Főmenü megnyitása

A Plinius panegyricusa egy köszönő beszéd (gratiarum actio), amelyet ifjabb Plinius intézett Traianus császárhoz, megköszönve neki a consulságot.

Ifjabb Plinius panegyricusa

Szerző Caius Plinius Caecilius Secundus
Eredeti cím Panegyricus Traiani
Megírásának időpontja Kr. u. 100
Nyelv latin
Témakör Traianus római császár római császár dicsőítése
Műfaj panegyricus
Kiadás
Magyar kiadás Cajus Plinius Secundus: Panegyricus – Traianus császár dicsőítése (ford. Hoffmann Zsuzsanna), Lectum Kiadó, Szeged, 2006, ISBN 9789639640054, 178 p

Tartalomjegyzék

Ifjabb PliniusSzerkesztés

Caius Caecilius Plinius Secundus Minor a szenátori ranglétra utolsó fokozatát 100-ban érte el, amikor Traianus császár javaslatára a szenátus kijelölte a consul suffectus hivatal betöltésére. Ebből az alkalomból mondta el dicsőítő beszédét.

A panegyricusSzerkesztés

Formai felépítéseSzerkesztés

A beszéd 95 fejezetből áll, s elégé terjedelmes: hosszúsága megközelíti a 100 oldalt. Plinius eredetileg nyilván rövidebb formában mondta el, s a végleges kidolgozáskor több részlettel kiegészítette, s így terjedelmét is megnövelte. A beszéd felépítése mintaszerű:

  • Bevezetés (exordium) 1-4. fejezet
  • A törzsanyag tárgyalása (tractatio, narratio) 5-89. fejezet
  • Megköszöni a consulságot 90-95. fejezet

A mű az istenek segítségének kérésével kezdődik, s azzal is fejeződik be.

TartalmaSzerkesztés

Ifjabb Plinius a szenátus és a császár előtt mondta el beszédét, de a senatorokat szólította meg. Hangsúlyozta, hogy a senatus parancsára mondott köszönetet a legjobb császárnak (optimo principi), s ezzel tüstént kifejezésre juttatta, hogy Traianus alatt a senatus ismét visszanyerte korábbi tekintélyét. Úgy kívánt szólni a császárról, hogy az egyedül rá illjék, másra nem. Szavait nem a félelem vezette, ahogy ez Domitianus alatt történt. Most ugyanis nem zsarnokról, hanem polgártársukról, nem urukról, hanem atyjukról beszélt. A továbbiakban kifejtette, hogy Traianust nem saját szenvedélye, hanem mások haszna választotta császárrá. Nerva azért adoptálta, mert a legjobbat választotta ki (dignusque alter eligi, alter eligere). Nem a vér szerinti kötelékei tették Traianust császárrá, hanem az összes közül választották, hogy az összes népnek parancsoljon (imperaturus omnibus eligi debet ex omnibus). Plinius itt részletesen kifejtette korának nagy vitáját az adoptióról, melynek lényege az – amint a sztoikus és cinikus filozófusok tanították –, hogy a legjobbat kell kiválasztani, s ez az istenek akarata is. Bár fenntartás nélkül dicsérte a császárt, beszédének tanító jellege is van. A sok-sok dicséret mögött azért meghúzódik az a gondolat, hogy a szenátus valamiféle ellenőrző szerepet tölt be a mindenható császár fölött. Így megmutatkozik a szenátori rendnek az a vágya is, milyenek szeretné látni a számára is elfogadható császárt.

Hatása, utóéleteSzerkesztés

Ifjabb Plinius panegyricusa a fejedelmi tükrök hagyományait folytatja, mint például Cicero Pro Marcello és Seneca De clementia című műveit. Plinius olyan császárideált körvonalaz, amely hosszú ideig hatott. A császár aláveti magát a törvényeknek, a consulokat társainak tekinti. Nem véletlen, hogy a Galliában összeállított panegyricus-gyűjtemény, a Panegyrici Latini (12 beszéd) számára ifjabb Plinius szolgáltatta a mintát, s fennmaradását is ennek köszönheti, hiszen ebben a gyűjteményben maradt beszéde az utókorra.

Felhasznált forrásokSzerkesztés

  • Cajus Plinius Secundus: Panegyricus – Traianus császár dicsőítése (ford. Hoffmann Zsuzsanna), Lectum Kiadó, Szeged, 2006, ISBN 9789639640054, 178 p
  • Adamik Tamás: Római irodalom: A kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Budapest: Pesti Kalligram Kft. 2009. ISBN 9788081012266