A klubot Érsekújvári Torna Egyletet (szlovákul:Nové Zámky Telovýchovná jednota) néven alapították 1965. augusztus 25-én. Kezdetekben három sportág szakága képviseltette magát a klubban: jégkorong, asztalitenisz, túrasport. Az alapítók nagyrészt jégkorongozók voltak, később ők hozták létre a felnőtt férfi A csapatot, majd ezután neveztek be különböző területi versenysorozatokba.
A jégkorongsport kezdetekben Érsekújváron nehezen lelt otthonra, a legközelebbi jégpálya Nyitra városában volt található, így a mérkőzésekre állandóan utazni kellett, a csapatnak nem volt igazi hazai pályája. Egészen 1974-ig állt fenn ez az állapot, ekkor megépítették a klub saját pályáját. Ugyanebben az éven alakult meg a klub utánpótlás-szakosztálya, szintén első lépésként területi bajnokságokba nevezve.
Az 1970-es években iskolai központokat épültek, míg az 1980-as években befedésre került a jégcsarnok, így kialakult a csapatnak ma is otthont adó Zimný Stadion
1986-ban a felnőttek indulási jogot kaptak a nemzeti bajnokság másodosztályába. Az 1989-90-es szezonban a klubvezetés még több energiát fektetett az utánpótlás nevelésbe, egészen az 5-8. osztályos korcsoportoktól kezdve.
A 2006-2007-es idény több nagy változást is hozott. Új elnöke lett a klubnak, Pavol Uhrint egy év után a mai is az egyesület élén álló František Sucharda váltotta. A csapat HK Lokomotíva Nové Zámky néven a másodosztálynak megfelelő szlovák első ligában szerepelt. A következő szezonban új klubszíneket kapott a csapat és a Budapest Starsal egyesülve elindult a magyar ligában is. A csapatot nem kerülték el az anyagi gondok így főleg a fiatalokra támaszkodtak, 2009-ben pedig már csak a harmadosztályba neveztek.
2011-ben alakult meg a ma ismert HC Micron Nové Zámky, az 1965-ben alapított csapat jogutódjaként a Lokomotíva utánpótlásképzésére támaszkodva. A Szlovák Jégkorong-szövetség áprilisban felvette tagjai közé a csapatot, akik a szlovák másodosztályban, majd a következő idénytől a regionális MOL Ligában indultak.[2]
Három idényen keresztül szerepeltek a magyar-szlovák-román sorozatban, a 2013-2014-es idényben pedig megszerezték a bajnoki címet.[3]