Főmenü megnyitása

Hegedűs Tibor (Budapest, 1898. november 8. – Budapest, 1984. november 7.) magyar színművész, rendező, színigazgató, főiskolai tanár, érdemes művész.

Hegedűs Tibor
Jób Dániel és Hegedűs Tibor 1936-ban
Jób Dániel és Hegedűs Tibor 1936-ban
Életrajzi adatok
Született 1898. november 8.
Budapest
Elhunyt 1984. november 7. (85 évesen)
Budapest
Származás magyar
Pályafutása
Iskolái Színművészeti Főiskola
Aktív évek 1921-1969
Díjai
Érdemes művész1973

Hegedűs Tibor az IMDb-n
PORT.hu-adatlap

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

1898-ban született Budapesten. Az első világháborúban az orosz fronton volt katona. Pályáját Miskolcon újságíróként kezdte. 1918-1921 között a Színművészeti Főiskola hallgatója volt.[1] Diplomaszerzése után a Belvárosi Színházban és az Andrássy úti Színházban játszott. 1923-tól az Unió Rt. színházainak rendezőjeként dolgozott. 1925-1926 között a Renaissance Színház, 1926-1927 között a Belvárosi Színház művésze volt. 1927-től a Vígszínház rendezője, majd főrendezője volt. 1943-1944 között a színház igazgatója volt. 1938-1944 között a Színművészeti Főiskola tanára volt. 1945 után több színházbanː Vidám Operettszínpad (1946), Szegedi Nemzeti Színház (1946-1949), Állami Bányász Színház (1949-1950), Vidám Színpad (1951-1958), a Magyar Néphadsereg Színháza (1955-1957), József Attila Színház (1958-1969) dolgozott.[2] A XI. kerületi Tanács Népművelési Osztályának munkatársa és a Csepeli Vasművek munkás színjátszó csoportjának tanára (1949–1955) is volt.[3] 1969-ben nyugdíjba vonult.[4]

Főbb rendezéseiSzerkesztés

  • Móricz Zsigmond: Sári bíró
  • Wedekind: A tavasz ébredése
  • Shakespeare: Hamlet
  • Móricz Zsigmond: Úri muri
  • Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka
  • Bruckner: Angliai Erzsébet
  • Kós Károly: Budai Nagy Antal
  • Wilder: A mi kis városunk
  • Hauptmann: Naplemente előtt
  • Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt
  • Csehov: Sirály
  • Kállai István: Kötéltánc
  • Kertész Imre: Bekopog a szerelem

Filmes és televíziós szerepeiSzerkesztés

  • Sári bíró (1943)
  • Tavaszi szonáta (1942)
  • Kacagó asszony (1930)
  • Az orvos titka (1930)

KönyveSzerkesztés

  • A színész, a színpad és a hangosfilm (1942).

Díjai és kitüntetéseiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Hegedűs Tibor (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2018. december 13.)
  2. [http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz10/144.html Heged�s Tibor] (angol nyelven). mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. december 13.)
  3. Nemzeti Örökség Intézete - Hegedűs Tibor. Nemzeti Örökség Intézete - Hegedűs Tibor. (Hozzáférés: 2018. december 13.)
  4. Hegedűs Tibor | Magyar életrajzi lexikon | Reference Library. www.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2018. december 13.)

ForrásokSzerkesztés