I. Ilim-ilimma
Ilim-ilimma az észak-szíriai, ekkor még Halap város irányítása alatt álló Mukis királya volt az i. e. 16-15. század fordulóján.[1] Fia Níkmepának,[2] unokaöccse elődjének, Ammitakumnak és apja Idriminek.[3] Királyságának kezdete I. Murszilisz halála utánra tehető (i. e. 1526), mivel a Hettita Birodalom ekkor vesztette el az I. Hattuszilisz által megszerzett szíriai területeit.
Ilim-ilimma | |
Mukis királya | |
Uralkodási ideje | |
i. e. 1510 – i. e. 1470 körül | |
Elődje | Ammitakum |
Utódja | Idrimi |
Életrajzi adatok | |
Született | i. e. 16. század |
Elhunyt | i. e. 1520-as évek |
Édesapja | Níkmepa |
Testvére(i) | |
Gyermekei | Idrimi |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ilim-ilimma uralkodásának idején kezdett a volt hettita területeken nagy arányú hódításokba Mitanni, és annak első bizonyosan történeti királya, Parattarna. Ilim-ilimma idején a szíriai királyságok (Mukis, Nuhassze, Nija) szoros konföderációt alkottak az északi fenyegetések ellen. Ez a terület a korábbi Jamhad territóriumait fedi le, sokszor ezen a néven is említi az irodalom. E terminus abból is következik, hogy a halapi központú Jamhad ugyan megszűnt, de a terület továbbra is Halap fennhatósága alatt maradt. A főváros csak Ilim-ilimma fia, Idrimi alatt került át Alalahba, akkor is nagyrészt kényszerből.
Ilim-ilimma a hurri terjeszkedés elleni harcában elbukott, fia, Idrimi is csak nehezen menekülhetett.
Források
szerkesztés- Bryce, Trevor. The Kingdom of the Hittites, 2 (angol nyelven), Oxford University Press [1999] (2005). ISBN 0-19-928132-7
- Gordon Douglas Young: Fifty Years of Ugarit and Ugaritic, 15. old.
- Hittites.info
Külső hivatkozások
szerkesztés
Előző uralkodó: Ammitakum |
Mukis királya
i. e. 1510 – 1470 körül |
Következő uralkodó: interregnum (Parattarna) Idrimi |