Főmenü megnyitása

Hadi Nabil Elazzi (Isztambul, 1973. december 7. –) a GRGDN török lemezkiadó - menedzsment vállalat egyik alapítója, olyan neves fiatal előadók menedzsere, mint a maNga, a Gripin, a Vega, Göksel vagy a 2008-as MTV European Music Awards díj nyertese, Emre Aydın.

Hadi Elazzi
A 2006-os Sziget Fesztiválon
A 2006-os Sziget Fesztiválon
Született 1973. december 7. (45 éves)
Isztambul
Állampolgársága török
Foglalkozása product manager
Iskolái Kaliforniai Egyetem, Los Angeles
Yağmur Sarıgül gitáros és Hadi Elazzi (középen, balról jobbra) valamint Cem Bahtiyar basszusgitáros (jobb oldalon állva) a magyar parlament épületében, 2006.

KarrierjeSzerkesztés

Hadi Elazzi török muszlim anya és libanoni keresztény apa gyermeke. 1993-ban Törökország első egyetemi rádiójának, a Boszporusz Egyetemi Rádiónak (Boğaziçi Üniversitesi Radyosu) alapítói között volt. Az egyetemi évei alatt olyan török rádióknál dolgozott DJ-ként, mint a Radio Contact, a Metro FM, a Show Radyo vagy a Radyo 5,[1] valamint klubokban is lemezlovaskodott.

Az egyetem befejezése után az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol a University of California Los Angeles Egyetemen zenei menedzsmentet hallgatott. 1997-ben kezdett el a Warner Music kiadóhoz tartozó Sire Recordsnál dolgozni a marketingosztályon. 1999-ben visszatért Isztambulba, ahol a Sony Music Turkey termékigazgatója lett. A Sony után a BMG Müzik Türkiye marketingigazgatójaként dolgozott, később pedig a DMC Müzik,[2] majd a Balet Plak[3] alkalmazásában állt. Karrierje folyamán olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Gloria Estefan, Ricky Martin, Chumbawamba, Lou Bega, Apollo 440, Jon Secada, Morcheeba, Steve Vai vagy Eros Ramazzotti.[4]

GRGDNSzerkesztés

Elazzi 2003-ban alapította meg saját cégét, a GRGDN-t, gyermekkori barátja, Haluk Kurosman segítségével. Kurosman felelős a cég produceri tevékenységért (beleértve az albumok teljes zenei felügyeletét), míg Elazzi az előadók menedzselését végzi, valamint ő a cég ügyvezető igazgatója is. A GRGDN független kiadóként adta ki a Gripin együttes első albumát, Hikayeler Anlatıldı címmel, később pedig a Sony Music-kal társultak.

Hadi Elazzi a török zenei életben ismert személlyé vált, saját cége projektjeink kívül más tevékenységekhez is nevét adta, így például zsűritag volt a Battle of the Bands elnevezésű tehetségkutató versenyen,[5] majd tanácsadóként vett részt az egyetemi tehetségkutató versenyen, az UniStar-on.[6]

Hadi Elazzi mindezek mellett a Galatasaray Kommunikációs, Műszaki és Zenei Akadémián tanít zenei menedzsmentet.[7]

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Populer degil, radyocuyum (Nem népszerű vagyok, csak egy dj) - Milliyet, 1997. augusztus 30.
  2. DMC. [2008. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 10.)
  3. Balet Plak. [2007. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 10.)
  4. GRGDN website -- GRGDN menü -- Hadi Elazzi. [2007. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 12.)
  5. Battle of the Bands zsűri
  6. UniStar - A Zenei élet fontos személyei adtak tanácsot a fiataloknak'. [2007. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 10.)
  7. Galatasaray ITM Teachers' List. [2007. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 10.)

Külső hivatkozásokSzerkesztés