Főmenü megnyitása

Guttman Mihály

(1926–2013) erdélyi magyar zenetanár, karnagy, zenepedagógus

Guttman Mihály (Petrozsény, 1926. július 21.2013. május 20.) zenetanár, karnagy, zenepedagógus, az erdélyi magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyénisége.

Guttman Mihály
Guttman Mihály.jpg
Életrajzi adatok
Született 1926. július 21.
Petrozsény
Elhunyt 2013. május 20. (86 évesen)
Pályafutás
Díjak Nagy István-díj (1998)
Tevékenység zenetanár, karnagy, zenepedagógus

ÉleteSzerkesztés

Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd az aradi katolikus gimnáziumban fejezte be. Kolozsvárott végezte el a konzervatóriumot, emellett a Bolyai Tudományegyetem geológia-csillagászattan szakán is diplomát szerzett.

1950-58 között a kolozsvári zeneiskola intézményalapító igazgatója volt, 1959-75 között a Kolozsvári Állami Filharmónia művészeti titkári teendőit látta el. 1986-os nyugdíjazásáig kamarazenét tanított a zeneiskolában, kórust és zenekart vezetett, sokszor vezényelte a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarát. A kommunista diktatúra 1989-es bukása után újraalapította a Romániai Magyar Dalosszövetséget, amelynek haláláig tiszteletbeli elnöke volt. Munkásságát számos romániai és magyarországi kitüntetéssel ismerték el. 2008-ban hiánypótló kiadványt adott ki Romániai magyar zeneszerzők címmel.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Kőrössy Andrea: „Zenei anyanyelvünk a népdaléneklés” – beszélgetés Guttmann Mihály karvezetővel, Krónika, 2011. november 25. Online hozzáférés[halott link]