Hemetré

ókori egyiptomi hercegnő
Hemetré
r
a
Hmt

Hemetré (ḥm.t-rˁ, szolgálója”[1]) ókori egyiptomi hercegnő volt a IV. dinasztia idején; Hafré lánya, esetleg unokája. Főleg gízai sírjából ismert.

Hemetré viselte „a király vér szerinti lánya” címet, és sírja elhelyezkedése alapján Hafré idejére datálható, így feltételezhető, hogy a hercegnő Hafré lánya volt.[2] Hafré nevét említik is a sírban. Az is lehetséges, hogy Hafré unokája volt, és elképzelhető, hogy közrendű férfihoz ment feleségül; királynéi címet nem visel.[3] Hemetré Hathor papnője volt, valamint egy felirat szerint olyan címeket viselt, mint „a nagy isten [=a fáraó] előtt nagy becsben álló” és „aki minden nap azt cselekszi, ami apja kedvére való”.[3]

Számos gyermeke volt, akiket sírjában ábrázolnak. Fiai Sepszeszka(u), Ahetré és Sepszeszré(-seri), lányai Hotepheresz, Hentkauesz és Mereszanh. A sírkápolna egyik oszlopán Hemetrét gyermekeivel ábrázolják, az egyik regiszterben Ah(et)ré és Sepszeszré-seri áll anyjuk előtt, Hotephereszt és Mereszanhot pedig a fivéreik alatti regiszterben ábrázolják; Hentkauesz anyja mögött áll. Mindannyiukat felnőttként ábrázolják.[3]

Sírja szerkesztés

 
Hemetré sírja

Hemetré sírja, a G 8464 a gízai nekropoliszban található.[4] A bejárat után oszlopos csarnok következik, ahonnan nagy sírkamra és két kisebb, temetkezési akna nyílik. A kápolnából kisebb kápolna nyílik, benne újabb aknával. A sír díszítésének jelenetein áldozatvivők szerepelnek, akik a királyi birtokokról hoznak áldozatnak valót. Mind Hafréval állnak kapcsolatban.[3]

A sír folyosójáról előkerült egy álajtó felső része, rajta Nebszen királyi kamarás nevével. A sírban ábrázolt egyik áldozatvivőt Szenebukának hívják, őt a közelben temették el.[4]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Hermann Ranke: Die ägyptische Persönennamen. Verlag von J. J. Augustin in Glückstadt, 1935. , p.240
  2. Dodson, Aidan, Hilton, Dyan. The Complete Royal Families of Ancient Egypt. Thames & Hudson (2004). ISBN 0-500-05128-3 , p.57
  3. a b c d Hassan, Selim. Excavations at Gîza 6: 1934-1935. Part 3: The Mastabas of the Sixth Season and their Description. Cairo: Government Press, 1950.; obtained from gizapyramids.org Archiválva 2008. október 11-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  4. a b Porter, Bertha and Moss, Rosalind, Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hieroglyphic Texts, Statues, Reliefs and Paintings Volume III: Memphis, Part I Abu Rawash to Abusir. 2nd edition; revised and augmented by Dr Jaromir Malek, 1974. Retrieved from gizapyramids.org

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Hemetre című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.