Wikipédia

Hármaslevelű alásfa

növényfaj

A hármaslevelű alásfa (Ptelea trifoliata) a szappanfavirágúak rendjébe, a rutafélék (Rutaceae) családjába tartozó növényfaj. Lombhullató cserje vagy 6-8 méter magas fa széles koronával. Észak-Amerikában őshonos, Dél-Ontariótól, Délkelet-Kanadától délkelet felé Floridáig, nyugatra Dél-Kaliforniáig, délre a dél-mexikói Oaxacáig.

Hármaslevelű alásfa
Termése
Termése
Természetvédelmi státusz
Közönséges
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Szappanfavirágúak (Sapindales)
Család: Rutafélék (Rutaceae)
Nemzetség: Ptelea
L.
Faj: P. trifoliata
Tudományos név
Ptelea trifoliata
L.
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Hármaslevelű alásfa témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hármaslevelű alásfa témájú médiaállományokat és Hármaslevelű alásfa témájú kategóriát.

Rendszertan

szerkesztés

Általában egyetlen fajnak tekintik, több változattal, bár egyes botanikusok négy egymáshoz közel álló faj csoportjaként írják le:

  • P. trifoliata var. trifoliata (P. trifoliata, sensu stricto)
  • P. trifoliata var. baldwinii (P. baldwinii)
  • P. trifoliata var. crenulata (P. crenulata)
  • P. trifoliata var. angustifolia (P. angustifolia, P. lutescens)

A faj generikus neve (Ptelea) görög eredetű, szilfát jelent, ezt Linné adta a nemzetségnek, a növény termésének a szilfáéhoz való hasonlósága miatt (régi magyar növényhatározókban szilfának is nevezik). A specifikus név, Trifoliata a három részből álló összetett levélre utal.[1]

Származás és elterjedése

szerkesztés

Észak-Amerika keleti felén lévő nedves talajú erdőterületeken őshonos fafaj. Magyarországon dísznövényként ültetik, elvadult, főként közparkok és gyűjteményes kertek környékén terjed. Magyarországon főként lokálisan Debrecen környékén vizsgálták.

Morfológiája

szerkesztés

Az alásfa (Ptelea trifoliata) 3-5 méteres, ritkás ágú cserje vagy kis termetű többtörzsű fácska. Koronája gömbölyded, ágrendszere gyéren elágazó. Hajtásai barnák, vörösesbarnák apró paraszemölcsösek, kopaszak.

A levélpárna erősen kiemelkedő, a levélripacs nagy, patkó alakú, rajta 3 edénynyaláb-végződés látható. A vessző megtörve kellemetlen szagú. A bél nagy és fehér. Valódi csúcsrügye nincs. A levélripacs majdnem körülöleli a kúpos, félig rejtett rügyet, amelynek csak a zöldes vagy ezüstösbarna, szőrözött csúcsa látszik. BARTHA D. (1997.) Váltakozó rügyállású.

Levélkéi 6–12 cm hosszúak, 2,5–5 cm szélesek elliptikusak, ékvállúak és hegyes csúcsúak. Az oldalsó levélkék válluk részaránytalan, a végállóé hosszan nyélre futó. A levélszél ép vagy finoman csipkés, a levéllemez felül fénylő sötétzöld, fonákán világoszöld és gyéren szőrös. A levelek szétdörzsölve aromatikus illatúak. A levélnyél 3–6 cm hosszú, pálhái hiányoznak. BARTHA D. (1997.)

Zöldesfehér poligám virágai végálló sátorozó fürtökben nyílnak. A virágok 4-5 tagúak, a csésze apró, a szirmok szabadok, a csészénél jóval hosszabbak, a párta zöldesfehér, kiterülő. Porzószám 4-5, a porzószálak rövidebbek a szirmoknál, a porzók fogas szélű diszkuszhoz csatlakoznak. A bibe 4-5 karéjú, ülő. A virágok illatosak. BARTHA D. (1997.)

A termések elálló, sátorozó bugákban találhatók. A lependék 2-2,5 cm átmérőjű, kerekded, szárnya pergamenszerű, feltűnően erezett, benne két lapos, fekete magot találhatunk. A mag 6–8 mm hosszú, ferdén megnyúlt tojásdad, kissé összenyomott, gyengén ráncos felületű. Júniusban virágzik, termése októberben érik és tél közepéig a fán marad.

A csíranövény jellemzői; a sziklevél ülő, megnyúlt elliptikus; a lomblevelek szórtak, 3 levélkéjűek, a középső levélke nagyobb az oldalsóknál. BARTHA D. (1997.)

Életciklusa, életmenete

szerkesztés

A napos és az árnyékot egyaránt jól tűri. Főleg a vizek mentén nedves erdőkben terjedt el É-Amerikában, de sikeresen megtelepedett a homokdűnéken is. Tág ökológiai tűrőképességű faj, a száraz, gyenge termőképességű talajokon egyaránt előfordul. A nedvestől a szárazig, semlegestől az erősen lúgos talajokat egyaránt tűri. Tőről és gyökérről egyaránt jól sarjad. Növekedését tekintve a lassú és a közepesen gyors növekedés egyaránt jellemzi.

A betegségek és a kártevők közül nem ismert természetes ellensége. A vadvilág szempontjából a haszna; közepes, mivel csak a gyümölcse ehető a vadak számára. Jól tűri az erőteljes visszametszést is. 1724-től ültetik É-Amerikában erdőszegélyekre, mezővédő erdősávokba ültették. A Kentucky Megye Természetvédelmi Egyesülete nem sorolja a megőrzendő növények közé.

Felhasználása

szerkesztés

Angol nyelvterületen a Common hoptree elnevezés a leggyakoribb. Elnevezése utal a korábbi felhasználására is; a még éretlen keserű gyümölcseit a sörfőzésnél komló helyettesítésére használták. A gyökér keserű kérgét, házi orvoslásra, és tonik készítésére is használták. Szétdörzsölt levele, valamint a hajtása kellemetlen szagú, féreg ellen jó.

Természetvédelmi jelentősége

szerkesztés

A külföldi szakirodalomból nem derült ki, hogy gyorsan terjed-e. Magyar irodalomban csak annyi információt találtam, hogy a parkok, botanikus kertekbe ültetett példányok környezetében kezd terjedni. További információkkal még nem rendelkezem a fajról.

Irodalom

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Keeler, Harriet L.. Our Native Trees and How to Identify Them. New York: Charles Scriber's Sons, 32-35. o. (1900. június 19.) 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hármaslevelű_alásfa&oldid=26647237”