Heinz Weixelbraun

osztrák színész

Heinz Weixelbraun (Spittal an der Drau, 1963. május 19. –) osztrák színész.

Heinz Weixelbraun
Heinz Weixelbraun.jpg
Született 1963. május 19. (60 éves)
Spittal an der Drau
Állampolgársága osztrák
Foglalkozása
  • színházi színész
  • filmszínész
Színészi pályafutása
Aktív évek 1987–
Híres szerepei Christian Böck (Rex felügyelő)

A Wikimédia Commons tartalmaz Heinz Weixelbraun témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A közönség leginkább a Rex felügyelő című osztrák tévéfilmsorozat Christian Böck-jeként ismeri.

ÉletpályájaSzerkesztés

1983-ban elhagyta szülővárosát és Bécsbe költözött. Nehezen tudott beilleszkedni, mivel senkit sem ismert a fővárosban. Azonban annyira tehetséges volt, hogy Fritz Muliar – akivel később együtt dolgozott többek között a Rex felügyelő című sorozatban – felkarolta őt. 1984-ben játszott először színházban, és ekkor kezdett el igazán felfelé ívelni a karrierje. Az először Walter Pfaff Jakob von Gunten című darabjában szerepelt, amit a Die Reisen vom Berge követett.

1987-ben a Tatort: Wunschlos tot című filmben játszott, ami rendkívül népszerű színésszé tette, ráadásul a kritikusok is elismerték tehetségét. 1990-ben a Németországban forgatott Erwin és Julia című filmben szerepelt, amiért megkapta a „Legjobb Európai színész”-díjat. Ennek ellenére elhatározta, hogy továbbra is színházban fog játszani. 1991-től a Volksbuhne színházban dolgozott Berlinben.

Rex felügyelő szerepébenSzerkesztés

1996-ban megkapta Christian Böck szerepét a Rex felügyelő című népszerű tévésorozatban. Ebben együtt dolgozott egykori tanárával, Fritz Muliarral, valamint Wolf Bachofnerrel, akivel az Erwin és Julia című filmben is játszott már. A rajongók leginkább ebből a sorozatból ismerik. Öt éven keresztül alakította Böck szerepét, 2001-ben viszont úgy döntött, hogy visszatér a színházhoz, ami a sorozatból való kivonulását jelentette. A Tobias Morettit felváltó Gedeon Burkhard is éppen ekkor döntötte el, hogy távozik a népszerű sorozatól. A forgatókönyvírók azonban nem írták bele a történetbe, hogy a két karakter miként lép ki, így a rajongók számára ma is talány, hogy mi lett Böckkel.

CsaládjaSzerkesztés

Nős, két gyermeke van.

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés