Hoca Ali Rıza

török festőművész

Hoca Ali Rıza (Üsküdar, 1858. – Üsküdar, 1930. március 20.) török impresszionista festő, képzőművész-tanár.

Hoca Ali Rıza
Önarcképe (1909)
Önarcképe (1909)
Született1858
Üsküdar
Elhunyt1930. március 20. (71-72 évesen)[1]
Üsküdar
Állampolgársága
Foglalkozásafestőművész
Iskolái
SírhelyeKaracaahmet temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Hoca Ali Rıza témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Apja lovassági parancsnok volt, és kalligráfiával is foglalkozott. Rıza érdeklődése a rajz és a festés iránt már az üsküdari elemi iskolában megmutatkozott. A Kuleli katonai középiskolában, és később a Török Katonai Akadémián is rajzolt és festett. A akadémián a festőművész Oszmán pasa, Süleyman Seyyid és a francia csendéletfestő Alfred François Guès voltak a tanárai. 1884-ben hadnagyi rangban fejezte be az akadémiát. Oszmán pasa mellé rendelték helyettes rajztanárnak. 1895-ben a császári porcelán manufaktúra tervezője lett. 1897-ben a görög–török háború idején csatajeleneket festett Nyugat-Anatóliában. 1909 és 1912 között az oszmán festőművészek társaságának volt az elnöke. 1911-ben végleg elhagyta a katonai pályát alezredesi rangban. A szépművészeti akadémián kezdett tanítani tájképfestést. Később, a költségvetés szigorítása miatt középiskolákban tanított több mint negyven éven át nagy szeretettel és türelemmel. Ezért érdemelte ki a hoca, azaz a professzor nevet. A tanítás mellett csendéleteket és tájképeket festett Isztambulról és Üsküdarról.

Galéria szerkesztés

Források szerkesztés

  • Hoca Ali Riza. turkishculture.org. (Hozzáférés: 2021. április 30.)
  • Hoca Ali Riza. turkishpaintings.com. (Hozzáférés: 2021. április 30.)
  1. Türkiye Diyanet Vakfı İslâm Ansiklopedisi (török nyelven). Turkiye Diyanet Foundation. (Hozzáférés: 2024. január 13.)