzsával)

2014. Minden rendben van, Tat galéria, Budapest[2]

2019. Szakadozó jel, Mamű Galéria, Budapest (Kótai Tamással és Lipkovics Péterrel)

2019. Felhőszakadás, Szabadkéz Galéria, Szihalom (Huszár Imrével és Lipkovics Péterrel[3][4]

Csoportos kiállítások (válogatott)

szerkesztés

2007. MAMÜ galéria, Budapest

2008. Millenáris park, Budapest

2010. Klauzál Gábor Művelődési Ház, Budapest

2010. MAMÜ galéria, Budapest

2010. I. Székelyföldi Grafikai  Biennálé, Románia

2010. Gárdonyi Géza Színház, Eger

2011. Templom Galéria, Eger

2011. Országos Művészeti Diákkonferencia, Sopron

2011. III. Víz és Élet Képzőművészeti Biennálé, Baja

2011. XXV. Miskolci Grafikai Triennálé, Miskolc

2011. I. Rajz és Képgrafikai Biennálé, Győr

2011. XV. Szegedi Művésztelep kiállítása, REÖK, Szeged

2012. Karinthy szalon, Budapest

2013. Országos Művészeti Diákkonferencia, Eger

2013. Budapest Art Expo Friss, Szentendre

2013. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján

2013. Genius Loci II., Régi Művésztelep Galéria, Szentendre

2014. Bukowsky a Süsüben, József Attila Művelődési Ház, Budapest

2014. ’Írka’, Jurányi Ház, Budapest

2014. XXVI. Miskolci Grafikai Triennálé, Miskolc

2014.’ 500+1- az európai grafika ünnepe’, Műterem Galéria, Debrecen

2015. Miskolci Grafikai Triennálék válogatott anyagának kiállítása, Bánffy Palota, Kolozsvár

2015. XXI. Szegedi Művésztelep zárókiállítása, Reök Palota, Szeged

2015. Parafrázisok – Klasszikusok újragondolva, Újlipótvárosi Galéria, Budapest

2016. Gém / gamekapocs. Modem, Debrecen

2017. XVII. Miskolci Grafikai Triennálé, Miskolci Galéria, Miskolc

2017. III. Óbudai Képzőművészeti Tárlat, Esernyős galéria, Óbuda

2017. Visszacsatolási effektus, Mamű galéria, Budapest

2018. Élő magyar festészet, Kepes Intézet, Eger

2018. YG ART FAIR, Godot Kortárs Művészeti Intézet, Budapest

2019. Somorjai Művésztelepek, válogatott kiállítás, MAMÜ galéria, Budapest

2019. 1814 m – Mezőszemerei művészek kiállítása, Szabadkéz Galéria, Szihalom

2019. Dadabánya, Tatabánya[4]

2011. Országos Művészeti Diákkonferencia, Sopron, 3. díj

2013. Országos Művészeti Diákkonferencia, Eger, különdíj

2014. XXVI. Miskolci Grafikai Triennálé, Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék díja

2015. 38. Szegedi Nyári Tárlat, Csongrád Megyei Önkormányzat díja

2017. Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíja

2018. Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíja

2019. Godot Art Fair, 1. díj[4][5]

  1. a b A látszaton túlmutató valóságra kérdez rá képeivel a mezőszemerei művész. [2020. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  2. a b Minden rendben van - Gulyás Andrea kiállítása. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  3. Képzőművészeti kiállítás a Tár-Házban. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  4. a b c Önéletrajz. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  5. Godot Young Generation Art Fair 2019. [2020. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 12.)