Gyermekkortörténet

Gyermekkortörténet, gyermekségtörténet: a társadalomtörténeten belül kialakult új tudományágág, amely az 1960-as évek elejétől fogva indult látványos fejlődésnek.

A tudományág történeteSzerkesztés

Első kiemelkedő művelője Philippe Ariès (1914-1984) francia történész volt. A gyermekkortörténet azt vizsgálja, hogyan alakultak a történelem során a gyermekkel kapcsolatos elképzelések, attitűdök, viselkedési formák, a gyermeknevelési szokások. A gyermekkortörténet kutatói - a mikrohistória művelőihez hasonlatosan - a társadalom mikrofolyamataival foglalkoznak: a gyermek családi és társadalmi státusával, az életkörülményekkel, szokásokkal, a gyermekeket körülvevő anyagi és szellemi miliővel, a gyermek-felnőtt kommunikációval.

A gyermekkortörténethez pszichohistória felől közeledő kutatók (például Lloyd deMause) előszeretettel vizsgálják a gyermek-szülő és általában a gyermek-felnőtt kapcsolat pszichológiai jellemzőinek történeti fejlődését is. Forrásanyagát illetően a gyermekkortörténet elsősorban az évszázadok folyamán fennmaradt közvetett és közvetlen kordokumentumokra (mint például naplókra, visszaemlékezésekre, önéletrajzokra) támaszkodik, a közelebbi múlt feltárásakor gyakran használják fel a kutatók az elbeszélt történet eredményeit is. A gyermekkortörténet legközelebbi rokonságban a családtörténettel áll, de több ponton kapcsolódik a mentalitástörténethez, az egyetemes kultúrtörténethez és a pszichohistóriához is. Az előbb fölsoroltakkal együtt neveléstörténet újabb keletű határtudományaként is értelmezhető.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Aričs, P.: Gyermek, család, halál. Budapest, 1987.
  • DeMause, L.: The history of childhood. New York, 1974.
  • Sommerville, J.: The rise and fall of childhood. London, 1982.
  • Szabolcs É.: A család- és gyermekkortörténeti kutatások újabb fejleményei. Magyar Pedagógia, 1990. 3-4. 170-184.
  • Vág O.: A kisgyermeknevelés története. Miskolc, 1993.